Olvasási idő 11 perc

detektívtörténet a méhészkedés-ről

WEINER SENNYEY TIBOR: A MÉHÉSZET MŰVÉSZETE

NICHS ANDREA | KÖNYV

Filológus, költő, méhész – hogy mikor melyik foglalatosság, hivatás kerül előtérbe mindegy is. Weiner Sennyey Tibor költőien beszél és ír a méhészkedésről, és az is lehet, hogy olykor verseket mormol méhesében, miközben áttelelteti a családokat. Nemrég megjelent, esszékötete rengeteg kutatás és sok megélt tapasztalat eredménye.

Olyan olvasmányosan, izgalmas szempontokat figyelembe véve ír a méhészkedésről, mintha ez nem is egy mindennapi tevékenység lenne. Persze nem is az, főleg, ha a méhészkedés tudományos és kulturális meghatározottságát is igyekszünk figyelembe venni. Nem beszélve a számtalan misztikus elemről. Ezeket elegyíti remekül a szerző A méhészet művészete című könyvben, ami egyszerre szól a méhészetről, „hivatalos nevén” az apikutúráról, a méhek kultúrtörténetéről, ugyanakkor megélt tapasztalatokból indított publicisztika-sorozat. Nem utolsó sorban pedig fontos abból a szempontból, hogy felhívja a figyelmet arra az ökológiai válságra, amiben élünk. Talán nem véletlen, hogy Weiner Sennyey Tibor első, 2005-be megjelent verses könyve A természettel való kapcsolat újragondolása címet viseli. Mostani kötetében is többször szóba hozza az etikus méhészetet, de ahogy a szerzőt bemutató utolsó esszéjében olvasható, ez a szempont egész életében, munkáságában alapvető elv. „Mára már tudom, hogy egyéni szinten mindenkinek etikus, mértékletes életet kellene élnie, amelyhez nagy segítség, ha valamilyen spirituális út is kapcsolódik, például, ha az ember meditál, imádkozik. De a hit magánügy, az etikus élettel viszont hatással vagyunk a környezetünkre is… Igyekszem etikus méhészkedést folytatni, ami azt jelenti, hogy a méheknek is hagyok mindig mézet, sosem pörgetem ki teljesen a kaptárt, az elsődleges szempont az állomány jólléte, vagyis az igazi siker nem a sok méz, hanem az egészséges méhek.”

A könyvből kiderül, hogy a szerző nemcsak a természetet szerette mindig, de a detektívtörténeteket is, szerinte szoros kapcsolat van a méhészkedés és a nyomozás között. Nem véletlen, hogy külön fejezet szól a méhek és Sherlock Holmes viszonyáról. Az egyes esszék egy szuszra elolvashatók, jól tagoltak, aki szeret elalvás előtt olvasni, minden estére érdemes egyet betárazni belőlük. Az őskori mézvadászoktól és méhsámánoktól kezdve Óegyiptom méhészein keresztül eljutunk az ősmagyar méhes műveltségig, de olvashatunk arról, hogyan figyelte meg átlátszó kaptárt építve Arisztotelész a kis beporzókat, miért fogott méhészkedésbe Sylvia Plath, vagy éppen arról a futurisztikus elképzelésről, hogy vajon lesznek-e „űrméhek”? Megtudjuk, hogy volt már korábban olyan magyar költő, aki talán a méhesházában érezte magát legjobban. Berzsenyi idevágó ondolatai ugyanúgy megjelennek, mint Márai vagy Hamvas Béla méhesben leírt gondolatai.
A színes kultúrtörténeti érdekességek mellett tudományos és gyakorlati megfigyelésekről is szó esik A méhészet művészeté-ben. Milyen, az emberi társadalmakhoz fogható hasonlóságokat figyeltek meg már az ókorban a rovarok viselkedését figyelve, hogyan muzsikálnak a méhek, más hangmagasságban énekelnek-e, ha meghal az anya, táncukkal miként írják le a kaptár, a Nap és a méhlegelő irányának segítségével, merre találnak nektárt a társaik.
Bár csak egyetlen esszé szól közvetlenül a méhek gyógyító erejéről, a szerző több helyen is beszél arról, milyen fontos része ez a méhészkedésnek. „Korábban írtam arról – a méhek és a lelki egészség kapcsán –, hogy a kezdetektől tudták: a méheknek közük lehet az egészség megőrzéséhez, s talán ezen a tapasztalaton alapuló gyakorlati tudás nyilvánult meg abban, hogy isteni eredetűnek, áldottnak, Ré napisten könnyeinek vagy a ’Nap leányainak’, sőt társadalmi értelemben követendő példának tartották őket. Talán az a felismerés vezetett a méhek népszerűségéhez és megbecsültségéhez, hogy azon felül, hogy gyógyítanak – például mézzel –, milyen megkerülhetetlen jelentőségük van a beporzás által a mezőgazdaságban, vagyis abban, hogy legyen mit ennünk.”
A könyvet lapozgatva érdemes kiemelni a grafikai tervezést, ami Szarka Fedor Guido munkája. Miközben a belső borító hatszög mintája a méhsejteket idézi, áttételesen arra is utal, amiről Weiner szintén ír, hogy mennyire szereti a hexagonális, körökre osztott és bonyolult számítógépes stratégiajátékokat is. Azt mondja, ehhez szintén nagyon hasonló a több családdal való méhészkedés. Talán ő is úgy van vele, hogy mindenről ugyanaz jut az eszébe, de ez nem csoda, ha valaki ilyen elhivatott és szinte érzéki kapcsolatban áll a méheivel.
Van Budapesten egy várostörténeti séta, amelynek keretében a Párisi udvart mutatja be az igen felkészült idegenvezető. Minden méhet szerető, a méhészkedés misztikuma után érdeklődőnek is jó szívvel ajánlom. Az épület padlóján, díszítésein visszatérő hexagonális minták, a rejtőzködő vagy éppen nagyon is nyilvánvaló, méhészettel kapcsolatos motívumok tárháza igazi gyönyörűséget okozhat a téma iránt érdeklődőknek.
Visszatérve a könyvre, talán remélhetjük, hogy lesz még folytatás. A szerző ugyanis adósunk maradt néhány kérdéskört tekintve, de erről ő maga is írt könyve végső szerkesztése kapcsán. „…számos kérdés, történet maradt nyitott, amit kutatásom legelején lejegyeztem magamnak, mint megírandó kérdéskört. Amiről mindenképp beszélni szeretnék még, az a méhek gyógyító ereje és a méhek célja. A egyik gyakorlatias kérdés, a másik inkább filozófiai, de összefüggenek…
Valószínűleg úgy fejezem be esszésorozatom írását, hogy nem lezárom, hanem újabb utakat, másfajta lehetőségeket mutatok fel, elvégre korábbi írásaimmal is fontos célom volt a szellemi látótér szélesítése, a hagyományos vagy éppen elfelejtett és új elképzelések, meglátások, történetek ismertetése.”
Rövid zárszóként ehhez csak annyit fűzhetünk hozzá: úgy legyen!