olvasói szokások
♦ LUKÁCSY TIBOR | NOVELLA
Debrői Eleknek, a Bölcs Bagoly könyvesbolt tulajdonosának borotválkozás közben nagyszerű ötlete támadt ezen a reggelen. Ahhoz hogy még több könyvet adhasson el, hangulatos olvasó sarkot hoz létre kőrúti boltjában. Itt nem csak futólag ismerkedhet meg a lehetséges vevő a könyvekkel, hanem egy meghitt, valódi otthont idéző enteriőrben bele is olvashat egy-egy kötetbe. Nincs rohanás, nincs kapkodás. Szépen komótosan lehet válogatni. A borotválkozásnak volt hálás ezért az ötletért is, mert nem először kapott ihletet ettől a művelettől. Arcának mozdulatlan tükörképe, a borotvaecset ellazító simogatása, aztán a kialakult hófehér hab ábrándos felhője az arcbőrén és a hideg vízbe mártott penge hűvös siklása, mindig inspirálta. Ekkor hozta meg nagy döntéseit is. Először is két kényelmes, magas támlás fotelre lesz szükség. Közéjük pedig egy álló lámpát helyez majd, rakott vagy harang alakú ernyővel, ecru vagy talán inkább burgundi vörös színben.
Rojttal vagy rojt nélkül, azt egyelőre nem tudta, de ezen még volt ideje gondolkodni. Abban viszont biztos volt, hogy a lámpa alá tökéletesen illik majd egy kis háromszögletű dohányzó asztal. A könyvesbolti körülményekre való tekintettel természetesen hamutartó nélkül, nehogy valaki a rágyújtás kísértését tettekre váltsa. Mind ezek mellé egy Thonet, álló ruhafogast is be kell szereznie az ócska piacról, nehogy a kedves vevő beleizzadjon az olvasásba, hogyha téli kabátban érkezne. Egy hét kitartó munkájával és néhány jó barát segítségével már meg is valósította elképzelését. Sőt még néhány nem tervezett apróság is fokozta az atmoszférát. Egy geometrikus törzsi mintákat idéző gépi perzsaszőnyeg és egy bronz Minerva szobrocska, amit egy szomszédjától kapott. Egyelőre kölcsönbe. A két fotel mellé elhelyezett hangfalakat is, szigorúan sztereóban, hogy tökéletesen meglegyen a diszkrét zenei háttér is az olvasáshoz. Összességében elégedett volt. Már csak a vásárlók ítéletére várt. Egy hónap elteltével elkövetkezettnek látta az időt, hogy megkérdezze eladóit, mit tapasztaltak. Működik-e az ötlete? Kizárólag csak a legjobbakat hallotta tőlük. Majdnem mindenkinek feltűnt az új olvasó sarok és a vevők nem fukarkodtak a dicsérő szavakkal. Volt, aki költőien fogalmazott és azt mondta, olyan ez a hely, mint az olvasók szigete a műveletlenség tengerében. Csak hát valahogy nem mernek leülni a fotelokba, mivel ez a kis olvasó sziget nem volt felfedezésre váróan lakatlan. Mindig ott ül az egyikben egy sűrű hajú, vastag szemöldökű, szemüveges, körülbelül ötvenes férfi és rendületlenül olvas. Délben érkezik meg és egészen zárásig marad. Az is gyakorta előfordul, hogy reggel tízre jön. Már nyitás előtt izgatottan toporog a bejárat előtt és szinte ráront az előző nap félbehagyott könyvére, mohón a lapok közé veti magát és nagyokat nyel. Néhányszor már azt remélték, hogy aznap talán nem is jön, de mégis késő délután, általában öt óra felé, betoppan és egy nem túl nehéz olvasmánnyal foglalja el magát, mindaddig, amíg udvariasan rá nem szólnak, hogy zárórára van. Ekkor kissé szégyenlősen és sűrű bocsánatkérések közepette távozik. Bizonyossággal ki lehetett jelenteni, hogy amióta csak létezik az olvasó sarok egyetlen nap sem múlt el anélkül, hogy el ne foglalta volna a helyét a foteljében és ez most már zavaróvá kezdett válni. Egy eladó kolléga már azt is látni vélte, hogy a puha fotel, teljesen felvette a teste alakját és más valaki már bele se tudna ülni.
Ha folyamatos jelenléte még nem lenne ennél is kínosabb, az is rendszeresen megtörténik, hogy egy óra olvasás után édesen elszunyókál. Akár egy vasárnapi ebéd után megesik az emberrel. Debrői arra a következtetésre jutott, hogy azért nem ülnek mellé a másik fotelbe, amiért egy parkban sem szívesen ül az ember egy olyan padra, aminek az egyik szélén már valaki üldögél. Kitalálta, hogy hozat egy harmadik fotelt. Hátha így ki lehet kerülni a furcsa törzsvendég személyes zónájából. De hiába. Így is kerülték a vastag szemöldökű társaságát. Következő lépése is nélkülözte a verbális elemeket és továbbra is szavak nélkül próbálta rövidebb tartózkodásra bírni. Elvitette a kényelmes foteleket és karfa és kárpitozás nélküli ebédlő székeket vásárolt egy konyhabútor szaküzletben. Minden anatómiai kialakítást nélkülöztek ezek az ülőgumó gyilkos székek, amelyek ülőlapjáról már csak egy sündisznóbőr huzat hiányzott a tökéletes kínszenvedéshez. Még a legfáradtabb ember sem bírt volna ki akár tíz percet is rajtuk ülve. Kivéve a vastag szemöldökű szemüvegest. A következő lépés már Dózsa György tüzes trónjának újra alkotása lett volna, de ezt tűzvédelmi okokra hivatkozva senki sem támogatta.
