Olvasási idő 13 perc

építeni egy szép, új világot

NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE

♦ PUMPED GABO | 10 MILLIO FA – INTERJÚ

Nevével a Balaton Sound, tévés reality műsorok sora, vicces, őszinte beszólások és rengeteg izom kapcsolódik össze. Az Insta oldala is tele edzőtermi videókkal, mégis, egyre több üzenete kapcsolódik a természetvédelemhez, a fenntarthatósághoz. Influenszerként a különféle termékek reklámozása mellett olvasható tőle felhívás a Magyar Tudományos Akadémia programjáról, gyermekotthonba visz ajándékot, és fát ültetni is elmegy, mert egyre fontosabbnak tartja a környezettudatos életet. Egyik posztjában így ír: „Mindenkinek el kell vonulnia évente legalább egyszer, mert éreznetek kell a flowt, a Földet és a természetet, és ezt a Bajcsyn nem fogjátok érezni.”
– Aki figyelemmel kíséri a megnyilvánulásaidat, annak talán nem új, de sokaknak furcsa lehet az a változás, aminek következtében képbe került számodra a 10 millió Fa is. Miért kerested meg az alapítványt, miért csatlakoztál?
A természet szeretete mindig bennem volt, de néhány éve újra felerősödött. Gyerekkori emlékem, amikor a szüleim még együtt voltak, hogy anyukám, virágokat ültet, kertészkedik. Amúgy félig-meddig vidéki vagyok, a nagyszüleim Borsodban laknak, sokat voltam náluk, nagyon szerettem ott lenni. Pár éve egy szakítás után egy erdőszéli, patakparton álló apartman házban kötöttem ki, és reggel kisétáltam az erdőbe. Hallottam a méhek zümmögését, a fák lombjának a hangját, és arra jöttem rá, hogy minden azért működik, hogy mi ebben éljünk és ezzel együttműködve éljünk. Erős élmény volt. Nem sokkal ezután jött szembe velem a 10 millió Fa posztja, és elmentem velük fákat ültetni. Nagyon jól éreztem magam, jó társaságban, jó hangulatban telt a nap. Ezek az emberek küldetéstudatból csinálják az egészet, nem azért, hogy meggazdagodjanak. Jó volt látni, hogy sokaknak van küldetéstudata, sokan szeretnék helyreállítani a természetet. Rájöttem, hogyha ők nem lennének, akkor nagy bajban lennénk. Felnézek rájuk, felnézek Ivánra, tisztelem őket ezért, és azóta próbálom úgy alakítani az életemet, hogy minél közelebb legyek én is a természethez.
– Hogyan teszed ezt?
Csináltunk egy NFT projektet (non-fungible-token, azaz nem helyettesíthető és nem kézzelfogható digitális termék, aminek nincs egységes árfolyama, minden annyit ér, amennyit adnak érte – a szerk.), és megfogadtuk, hogy minden eladott NFT után elültetünk egy fát. Eladtunk 500 darabot, és most szeretnénk ezt az ígéretet betartani. Április 6-án lesz az ültetés Monorierdőn, jöjjenek minél többen, én is ott leszek, és ültetek, amennyit csak tudok.
– Ez a fajta tenni akarás Pumped Gabo vagy Szabó Gábor igénye?
Pumped egy karakter, ami azért van, hogy érvényesüljek ebben a világban. Híres akartam lenni, sztár akartam lenni, és ez bejött. De ma már fontosabb, hogy jó ember legyek. Volt bennem szorongás, amikor ráeszméltem a környezeti, klímával kapcsolatos problémákra, tenni akartam, akarok valamit a fenntarthatóbb, jobb jövőért. Van egy ház vidéken, Bélapátfalván, amit, ha minden összejön, év végén megveszek és elköltözöm. Szeretnék példát mutatni, közelebb hozni az embereket a természethez, Istenhez. Amikor bent vagyok egy erdőben, sokkal jobban érzem magam mint a városban, mint itt, Pesten. Csak hát ott nem lehet annyira pénzt keresni… De tanulok, szeretnék méhészkedni, csinálom az aranykalászos gazdaképzést, és úgy intézem a dolgaimat, hogy elköltözhessek. Amit itt Budapesten kielégíthettem az egóm szintjén, azt én már kielégítettem. Szeretek egyedül is lenni, szeretek erdőben lenni. Megfogalmazhatatlan, leírhatatlan érzés, ha ott van az ember.
