– Hogy kerültél éppen Wekerletelepre?
Eleinte a belvárosban laktunk, de amikor gyereket vártam, szerettünk volna élhetőbb környezetet. Nagyon megfogott Koós Károly, Wekerle Sándor személye, a telep története. Ez a terület olyan, mint egy nagy mandala, sok kereszteződéssel, rengeteg fával, zöld területtel. Annak idején 60 ezer fát ültettek el itt, minden lakás kapott 4 darab gyümölcsfát is, ami 4000 lakással számolva 16 ezer gyümölcsfa. Nagyon tetszett ez a szemlélet, az a kulturális, szociális mag, amiből Wekerle megszületett. Amikor először gondolkoztam azon, mit lehetne itt csinálni, találkoztam Romhányi Marival, aki a helyi önkéntesek motorja volt és Nagy Tamással, a Wekerle Társaskör elnökével. A telep centenáriumi ünnepségén éppen ő mondta, hogy egy nagyon zöld, nagyon élhető környezetet örököltünk az elődeinktől, és csak remélni tudja, hogy száz év múlva ugyanezt öröklik meg tőlünk az utódaink. Ez szerintem nagyon szép gondolat, szíven ütött, és azt éreztem, meg kell keresnem őket. Így kezdtünk el együtt dolgozni. A Wekerle Társaskör vezetésével működött egy erős kapcsolati hálóval rendelkező lakóközösségi egyesület, aminek megvolt a hagyománya. Rengeteg közösségi megmozdulás volt, közösségfejlesztő munka is folyt. Ha a fák és a természet metaforáját használjuk, itt elő volt készítve a talaj, amibe sokkal könnyebb volt új dolgokat ültetni, hisz ez a talaj már termékeny volt, az emberek megtapasztalták milyen összejönni, összefogni, rendezvényeket szervezni, ahol mindenki megtalálhatja a képességeinek megfelelő feladatot.
– Nem furcsállták, hogy mit keresel itt skótként?
Korábban több civil szervezetnél dolgoztam, ez segített a beilleszkedésben, meg az is, hogy angoltanárként helyezkedtem el egy itteni iskolában. Akkoriban született meg a fiam, szerveztem gyerekklubot is. Ezeken a tevékenységeken keresztül sokan elfogadtak, de persze megkaptam azt is, hogy mit keresek itt, menjek haza. Volt, akinek nem tetszett, hogy kívülállóként van véleményem dolgokról, de végül is már több mint 30 éve itt lakom, itt élek…
– Milyen programokkal kezdtetek, hogyan kapcsolódtál bele a közösségi munkába?
Az első programunk a Zöldhajtás Klub volt, aminek a mottója, célkitűzése a klímabarát és emberbarát Wekerle lett. Egy idő után kiváltunk a Társaskörből, mert olyan hajtássá váltunk, ami túl nagy lett a fának. Mások voltunk kulturálisan, spontán módon szervezkedtünk, horizontálisabb jellegű mozgalom volt ez, a Társaskör inkább hierarchikusabb. Kiváltunk és a Transition Networkhöz fordultunk, hogy megtudjuk, hogyan lehet tovább építkezni. Zöldmozgalomként a munkánk kiindulópontja az volt, hogy klímaváltozás van és ezzel muszáj foglalkozni, csökkenteni kell a bolygóra tett hatásunkat, és gondolkodni kell az alkalmazkodás mikéntjéről is. A Transition Networköt egy permakultúrával foglalkozó szakember és egy pszichológus alapította. A permakultúrában van rendszergondolkodás és gyakorlatiasság, a pszichológia pedig azt is vizsgálja, hogyan változunk és hogyan kell felvállalnunk a korszak legnagyobb kérdéseit, fenyegetettségét. A hálózattól átvettük a módszertant, képzéseken vettünk részt és mi is képeztük a civil közösségeket. Évekig dolgoztunk velük, rendkívül termékeny, remek, tanulságokkal teli időszak volt.
– Mondanál konkrét példákat, mi valósult meg és kikkel fogtál bele a közösségépítő munkába?