Nem, maradt más eszköz Debrői Elek számára, csak a szóbeli figyelmeztetés, amit pedig a végsőkig elkerülni szándékozott. Szólnia kell ennek a mániákusnak, hogy ugyan már, ne olvasgasson itt reggel, délben meg este, mert ezzel elveszi másoktól a helyet. Azok elől, akik tán még vennének is valamit, mert ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy ez az ember bizony nem vett egyetlen könyvet sem, amióta csak felbukkant a Bölcs Bagoly könyvesboltban. Ennek pedig már eltelt két hónapja is. Meg aztán Debrői úgy érezte volna, hogyha szól, akkor a saját ötletét, a vásárlóbarát olvasó sarkot döfi hátba. Hiszen pont a hosszabb könyvesbolti tartózkodás volt a szándéka, melynek végén ott a végső cél, a fizetés a pénztárnál. De hát mégis csak abszurdum, hogy ez a jó ember gyakorlatilag helyben kiolvassa a könyveket ahelyett, hogy egy kis kóstolás után megvenné valamelyiket. Ha jól belegondolunk ez is a könyvsarok semmibevétele. A kör tehát bezárult. Megszületett az indulati alap után az erkölcsi megalapozottság is ahhoz, hogy döntésre jusson. Ezek után Debrői már határozottan léphetett a férfi elé.
¬– Köszönöm, uram az érdeklődését és azt, hogy minden nap elfárad hozzánk. Tényleg ritka az ilyen, de most mégis szeretném arra kérni, amennyiben nem kíván vásárolni, csak olvasni, akkor inkább látogasson el egy közkönyvtárba.
Hangsúlyában derűs és megértő akart lenni és úgy érezte, ennyi elégséges lesz ahhoz, hogy megszégyenítése nélkül távozásra bírja. A vastag szemöldökű kötelességtudóan felállt és váratlanul bemutatkozott, hogy talán ezzel a személyes gesztussal menteni tudja furcsa helyzetét. Debrői azonban nem értette a nevét, mert a jövevénynek mintha lett volna valami a szájában.
— Bocsásson meg, kérem! Önnek teljesen igaza van. Most lebuktam – mondta zavart mosollyal és egy mély, megindító sóhaj után így folytatta. –Tudja, jártam én könyvtárban is, de az ott található könyveket már biztosan elolvasta valaki és az egyszer már elolvasott szavak elveszik az étvágyamat. Valahogy nincs hozzájuk gusztusom. Igazából azokat a könyveket kedvelem, amik éppen most jöttek ki a nyomdából. El se tudja képzelni, milyen ízletesek és finomak, egy frissen nyomott többszörösen összetett mondat betűi! Milyen egy egzotikus tájleírás mondatai közt kényesen csemegézni. Desszertnek pedig hagyni, hogy egy szerelmes regény erotikus jelenetének betűi lassan elolvadjanak a számban, de igazán jóllakni természetesen egy gasztronómia kötet írásjeleivel lehet. Persze ne gondolja, hogy válogatós vagyok! Én nem utasítok vissza egy függvénytáblázatot vagy egy izlandi – portugál szótárt sem. Csak az a fontos, hogy olvasatlan legyen.
Azzal átadta a kezében tartott könyvet Debrőinek. Lehajtotta a fejét, mint egy rossz gyerek, akit éppen most kaptak rajta azon, hogy ellopta a szomszéd néni kertitörpéjét. Aztán meg bűnbánattól kétségbeesett hangon magyarázkodni kezdett.
— ¬¬¬Csak a magánhangzókat fogyasztom. A mássalhangzóktól ugyanis gyakran felfúvódom. Nem tettem teljesen tönkre egyetlen könyvet sem. Van, aki így is tudja olvasni.
Azzal a kezében tartott könyvet úgy adta át Debrőinek, hogy szinte hanyatt lökte vele és hirtelen fordulatot téve az ajtó felé iramodott. Szinte menekült. A sapkáját is a fogason felejtette. A könyvesboltos most még egy árva szót sem értett az egészből. Szegény bolond! Suttogta és csak bámult a férfi után, majd lassan kinyitotta a könyvet és tágra meredt a szeme. A vaskos kötet ötszázhatodik oldalának közepéig, egyetlen magánhangzó sem volt a szavak között.
A Bölcs Bagoly könyvesbolt törzsvendége többé nem jött. Debrői Elek azonban, úgy másfél hónap múlva véletlenül meglátta az utcán. Egy újságos bódé mögött álldogált és lopva falta a hátsó ablakba kiaggatott folyóiratok szövegét. Néha riadt tekintettel kőrbe nézett. Egy gepárd jutott róla az eszébe, aki az afrikai szavannán, egy elejtett növényevőből lakmározik éppen és retteg attól, hogy egy nálánál erősebb ragadozó elzavarja és éhen marad. Alul tápláltnak tűnt.
— Hmm, streetfood — dünnyögte magában szomorúan Elek és felébredt benne a lelkiismeretfurdalás.