– Ez azt jelenti, hogy csak olyan ügyeket vállalsz, amikkel azonosulni tudsz?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy olyat nem vállalok, amivel nem tudok. A fő vállalkozásunk egy születésnapi újság, harmadmagammal csinálom, itt is a marketing a feladatom. A megrendelők számára lapozható replikát készítünk régi napilapokból, közéleti újságokból. A születésnap, illetve a születés évének anyagából válogatunk abban a témakörben, ami az ünnepelt érdeklődési körébe tartozik. Itt is azt élvezem egyébként, amit a 10 millió Fánál: a rendszerépítést. A születésnapi újság esetében sem meggyőzni kell az embereket, hanem megtalálni őket, elérni a célközönséget.
– Hol a közös metszet a 10 millió Fával?
A természet-, a környezetvédelem esetében is van egy központi üzenet, és mindenki érzi, hogy érintett, hogy valamit tennie kell. Az egyik választható opció, hogy fát ültetsz. Nem is kell nagyon győzködni senkit, hogy ennek az értelmét megtalálja, de azért már tenni kell, hogy el is juttassuk az üzenetet. A célcsoport ráadásul igen tág: szinte mindenki beletartozik, ezt azonban a marketingesek nagyon nem szeretik. Számukra fontos meghatározni, hogy a társadalomból kik azok a karakterek, azok a személyiségek, akik jó eséllyel maximálisan tudnak azonosulni a szervezet céljaival, mert így hatékonyabb a kommunikáció. Engem a rendszerépítés izgat, az, hogy hogyan lehet felépíteni egy olyan kommunikációs vagy marketing szisztémát, ami kiválogatja az érdeklődök közül azokat, akiknek ez az üzenet igazán fontos. A 10 millió Fánál is ezt csinálom a kommunikációs csapaton belül.
– Hogyan talált rád az alapítvány?
Az én válaszom nagyon egyszerű, a feleségem ugyanis (dr. Aszalós Réka – a szerk.) ökológiai szakértő a 10 millió Fánál. Szóval közel voltam a tűzhöz, a vacsora asztalnál első kézből hallottam róluk. Mindig gondoltam rá, hogy beszállok, de nem volt elég időm. Ahhoz, hogy picit is hatékonyan tudjunk valamit csinálni, rendszeresség kell, nem csak pop up jellegű fellobbanás. Egy éve teremtődött meg az idő ehhez a rendszeres tevékenységhez. Egyébként Rékát hallgatva végig azt éreztem, hogy a 10 millió Fa egy kommunikációs kincsesládikón üldögél, csak nem használja ki ennek minden aspektusát.
– Hogyan vágtál bele a munkába?
A hírlevéllel kezdtem, mert rengeteg muníció volt hozzá. Ez egy rendkívül élő, pezsgő, cselekvő közösség, nem csak elméleti képződmény, és ehhez képest úgy éreztem van még mit bemutatni. Az volt a vízióm, hogy rendszeresen meg kell mutatni, le kell írni, mi történt, milyen aktivitások, események zajlanak, hová lehet bekapcsolódni. Meg akartam találni azokat, akiket érdemes bevonzani a munkába, a közösség életébe és persze megmutatni a lehetőséget, hogy minél többen ültessenek. Az események nyomon követésének egyik hozadéka az lett, hogy a hónapok alatt afféle krónikás is lettem, aki leírja az alapítvány fejlődésének etapjait. Innen indult, de egyre hatékonyabbak lettünk, ahogy felállt a kommunikációs csapat, és ez sokat lendített a munkán. Együtt sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni. Jellemzően a különböző kampányok kialakításában veszek részt, ilyen az adózókat megszólító 1%-os kampány. Csapatjátékos vagyok, nagyon szeretem a kreatív feladatokat, az izgat, hogyan tudjuk a 10 millió Fa szép és nemes üzenetét eljuttatni az emberekhez.
– Neked ez személyesen miért fontos?