Négyen kezdtük, én a párommal, Istvánnal, volt egy Daniel nevű holland társunk és Slezák Éva, innen a Wekerléről. Fénykorunkban 15-en, 20-an is dolgoztunk együtt különböző kis munkacsoportokban. Ilyen volt a WEKKER, egy kertészeti részleg, de volt például egy Energiahatékony Wekerle elnevezésű projektünk, aminek keretében megvalósítottuk a nyílászárók szigetelését. Wekerlén ugyanis óriási költség ablakot cserélni, mert ezek védett épületek. Alakult hát egy helyi szigetelőbrigád, betanítottuk a közmunkásokat, egy támogató megvette a szigeteléshez szükséges felszerelést, és az évek során 230 családnak segítettünk. A Wekerle kosár program fókuszában a helyi élelmiszerkérdés és kispiac állt, és létrejött a biodoboz rendszer. Ennek keretében csütörtök délutánonként a közösség tagja elviszi a piacról az előre megrendelt dobozmennyiséget tele friss biozöldséggel, gyümölcsökkel, amit zsámboki biokertészek termeltek. Így van élő kapcsolatunk a Földdel, a talajjal, a termelőkkel. Foglalkozunk újrahasznosítással, vannak bringás programok, közös főzés, kézműveskedés, rajzolás. De volt komposztprogramunk is, amihez mi adtuk a szaktudást, az önkormányzat pedig beszerezte és szétosztotta a komposztládákat. Ebből is több, mint 800 család részesült. Az egyik kedvenc projektem a Wekerle kertprogram, amihez egy vetőmaggal foglalkozó civil szervezettől, a Civil Magháztól kaptunk paradicsom vetőmagokat. A kispesti piacon áruló Imre segített elültetni, amiből 3000 palántát osztottunk szét. Azóta ez szokás lett, már az önkormányzat is évente oszt paradicsompalántákat. Sok munkát beletettünk a csütörtök esti piac létrehozásába is, és abba, hogy legyen egy dedikált közösségi hely itt. Így jött létre öt éve a Közös kávézó és konyha. Hetente egyszer én is főzök, nagyon élvezem. Ez egy kis helyiség, ahol megpróbálunk megtapasztalhatóvá tenni mindent, amit gondolunk egy klímabarát diétáról: szezonális növényekkel főzünk, csomagolásmentesek vagyunk, komposztálunk, termelőktől vesszük az alapanyagot, és támogatunk több helyi kezdeményezést. Az ökológiai gondolkodás sok esetben szó szerint a tányéron kezdődik. Mint egy nagy fazékba a hozzávalókat, úgy kell beletenni az akaratot, az előre mozdító ötleteket, és bízunk abban, hogy valami jót főzünk belőle… A közösségi átalakulás lényege, hogy miattunk is történnek változások, ez nem egy ember vagy egyetlen szervezet érdeme, mindenki hozzátesz valamit. Többféle dologból áll össze: szaktudásból, pénzből, ráfordított időből, rengeteg energiából. Valamit elindítasz, mások kapcsolódnak, így működtetjük közösen. Olyan, mint a lego.
Átalakuló Wekerleként soha nem voltunk egyesület, bár beszéltünk róla, de úgy döntöttünk nem leszünk, mert onnantól kezdve leginkább a saját identitást és szervezetet próbálod fenntartani. Kevésbé vagy másokra is utalva, pedig a pozitív értelmű egymásra utaltság több és jobb együttműködést teremthet. Ez a lazább működés változott valamit azzal, hogy szövetkezet lettünk, de ez kellett ahhoz, hogy a KÖZÖS-t működtethessük. Kicsit mi is beszűkültünk, de azért folytatódnak az együttműködések. Ilyen a „Wekerle, természetesen”, ami egy biodiverzitást segítő kertészkedési program. A legrégebbi szívügyünk a Határ úti Kiserdő védelme, ezen közösen dolgozunk a Kiserdő Egyesülettel. Ebből is kiderült, mennyi mindenre képes egy közösségi összefogás, hisz a mai napig sikerült megakadályozni az ott tervezet tömeges fakivágást. Én az alulról szerveződő, egymástól tanuló közösségi hálózatokban bízom, mert ezek biztosíthatják egy elfogadható életvitel megszervezésének lehetőségét a rohamosan változó világban.
