aurora borealis
♦ KOLLÁR DÁVID | VERS
Torkunkban dobog a szív, felkavarja a fagyot,
Már megint lement a nap, sugarakba fagyva a délután,
Teát főzöl, smaragdszínű fény szűrődik át az ablakon.
Jimi Hendrix, Purple Haze, jól ismert tünemény,
Kemijoki, tükörsima kékség és nyugalom,
Gyerünk, menjünk ki, rohanjuk le a világot, karibu-nagykabátban,
Mobilunk dermedt ujjainkhoz fagy, Revontulet, tűzróka
Szalad éppen át az égen, nézd, milyen gyönyörű vagy tőle,
Csináljunk közös képet, vagy búcsúzzunk el örökre
A vörösszárnyú sirályoktól és Lappföldtől?
Fájnak az ujjaim, a Kemijoki partján fázom, de veled vagyok,
Aurora borealis, telihold meg a többi giccs,
Azért valld be, szép ez a téboly!
A tea már jéghideg, akár a kezed, menekülnék vissza a koliba,
Tudom, csalódnál bennem, mint egy őszülő jeti a Himaláján,
Aki már unja a lájkvadászatot,
De nézd csak, itt a végtelen fehérségben, az ég peremén
Csak úgy reszketek a szépségedtől, a szemed zöldjétől
Revontulet tüzétől, a telihold bűvöletében.
Leheletünk összefagyott pára,
Szétkenődött álom, megtalált idő,
Fagyott ujjak, fagyott percek gyorsan múló éjszakája,
Mégis: tűzróka lobog át az égen, tüzet okád ránk,
felkelti a fényeket,
Látod, hogy szeretlek, mit számít, mi van odakint,
Gyere, rúgjuk szét a ketreceinket,
Jönnek a fények, az északi egekből kigyúlnak,
Hallod: Beggin’, I’m begging you
Dobjuk a teát a hóra, olvasszuk fel a jeget,
Szaladjunk mezítláb a zöld lángok alatt,
Itt legbelül, a hideg minden rétege között
Pokoli forróság tombol, rád vár, hogy szabadon engedd,
Gyere velem, aurora borealis, égi rókavadászat!