Egyrészt remek klímaszorongást oldó tevékenység. De ha valaki belefog, hamar rájön, hogy önmagunkban kevesek vagyunk a tényleges változásokhoz. Edukatívak tudunk lenni, mondjuk otthon a gyerek látja, hogy a szülei szelektíven gyűjtik a szemetet vagy nem használnak nejlonzacskót, de az egyéni törekvés hatása minimális. Kellenek hatástöbbszöröző rendszerek. Az egyik lehetőség, hogy te magad válsz nagyhatású emberré – én nem vagyok ilyen – vagy keresel egy közösséget, ahol ezek az energiák összeadódnak. Ez a személyes motivációm, számomra ezt nyújtja a 10 millió Fa. Ráadásul itt összejött egy olyan szakmai csapat, ami garancia arra, hogy nem csinálunk szakmaiatlan dolgokat. A lelkesedés pedig viszi előre a dolgot.
Amikor csak tudok. Fontos, hogy mindenki megtapasztalja a faültetést, erdősítést személyesen is. Legalább egyszer koszolja össze magát az ember testileg, mindeközben pedig megtisztul, feltöltődik lelkileg. Marketingesként úgy is fogalmazhatnék, hogy meg kell ismerni a „terméket”, amivel foglalkozol, különben nem tudsz hiteles lenni. Ha nem csinálod, ha nem ültettél el egy fát, ha nincs meg a közösségi élmény, akkor nem tudsz igazán hitelesen beszélni róla.
– Mennyire szivárog be a magánéletedbe ez a munka?
Születtek új barátságok és megismertem egy elfogadó, nagyon nyitott, barátságos közösséget.
– Beszéltél már arról, hogy egyedül nem olyan hatékony az ember, de mit gondolsz az egyén felelősségéről?
Nem akarom lerázni magamról a választ, de nem hiszem, hogy egyedül kell elvinni a felelősségét. Természetesen ott vagyunk fogyasztóként, persze, hogy fontos, mit választunk, de ugyanilyen felelősség a gyártóké, kereskedőké és a mindenkori kormányzati döntéshozóké. Ha ez a három szegmens együttműködik, akkor érhetünk el igazi változást.
– Ha ki akarsz lépni a városi létből, az erdőt választod?
Erdő mellett lakunk és van egy kutyánk, szóval ez adottság. Érzem, hogy megváltoztat az erdő, de nekem kell két-három óra, mire kimossa belőlem a feszültséget. Az első egy-két óra a méregtelenítés, utána kezdek el feltöltődni. Fiatalon teljesítménytúrázó voltam, egy-egy kirándulás alkalmával akár 30-40 kilométert is mentem. Rékával megismerkedve jött a természetjárás másik arca: folyton letérünk az ösvényről, mindent megvizsgálunk, botanizálgatunk. Ma már teljesen más szemmel nézem az erdőt, látom hol volt tarvágás, hol ültettek fiatal erdőt. Szóval jóval szofisztikáltabb lettem, de ma is az tölt fel, ha megyek 20-30 kilométert. Az erdőmerülés, a dombon mélázgatás nekem néha azért még mindig kevés.
– Mit látsz a 10 millió Fán belüli munkádban, milyen további víziód van?
Mára az alapítvány elismert szervezet lett, mi is tudjuk, mik az értékeink. Az egyik, hogy helyben cselekszünk, a tevékenységünk nagy részét itthon fejtjük ki. A másik, hogy szakértőkkel dolgozunk, ami lehetővé teszi a profi ültetést, utógondozást, hogy az egyes tájegységekre jellemző fákat próbálunk ültetni. A vízióm az – de ez az egész csapat célkitűzése –, hogy ez a szemlélet elterjedjen Erdélyben, a környező országokban, mert ez a közösség képes erre, nagy teremtő ereje van. Azt már megtanultuk, hogyan kell jól fát ültetni, hogyan kell hatékony közösséget építeni, a következő lépés az erdősítés, ami jóval nagyobb léptékű feladat. Teljesen új kihívás, hogyan kell foglalkozni egy erdővel, de a 10 millió Fa remek öntanuló szervezet, repülés közben építjük tovább a repülőt.