– Ha ennyi mindent csinálsz, csináltok, valószínűleg nem marad időd klímaszorongásra…
Valóban sokat segít, hogy ennyi mindennel foglalkozunk, mert ahogy mondtam az előbb, az is kiderül közben, mennyi mindenre képesek az emberek. Számomra nagyon érdekes Detroit példája, ahol miután kiköltözött az autóipár és rengeteg ember vált munkanélkülivé, úgy tűnt minden szétesik. Aztán ez a kataklizma óriási változást hozott, hatalmas közösségi kertkultúra alakult ki, megváltozott az életmód, még az emberek étrendje is. Krízisben teremtettek valami újat, valami szükségeset, és közben megmaradt az emberek méltósága. Az én szorongásomra ez a gyógyír: látom, hogy a szörnyű napi hírek mellett van egy másik párhuzamos valóság, ahol az emberek kedvesek, odafigyelnek, fontosnak tartják a változást és hajlandóak is ennek érdekében tenni, összefogni. Nem mehetünk a végtelenségig egy nem folytatható irányba. Bár a mérleg másik serpenyőjében a döntéshozóknál van a legtöbb anyagi erőforrás, alig tesznek valamit, húzzák az időt, mert nem ez az érdekük. Óriási felelőtlenséget tapasztalunk, ha „felfelé” nézünk. Hihetetlenül veszélyes időszak ez.
– Más kulturális közegből jössz, és bár a skót identitást nem ismerem, az itthonit igen. Nem volt nehéz beleszokni ebbe a paternalista szemléletbe?
Valóban más az én attitűdöm a tekintély, a hatalom felé. Persze mindenhol vannak nehézségek, Skóciában sincs minden rendben, de hiába élek itt évtizedek óta, nem szoktam meg, hogy bizonyos emberek a pozíciójuknál fogva hogyan beszélnek, bánnak másokkal. Nem lehet nem részt venni a politikában, de benne lenni sem lehet. Mi is próbálkoztunk, hogy kerületi önkormányzati szinten legyen egy erősebb zöld, civil képviselet, de sok konfliktust és frusztrációt szült mindez. Pedig van sok nemzetközi példa, amiből látni, hogy a jól működő civil-önkormányzati partnerség gyorsíthatja és tartósabbá teheti a zöld átállást.
– Mit hoz az Átalakuló Wekerle számára a jövő?
Most van egy kis gazdasági jelenlétünk, a kávézó képvisel mindent, amit mi is: az élelmiszer helyi, szezonális, növényi, csomagolásmentes, komposztáljuk a hulladékot, ott a biodoboz rendszerünk, és nemsokára kezdődik egy éves projektünk közösen a fővárossal: helyi élelmiszer hub leszünk, segítünk az embereknek konyhakertet csinálni, és abban is szeretnénk edukálni a közösséget, hogy mit lehet kihozni a növényi étkezésből. De más kezdeményezésekben is aktív partnerek vagyunk. Van egy áramlat most Wekerlén, ami sokkal zöldeb mint bármikor korábban volt, van egy új civil szervezet is, ők csinálják a Wekerlei Garázsvásár fesztivált. Az egyszerű kezdeményezés ma már évente kétszer kétnapos rendezvény, térképpel, honlappal, 60-70 helyszínnel, nagyjából 300 család részvételével. Egyedi közösségi recycling projekt; spórolunk, elcseréljük a feleslegessé vált holmikat, és jövünk-megyünk egymás kertjébe, udvaraiba. A legjobb közösségi program. Ők lesznek remélhetőleg Wekerle életében az új motor, mert fiatalok, dinamikusak és ez jó, mert egyre több lába van a helyi civil szervezeti életnek. Azt azonban nem szabad elfelejteni, minek a talaján jött mindez létre. Hogy volt ennek hagyománya, volt a Társaskör, voltak elődök, ma is élő a Wekerletelep története, ami a 120 évvel ezelőtti kertváros mozgalomban gyökerezik. Ez a mozgalom egy rendkívül fontos gondolatot hozott az iparosodott országokba: ha a városokot úgy teremtjük, hogy összehozzuk az emberi kreativitást a természet javaival, akkor boldogabb, igazságosabb közösségeink lesznek. Ez a „teremtésmítosz” része Wekerletelepnek is, amit igyekszünk tovább vinni. Mindannyian ebben a csodás egy km2-es, kis házakkal teli városi erdőben élünk összefonódva. Ezt a szemléletet fontos elismerni, szem előtt tartani, mert csak így tudnak létrejönni még ambíciózusabb – és sajnos égetően szükséges – változások a meglévő, tápláló talajban.
