ember a mező fája
MIKÉFE TÁBLAAVATÓ EMLÉKBESZÉD
♦ RADVÁNSZKI PÉTER RABBI | PUBLICISZTIKA
A napokban emléktáblát avattak az egykori Magyar Izraelita Kézmű- és Földmívelési Egylet hajdani telephelyén, amely ma a Főkert Keresztúri úti telepéhez tartozik. Messziről rápillantva marginálisnak ható esemény. Közel lépve azonban, nemcsak a magyar zsidóság, de most a klímakatasztrófa korában, minden földlakó számára kulcskérdés, hogy kulturálisan, tudatilag, szakmai felkészültséggel, de akár magasabb szintű lelki/szellemi megközelítéssel is, hogyan állunk ahhoz a kertészeti hagyományhoz, amelyet a ’48-as polgári forradalmat megelőző reformkori társadalomfejlődés lendületében létrejött MIKÉFE (Hermina út 48.), nem pusztán mint kertészet, de iskola, majd kibuc formájában alapozott meg. Alábbiakban a táblaavatás során Radvánszki rabbitól elhangzott beszéd olvasható.
space
– O –
space
Egy egyesületre, a MIKÉFÉre emlékezünk. Legfőbb célkitűzése az volt, hogy diákjai, végzettjei abban az áldásban részesüljenek, amit Becálél, a nagy iparművész és társai kaptak, hogy megteljenek „isteni szellemmel, bölcsességgel, értelemmel és szakértelemmel minden iparos munkában”.
space
A Bibliában egy virágzó kézművesipar, és mezőgazdasági kultúra tárul elénk. A korabeli társadalom az asztalos, az ötvös, a kovács, az ács, a földműves és hasonló szakmák munkáira épült. Ünnepeink amúgy is szinte kivétel nélkül mezőgazdasághoz kötődtek. Vagyis a gazdaság és gazdagság alapja az iparosság és a földművesség volt.
A MIKÉFE célja az volt, hogy a zsidóság és a világ ezt soha ne felejtse el. Nem csak a könyv népe, hanem a föld, és a kézművesség népe is vagyunk, ahogy a bibliai korban, úgy ma is. Ennek a gyakorlati megvalósításához nagy lelkesedéssel fogtak neki a reformkor derekán.
A Mikéfét 1842-ben alapították, és kezdetektől fogva, a 107 éven keresztül mindig is úttörő, hősies munkát végzett. Részben érdekvédelmi munka folyt, hiszen a korabeli céhek megtagadták a zsidó inasok felvételét, és ráadásul állandó zaklatásnak voltak kitéve. A MIKÉFE így többször fellépett tanoncai, inasai védelmében. De elsősorban mesterember képzéseivel tűnt ki. Több száz iparost, kertészt, földművest képeztek itt, de volt jótékonysági bizottsága és női bizottsága is. A virágkertészet rendszeresen érmeket nyert a pesti virágkiállításokon. De volt tájkertészet, faiskola, gyümölcsös, konyhakertészet, szőlészet, takarmánygazdaság, tehenészet, baromfitenyésztés. A MIKÉFÉban be akarták bizonyítani, hogy a zsidók nem irtóznak a fizikai munkától, és természetesen – már ha ilyet bizonyítani kellett – sikerült is.
Fontos az is, hogy a hitközség állíttatja a táblát, hiszen a kezdeti tőkét is a pesti izraelita hitközség adta. Az alapítás Schwab Löw főrabbi elnöklete alatt történt, aki a szabadságharcban is részt vett. (A MIKÉFE nem alakulhatott volna meg hazafias érzelmek nélkül, hiszen egyik célja a nyelvápolás volt, és nem alakulhatott volna meg, ha Kossuth Lajos nem adja támogatását hozzá.)
Nem csak egyének, személyek lehettek tagok, hanem hitközségek is. Az ország talán legtöbb izraelita hitközsége pártoló vagy rendes tagja volt a MIKÉFÉnek. Az 1929-30-as évi beszámolóban hálával emlékeznek meg Hevesi Simon főrabbiról, aki rendet, egységet és békét teremtett, és így tiszteletbeli elnökké választották. Volt imaterem is, és alapvető tantárgy-, és vallásoktatás is, hiszen bentlakásos iskoláról van szó. A beszámolókban méltán voltak büszkék arra, hogy nem csak a tanoncképzésre, hanem a szellemi életre is figyelmet fordítottak.
A holokauszt alatt szinte teljesen elpusztult minden, a MIKÉFE támogatói és tagjai nagy részét pedig megölték. Az épületet újra fel kellett újítani, a kertészképző telepet pedig újra telepíteni, újra virágzóvá tenni. A Joint és a megmaradt zsidóság adományozói segítségével a tanoncképzés szinte azonnal újra indult, és 1946-ban már örömmel számolnak be arról, hogy a Habonim Dror ifjúsági csoport dolgozik a kertészképző telepen. Nagy reményekkel indult tehát újra a Mikéfe munkája, sajnos nem tudták, hogy 3 év múlva méltatlanul, igazságtalanul fogják bezárni az egyesületet, államosítani minden ingó és ingatlan vagyonát.
A MIKÉFE üzenete azonban semmit nem vesztett az aktualitásából. Sőt, talán fontosabb, mint valaha. Bár zsidóként már bármilyen szakmát tanulhatunk… de a Mikéfe elfeledett céljait újra fel lehetne fedezni. Újra fontossá kellene, hogy váljanak, hogy megteljünk „bölcsességgel, értelemmel és szakértelemmel minden iparos munkában”.
Újra tudomásul lehetne venni, hogy a „föld népe” is vagyunk. Nem csak zsidók, hanem mindannyian. A föld, amit éppen hatalmas veszélybe került, újra védelemre, és megművelésre szorul. Mindennél fontosabb, hogy megértsük mennyire fontosak a helyi kis gazdaságok, kertészetek működése, amilyen a MIKÉFE kertészeti telepe is volt, amelyek a helyieket látták és látják el élelemmel. Újra hangsúlyt kaphatna a helyi, minőségi kisiparosság, kézművesség, a globális rossz minőségű ipari termelés helyett. A globális felmelegedés világában újra felfedezhetnénk a fák, és az aljnövényzet szerepét a környezet hűtésében, a levegő minőségében, az egészség megőrzésében.
Akkor fogjuk igazán megérteni a Tóra, a Biblia üzenetét, ha visszatérünk, fokozatosan a természethez, az emberi léptékű kézműves munkához, a földhöz.
Emlékezhetnénk fák ültetésével szeretteinkre. Hiszen „ember a mező fája” mondja a Tóra. Ezen motívumot használva Jeremiás próféta mondja: ha szem előtt tartjuk ezeket az üzeneteket, akkor „Olyan leszel, mint a fa, amely víz mellé van ültetve és amely folyó mellé bocsátja gyökereit, mely nem látja, mikor jön a hőség és zöldellő lesz a levele; a szárazság évében sem aggódik és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.”
Ez a MIKÉFE üzenete a mai kor számára. Kívánom ezt és azt az áldást is mindannyiunknak, amelyre a MIKÉFE tanárai, diákjai is olyannyira vágytak. Kívánom, hogy megteljünk „bölcsességgel, értelemmel és szakértelemmel minden iparos munkában”.
Emlékezzünk a MIKÉFE halottaira, meggyilkoltjaira a gyászimával.
írásaim
♦ RADVÁNSZKI PÉTER RABBI