napló

egy forgatás története

♦ TARDOS JÁNOS | NAPLÓ

1985, Párizs. Méray Tibornak, atyai jóbarátomnak eszébe jutott, hogy egy év múlva lesz a forradalom 30. évfordulója, kéne valamit alkotni ebből az alkalomból. Neki már nem volt kedve mégegyszer megírni a Nagy Imre-könyvét (az valamikor 1958 környékén jelent meg, és elég nagy bestseller lett), viszont azóta már nemigen tud senki semmit 56-ról, csak rosszízű pletykákat, meg teletömték a fiatalok fejét ellenforradalmi propagandával. Szóval valami nekik is emészthető, fiatalos dolog kéne.

Ezután mindketten bekussoltunk, mondjuk úgy: töprengeni kezdtünk. Aztán valamelyikünk kitalálta: legyen film, 55 perces, hogy valami tévé egyszer majd leadhassa, de addig is kazettákon hazacsempésztetjük, ahány példányban csak lehet.

A filmhez persze nem elég egy írógép és az otthon csendje, pénz is szükségeltetik hozzá. Soroshoz akkor még nem volt nexusunk, a CIA-ról megfeledkeztünk, de mindketten ismertünk Párizsban aránylag gazdag orosz szolzsenyicinista emigránsokat, gondoltam, forduljunk azokhoz. Én már kétszer is jártam náluk a Champs-Elysées-n terpeszkedő luxusirodájukban. Egyszer, amikor 1981-ben disszidáltam, kértem és kaptam tőlük száz frankot, az valami húsz doboz cigi ára volt (Bastos Bleu), nekem relatíve jelentős összeg. Másodszor a Rajk Lacit meg a Harasztit kísértem… → Folytatás

2024.10.26. 12:19

mártírok útja 64/b

SZÖLŐSI ANTAL KATI EMLÉKÉRE

♦ RÉNYI ANDREA | NAPLÓ

Néhány évvel ezelőtt bejelölt Facebookon egy hölgy, se a neve se a profilképe nem mondott nekem semmit, de azonnal bemutatkozott: Rómába költözésemig ugyanabban a házban laktunk. Egykorúak voltunk, ő a negyedik emeleten lakott, én az elsőn, mindketten a bérház bal szárnyában. Amikor Kati – igy hivták – talált valami érdekes adatot vagy képet a házunkról, azonnal küldte a közös emlékek felidézésére. Nagyon szerette a házunkat, én tizenhét éves koromtól kezdve kevésbé, de nem a házban volt a hiba. Ő nemcsak nagyon szeretett ott lakni, de nagyon sokat is tudott a házról, mert nem csak hálni járt haza, hanem beélte, átélte a házunkat, barátkozott a lakókkal, és érdekelte maga az épület is.

Katinak köszönöm, hogy bár az elmúlt években alig tettem be a lábamat Budapestre, gondolatban rendszeresen hazajártam és megtanultam egyre jobban kiismerni magam a Margit körút 64/b-ben, amire… → Folytatás

2024.10.23. 14:20

sándor, a börtönviselt ember

♦ ÚJFALUSI KATA |NAPLÓ

Állásinterjún voltam Budapesten. Egész jól sikerült, és előtte még arra is volt időm, hogy beszabaduljak egy elegáns drogériába, ahol olyan üzleti szemlélettel élnek, ami alapján a vásárlóknak mindent ki szabad próbálni. Krémeket, kencéket, illatos müzüge parfümöket, még a rúzsokat is. Nálunk fél órát lehetsz oszkár díjas díva vagy bababőrű ikszmen, a szervezeted külseje kiütheti a biztosítékot, és még a riasztó sem szólal meg, ha egyszerre ötvenféle krémet kensz magadra, tessék, lássék.

Cserzett, nyúltakarmány foltos kezeimet negyvenhatezer forintos kézregenerálóval kentem be, szemráncaimat kilencvenezres turbó aktív eltüntetővel, el is tűnt mindenem, mire átértem a szemközti pazar irodaházba, a felvételizésre. Azt gondolták, ez nagyon jól tartja magát, illatos negyvenes, akinek…→ Folytatás

2024.10.22. 09:35

szicília

♦ KOVÁCS RITA | NAPLÓ

1. CATANIA

A vonat begurul a komp gyomrába. Kinézek az ablakon. A párhuzamos vágányon a Palermóba tartó szerelvények állnak. A két vonat között meredek acéllétra vezet felfelé.
A körülöttem ülő utasok fel se néznek. Olvasnak, görgetik a telefont, szorongatják a szendvics szalvétáját.
A vasúti fülke tele van csomagokkal. A messinai szorost senki sem szeli át kézipoggyásszal. Csak olasz szavakat hallani. Úgy látszik, a külföldi turisták inkább repülővel érkeznek Szicíáliába.
Izgatott vagyok, mintha életemben most utaznék először egyedül, vagy mintha most töltöttem volna be a tizennyolcadik születésnapomat. Pedig negyvenhét éves vagyok.