– Mit szól ehhez a környezeted? Mennyire mozdulnak veled a követőid, tetszik nekik az ötlet?
Úgy látom, hogy tetszik, de ez a törekvés szerintem minden jó érzésű embernek szimpatikus. Aki elért egy bizonyos szellemi szintre, annak ez fontos.
– Érdekes ív a Balaton Soundos tánctól idáig…
Igen, ez fokozatosan épült fel bennem. Persze egyelőre még megy a buli, DJ és producer vagyok, reklámokat csinálok az Instagramra, testépítő is vagyok amatőr szinten, de magamba fordulósabb, csendesebb időszakokra is vágyom.
– Visszatérve a bélapátfalvi tervekhez, kétlaki leszel, ha összejön a házvásárlás? És mihez kezdesz?
Legszívesebben egylaki lennék, próbálom a bizniszt is úgy intézni, hogy egyre többet lehessek majd ott. Van egy komoly tervem: szeretnék csinálni egy önfenntartó fesztivált, ami egész nyáron tart, és ahol az emberek maguknak termesztik a növényeket, állatokat tartanak, és közben persze szól a zene. Sokaknak tetszik az ötlet, már az ottani polgármesterrel is beszéltem. Szeretem a Balaton Soundot, amit minden évben felépítenek, egy hét múlva meg lebontják. Mi lenne, ha nem bontanák le, ott maradna egy csapat, akik egész évben gazdálkodnának a területen, önfenntartó módon élnének, nyáron meg jönne mindenki és csatlakozna hónapokra. Valami ilyesmire gondolok Bélapátfalván. Persze vannak kérdések, hogyan lehet megoldani a távmunkát, meg ilyenek, de ez egy társadalom átalakító kísérlet is lenne, hogy létrejöhet-e. Ha nem vágok bele, akkor szomorú leszek és boldogtalan.
– Elég utópisztikusan hangzik…
Hát igen, hosszú sztori lesz, lehet, hogy öreg leszek, mire ezt megvalósítom. De szerintem mindenkinek így kellene élnie. A legtöbb ember hamis dolgokat kerget, azért dolgozik, hogy megvegye a legújabb telefont, a legmárkásabb ruhákat, még drágább kocsit. Mindig futnak valami után, ami igazából csak az egójukat elégíti ki egy rövid ideig, aztán szaladnak tovább, és így telik el az élet. Persze én is így voltam ezzel, de azt hiszem, ezt már kipörgettem. Nem mondom, hogy az egóm és a magasabb szintű énem között nincs ebben harc, de tudom, milyen jó lenne elfelejteni ezeket a nagyvilági dolgokat és csak úgy lenni. Fontos visszaadni valamit a földnek, nemcsak elvenni. Ez fantasztikus érzés, erről szól a faültetés is. Ha ezt át tudom adni másoknak, ha megtetszik néhány embernek, és ezáltal egy kicsit más irányba megy az életük, másképp kezdenek gondolkodni, akkor elértem a célom. Szeretnék a jövőben egyre több embert rávenni erre. Valahol erről szól a vidéki önfenntartó fesztivál ötlete is, mert úgy látom, a multik árnyékában a vidéki termelőknek kevés esélyük van, megfojtják őket. Őket is szeretném támogatni, felhívni rájuk a figyelmet. Ha csak tehetem, tőlük vásárolok. A méz például, amit a teádba tettem, Pécsváradról származik, de itt van egy biopiac nem messze, ahol lakom, ott is őstermelőkkel lehet találkozni. A 10 millió Fa mellé is azért állok, mert jó lenne, ha minél többen megismernék a tevékenységüket, és általam is bekerülnének a köztudatba. Mert amit csinálnak, az jó. Sok ilyen ember kéne, akikkel építeni lehetne egy szép, új világot. Ha összeállna az összes őstermelő, biogazdálkodó, faültető, mindenki, aki szereti a természetet. Igazából ezeknek az embereknek kellene egy faluba költöznie, és megmutatni hogy kell létrehozni egy mintagazdaságot, egy mintaéletet.

