Olvasási idő 10 perc

takács-sánta andrás: világeleje

ELON MUSK IS ÜZENT NEKI

Hogy sorsunk a saját kezünkben van-e, sokan vitatják. Leginkább azok, akik elkeseredetten szemlélik, miként dönt romba körülöttünk mindent az ökológiai válság, a politika és a pazarló fogyasztói civilizáció. Takács-Sánta András humánökológus megalkotta a „cselekvő remény” fogalmát, amibe mindazok belekapaszkodhatnak, akik tenni szeretnének valamit a világunkért.

A Világeleje nem vaskos kötet, sőt! Mikroesszéi egyenként alig több mint egyoldalasok, afféle ökológiai egypercesek, amiket egy szuszra elolvashat az ember. Én mégis azt tanácsolom, minden nap egyre vállalkozzunk, érdemes az olvasottakról gondolkozni, beszélgetni, és minden újabb napon megerősítést nyerni általuk.

A könyv egyik fontos témája, hogy miként viszonyulunk a jövőhöz. Takács-Sánta András nem zombiapokalipszist vizionál annak ellenére, hogy esze ágában sincs tagadni, mekkora a baj. Rettenetesen zavarják a világvége-hangulatot árasztó, a közeli pusztulást leíró jóslatok, egyrészt, mert szerinte nem kellően megalapozottak, másrészt, mert megölik a cselekvő reményt, ami a változás lassú, rögös, mégis elkerülhetetlen útjára vihet minket. Persze nem egyszerű vállalkozás valami lelkesítőt írni az ökológiai válság kapcsán: „Ez a könyv sem festi rózsaszínre a képet, még véletlenül sem – írja. – Ugyanakkor megmutatja, hogy a zord, keserű Mad Max-világ eljövetele korántsem törvényszerű… különösen, ha közösségeket, hálózatokat alkotva, alulról építkezve vágunk bele a feladatba.”

De mi is a cselekvő remény? Az ökokatasztrofizmus – ami csírájában fojtja el, hogy még mindig van lehetőségünk tenni és változtatni – és a hurráoptimizmus vagy a ’majd a tudósok megoldják’ válaszaihoz képest Takács-Sánta azt vallja, hogy világunkat gyökeresen át kell alakítanunk. A feladat pedig, hogy minél hamarabb, a környezetéért felelősséget vállaló, gondolkodó, azonnal cselekvő, új, ökologikus civilizációt hozzunk létre. A problémák sorolása mellett tanácsokkal is szolgál, és lelkesít. Többek között az ökológiai gondolkodású szerveződések hálózatba tömörülése, a saját felelősség felismerése és a cselekvési lehetőségek megkeresése lehetnek az első lépéseink. Érdemes csatlakozni olyan kezdeményezésekhez, mint például egy faültető-, vagy helyi termékeket árusító vásárlóközösség, esetleg betársulni a városi kerteket fenntartó csapatok valamelyikéhez.

A Világeleje könyvpremierje nem volt szokványos bemutató. A szerző egyszemélyes show-t előadva, rendhagyó módon mutatta be a mikroesszék tartalmát, amiben teret és időt átszelve öt „neki írt levél” volt segítségére. Elon Musk közvetlen hangú e-mailben vallott arról, hogyan taglózták le TSA könyvben kifejtett gondolatai, de tollat vagy inkább klaviatúrát ragadott, nem meghazudtolva önmagát Mészáros Lőrinc, sőt, Vlagyimir Putyin is. Jelentkezett a múltból Nostradamus, a jövőből pedig az író még meg nem született unokája, Sári. Így lett vicces stand-up egy igencsak komoly témából.

A könnyed hangnem egyébként a könyvet is átlengi, érezni, hogy írója rutinos, előadásokat tartó egyetemi tanár. Jól balanszíroz a tekintetben is, hogy egyes témák ismétlésénél sincs az embernek az az érzése, hogy: ’már megint erről van szó?’ Inkább gondosan elülteti és elmélyíti azokat a gondolatokat, amelyek fontosabbak számára, és így az olvasó számára is azokká válnak. A fókuszban az elkerülhetetlen változás, az alkalmazkodás fontossága, a világvége-víziók távolítása, ugyanakkor a problémákkal való szembenézés és a jó élet fogalmának átértékelése áll. A tudós hozzáálláson túl, a filozófusokat és írókat is idéző szerző nem érzi idegennek a transzcendens említését sem. Heideggert követve így fogalmaz: „Mitikus időkben, mint amilyen a mai is, alighanem nehéz volna a Felettünkvaló segítsége nélkül boldogulnunk. Ám a modernitás éppen arra tett kísérletet, hogy a Felettünkvalót, vagyis a kapcsolattartást a mindennapi életünkénél magasabb szintekkel, kiiktassuk az életünkből, de legalábbis mellékessé tegyük. A miénk alighanem az első össztársadalmi kísérlet erre az emberi történelem során. Civilizációnk sokrétű válsága arra enged következtetni, hogy ez a kísérlet elbukott. Valami olyat vesztettünk el, ami – úgy tűnik – az ember lényegéhez tartozik. Az utána maradt űrt leginkább fogyasztással, esetleg némi híg ezotériával igyekszünk betölteni.”

A Világeleje kísérletet tesz arra, ami egyébként az alcímben olvasható, hogy a jó élet keresésének útjait mutassa be az ökológiai válság korában. Takács-Sánta András könyve egyszerre tudományos alapokra épülő, edukatív, mikroesszékből álló kötet a témával ismerkedőknek, új verziókat felvető tanácsgyűjtemény, ütős „blogbejegyzéseket” tartalmazó, önsegítő kézikönyv és közérthetően megírt rövid, filozofikus mű. Mindezekre jól rezonál a borítót és a nagyobb fejezeteket indító grafikákat készítő Sall Fanni munkája.

A témában jobban elmélyülni szándékozóknak Takács-Sánta András ajánlott olvasmányokkal is készült, és a könyv végén azt is megtudhatjuk, ő honnan inspirálódott. Jó tanárhoz méltón pedig zárszóként, rövid összegzése 12 pontjában foglalja össze a „cselekvő remény” útjának legfontosabb gondolatait, amelyekből most egyet idemásolok: „Nem hisszük el senkinek, hogy a jövőnk elkerülhetetlenül sötét lesz – azon dolgozunk, hogy minél kedvezőbb jövőforgatókönyvek váljanak valóra.”

A könyv szerzőjével nemrégiben készült interjúnk itt olvasható: https://www.facebook.com/vulkanfolyoirat/posts/pfbid0ttyfuMVHTAhZHP41KxTu54qdyn2Cke9DPo65ct3sa1yLLMuYcyZtGv4vVELiaB16l