én aprókat tipegve, ujjaimmal karmolva a dagonyát, lihegve próbáltam utolérni az egyre messzebb sodródó labdát.

szemem apámon félig, meg a labdán. párszor alábuktam, nyeltem a vizet, hörögtem. próbáltam kiabálni, de megnémultam. a sárga fürdőruhám teliment sárral, a számban is csikorgott. párszor ujbeggyel elértem a labdát, de az mindig megcsúszott és a szél is hajtotta. a nádas takarásában szenvedtem és azt hittem, meghalok. megfulladok most és hiába meresztettem némán a szemem apámra, az nem figyelt, mert a nő klipszét birizgálta a fülében.

nagy sokára sikerült a vízre feküdnöm és pillangózva rámarkoltam arra a szarra.

a hasam alá húztam és kikormányoztam magam a partra.

ziháltam, köptem a sarat. két hete itt fulladt meg a Menyhárt Zoli. most majdnem én is.

hulla fáradtan visszavittem a töltésre a labdát.

apám elé tettem és elfordultam.

ő sportosan felpattant és most a bal belsővel kúrta be a labdát a bányatóba, majd visszafeküdt a nő mellé és rágyújtott.

arréb mentem, és leültem sírni.