írásaim

10 millió fa/vita

Nichs Andrea: A KÁRPÁTOK ERDEI VESZÉLYBEN!

10 millió fa/tudósítás

Nichs Andrea: COP28, DUBAJ – TÖRTÉNELMI EREDMÉNY

Nichs Andrea: IDEJE FELÉBREDNI

10 millió fa/interjú

Nichs Andrea: HERVAI FRACISKA

Nichs Andrea: NAGYMIHÁLY DÉNES 

Nichs Andrea: GAZSÓ GYÖRGY - AZ ERDŐBEN MEGTISZTULSZ, VIGYÁZZ RÁ

Nichs Andrea: SZABÓ SIMON - AZ EMBER EGY INVAZÍV FAJ

Nichs Andrea: Weiner Sennyey Tibor – A MÉHÉSZET A MEZŐGAZDASÁG KÖLTÉSZETE

Nichs Andrea: AZ ERDŐEMBER ÉS BARÁTAI

Nichs Andrea: Ágoston Kostyál Csilla - A TÉTLENSÉG SÁRKÁNYAI ÉS A RADIKÁLIS REMÉNY

Nichs Andrea: Váradi Zsolt - REPÜLÉS KÖZBEN ÉPÍTJÜK ÁT A REPÜLŐT

Nichs Andrea: Lóska Márton - A FAÜLTETÉS SZAKRÁLIS ÉLMÉNY

Nichs Andrea: Pumped Gabo - ÉPÍTENI EGY SZÉP, ÚJ VILÁGOTNichs Andrea:

Nichs Andrea: Bozzay Balázs - ÖTVENÉVES FA 50 ÉV ALATT LESZ ÖTVENÉVES

Nichs Andrea: Jordán Ferenc - KÖNYVEM MŰFAJA: VULKÁNKITÖRÉS

Nichs Andrea: Takács-Sánta András - A VILÁG ELEJE 

Nichs Andrea: Szöllősi-Nagy András - JAMES BOND ÉS A HIDROLÓGIA

Vásárhelyi Kriszta: „MERÍTKEZNI AZ ERDŐ INGEREIBEN

Nichs Andrea: Antal Balázs - „OTTHON, TEMPLOM, KERT”

Nichs Andrea:Gauder Márk: „KÉT ÉS FÉLMILLIÓ FÁNÁL TARTUNK”

Nichs Andrea - Kardos Gábor: „LE KELL JÖNNI AZ ÉLMÉNYHEROINRÓL”

Nichs Andrea: Aszalós Réka - HOLT FÁK ÉS LÉKEK AZ ERDŐBEN

Nichs Andrea: Bódi Eszter - „A NAPPAL VAN ÖRÖK SZERZŐDÉSEM”

Nichs Andrea: Zakar András - „VAN, AMI ERŐT AD A TOVÁBB LÉPÉSHEZ”

Nichs Andrea: Keresztesi Réka - „A SIKER KULCSA: NEM KELL ABBAHAGYNI”

Nihs Andrea: Köves Alexandra - „A TUDATOSSÁG GENERÁL VÁLTOZÁST”

Nichs Andrea: Lányi András - „A VERSENYKÉPESSÉGI MÍTOSZ ELAVULT”

Nichs Andrea: Csányi Vilmos - TEREMTŐ KÉPZELET

Nichs Andrea: Kun Zoltán - „AZ ERDŐKET VÁGÓÁLLATKÉNT KEZELJÜK”

Nichs Andrea: Bojár Iván András - „VAGY ZÖLD TÁRSADALMUNK LESZ, VAGY SEMMILYEN”

Nichs Andrea: Békés Zoltán - KAPITALIZMUS A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT?

Nichs Andrea: Ónodi Eszter - „A SZAKMÁM A TERÁPIÁM IS”

Nichs Andrea: Herendi Gábor - RECEPTRE KÉNE FELÍRNI AZ ERDŐT

kultúra/könyv

Nichs Andrea: DETEKTÍVTÖRTÉNET A MÉHÉSZKEDÉSRŐL

Nichs Andrea - TAKÁCS-SÁNTA ANDRÁS: VILÁGELEJE

irodalom/portré

Nichs Andrea: EGY LÁNY A FÁN

galéria

Nichs Andrea: BELSŐ TÁJAK - BUJNOVSZKY VANDA KÉPEI

10 millió fa /publicisztika

Nichs Andrea: LEGFONTOSABB A KÖZÖSSÉGI CSELEKVÉS