Jónás Tamás: ITT VAGYOK OTTHON | Vulkán Irodalmi Folyóirat

Olvasási idő 8 perc

itt vagyok otthon

♦ JÓNÁS TAMÁS / SZERK

Manapság korán fekszem, korán kelek. Ma sikerült a szokásosnál is korábban ébrednem, még sötét van kint, csepereg az eső. Van időm gondolkodni.
space
A Pfizer-oltások után szívizomgyulladást kaptam, ágyba kényszerültem. Híztam 30 kilót, vizesedtem, szédültem, depresszióba zuhantam. Mégsem vagyok oltástagadó — hajlamom volt erre a betegségre, és pechem volt.

SPACE

Ugyanezt Orbán Viktorral kapcsolatban már nem tudom elmondani. Az elmúlt 20-25 évben egyértelműen kinyilvánított akaratom ellenére belőle is kaptam „pár adagot”, és félő, hogy őt már nem tudom kiheverni. Bár hiszem, hogy jövőre már az egész bagázs ellenzékben lesz, nem kapom vissza az életemből ellopott 15 évet. Férfi életem legszebb, legaktívabb évei lehettek volna a 37-52 közötti évek: már kellő tudással, önfegyelemmel élhettem volna egy európai országban. Ami nem kis szó, úgy értem, az európai. Nekem sokat jelent. Alig van dolog, amire büszke vagyok az életemben, de az európaiságom az. Szeretem a göröngyös utat, ahogyan felnőtt ez a kultúra. Szégyenkezem a tévedései miatt, a bűnei mélyen elgondolkodtatnak, és fogadalmakra késztetnek: soha többet fasizmus, soha többet kommunizmus. De otthonosan érzem magam, ha Leonardóra, Esterházyra, madame Curie-re gondolok, Kányádi Sándorra vagy a Nyugatra, szeretem Párizs édeskés illatát, dekadens festőit, a spanyol virtust, a skandináv irodalmat és mintaértékű államberendezkedését, Krakkó főterét, Cseh Tamás hangját, a Vatikán fontoskodó bíborosait, Einstein zsenijét, Freud és Jung csörtéit. A görögök demokráciáért kiérdemelt pihenését, az irigyelt lustaságát is szeretve szemlélgetem.

Imádom, hogy ahány ország, annyiféleképpen töri az angolt, hogy tudjunk egymással beszélni. A szlovén hegyek tetején szédelegve üldögélni, suttogni A vándor éji dalát. Zötyögni Európa-jeggyel a nyári hónapokban egyre komfortosabb vonatokon, zsúfolt buszokra várni: a felszakadt határok gördülékenyen engedik újra át a különféle népek fiait és lányait, hogy eljussanak leendő barátjaikhoz, családjaikhoz. A kivételesen kék és bősz tengerhez. És mi, magyarok Márai, Szerb Antal mondataira izgalommal gondolva keresgéljünk helyeket, melyeket könyveikből ismerhettünk meg. Ülünk Rimini homokos strandjain, és kikerekedett szemekkel csodáljuk a szélesen gesztikuláló olasz hölgyeket és urakat.

Itt vagyok otthon.

A legjobb, legfelszabadítóbb dolog, amit életemben megéltem, az Európai Unió élménye volt: mint egy nagy család, akik régen nem látták egymást, összeölelkeztek ebben a gondolatban a népek, és olyasmit mutattak a világnak, amit az ritkán láthat: szolidaritást, szólásszabadságot, sokszínűséget, toleranciát, emberi jogokat, szabad mozgást, igazságosságot és méltányosságot — hosszasan sorolhatnám. Nem akarom ezeket elveszíteni.

Elég erősnek és okosnak érzem magunkat, hogy védekezni tudjunk Putyin, Simion, Vučić, Erdoğan, Lukasenka ellen.

Megígértem magamnak, hogy visszanyerem a testi és lelki egészségem: minden nap szigorúan diétázom és edzek, dombokat mászok a kutyákkal, Egressel és Vatival, és már fogytam is tíz kilót, és újra könnyedén szaladok fel az erdélyi dombokra. Megígértem magamnak azt is, hogy mire újra a régi formámban leszek, már ismét a szabad Európában fogok élni. Leszavazzuk Orbánt, Simiont. Putyint elviszi a rosseb, Vučić lemond, Erdoğan meg nyugdíjba vonul.

Én meg Szerb Antal 100 versével a hátizsákommal újra bejárom Európát, hogy elmesélhessem: „I was backpacking through Western Europe. I was just outside of Barcelona, hiking in the foothills of Mount Tibidabo…”