“Ki lehet szállni a vagonból?” – kérdezem a rutinos utasokat. “Igen, az a lépcső vezet fel a fedélzetre, de nagyon vigyázzon, hogy még partra szállás előtt visszaérjen, és a jó vagonra szálljon, mert a vonat kikötés után rögtön elindul.” Gyorsan szelem a lépcsőfokokat. → Folytatás

2024.10.08. 13:02

mielőtt még elfelejtem

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

A szomszédban virágzik a körtefa. Szeptember vége van, “még nyílnak a völgyben” de a hajnalok már hűvösek, a bolt előtt reggelente gyorsabban fogynak a kis üvegekből a gyanús színű italok, fázósan húzzák meg magukat a kocsmát helyettesítő féleresz alatt az emberek. Nekem, ti ne ássatok mély gödröt, mert nem tudok majd kijönni hozzátok! – mondja az egyikük, keszeg sovány emberke, szájából lógó cigarettája miatt alíg értem, mit is mond. 

A boltból kilépve haladok el mellettük, lépkedek hazafelé, az iskola nyitott ablakán kihallatszik a zsivaj a teremből, a tanár még nem érkezett meg, sok elmesélni való van. A sarkon, a nagy fehér kakas vigyázza tyúkjait, gazdája óvva int, meg ne zavarjam, mert rámtámad. Tiszteletben tartom, kissé oldalra lépve megyek el mellette. A kiserdő mellett felnézek a fákra, barnulnak, hullanak… → Folytatás

2024.09.28. 13:19

ferragosto

♦ RÉNYI ANDREA | NAPLÓ

Valamikor egy titokzatos szó volt csak a magyarok számára. Már régen nem az: augusztus tizenötödike olasz egyházi ünnep, amikor bezár Itália, esetleg több napra is, amikor egyetlen hétköznap esik Ferragosto és a hétvége közé. Városi polgári, jobb módú körökben nem illett otthon ünnepelni, augusztus amúgyis a hivatalok és a gyárak pihenőideje, igy az ország lakosságának egy része, a pénzzel megáldottak, ezt a hónapot, vagy legalább a felét, mindig üdülőhelyen töltötte. Többségében saját nyaralójában.

Fotó: Bojár Iván András

Az elmúlt két évtizedben kezdtek változni a szokások. Már jóformán senki nem tölt el két-három hetet szállodában augusztusban, amikor az árak a legmasabbak, a fiatalabb generációkat már nem érdekli annyira a saját nyaraló, ami sok gonddal, fáradtsággal és kiadással jár. A nyaralóbérlés jobb helyeken horribilis összegbe kerül, és…  → Folytatás

2024.08.22. 12:03

a felejtés rétegei

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

A badacsonytomaj iskolába legtöbbször a felső úton mentem szovjet gyártmányú női kerékpárommal, ahogy apám nevezte a biciklit. 1962 és 1965 között jártam oda, az általános iskola felső tagozatát ott végeztem. A faluba érve a házak fölött zakatolt a magas vas szerkezetekre szerelt kötélpályán a bazalt bányából part felé, a rakodó irányába a csillesor. Ta- tam-ta-tam, hangzott az oszlopokon zökkenő kis kerekek zaja, hazafelé, az alsó úton – így hívtuk a 71-es számú főutat – a vasúti hídon megálltunk néha, a biciklit a korlátnak támaszkodva vártuk a vonatot, az is zenélt, ta-tam-ta-tam, néha egybeesett az alattunk síneken futó vonat kattogása és felettünk a kötélpályán futó csillék zaja.

kép: Részlet Bacsó Péter: Nyár a hegyen (1967) című filmjéből, – Mensáros László és Tomanek Nándor
space

Ha időben indultunk a felüljáró lejtőjének lendületét kihasználva gyorsan tekerve szinte a Bányász strandig versenyeztünk a gőzmozdony húzta vonattal, nem, nem 424-es volt de felgyorsulva elhagyott bennünket füstöt és kormot szórva a szemünkbe. A strand korlátjánál megálltunk és néztük a pár lépcső felett a kitett íves táblát, rajta a keresztbe tett két kalapácsot, a bányász jelvényt. A strand a…  → Folytatás

2024.09.16. 09:58

nehogy női kezekbe kerülj!

♦  DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Valami buliban lehettem egy lakásban, vegyesen feketék és fehérek, hangosan rappelt valaki, egy ajtó mellett ültem a földön, amikor rám esett, szinte rám ült egy fekete srác, Bankoléra, a színészre emlékeztetett, felmordultam, hé nigger! – amikor az ajtó másik oldalán, a fal melletti piros bőrkanapéra Kamala Harris huppant le rámcsodálkozott, hogy ezt a harlemi dialektust honnan veszem, nem haragvóan inkább egyetértően reagálva kifakadásomra, mivel a srác, a színész, majd’ kiverte a kezemben szorongatott két könyvet, amit Czabán adott a Hypopompikában, s mintha a piros bőrkanapé is onnan lett volna kölcsönözve a lakásba,

ami közel lehetett a Libellához, mert amikor feltápászkodtam és elindultam a Gellért tér felé fordulva, visszaintegettem a kocsma teraszán Wéber Kristófnak, aki harmadik sörét kortyolgatva nézegette Leicáját, vagy a szemével, vagy a masinával volt valami gond, mert nem tudott éles képet készíteni, később elküldte megzenésített nevem kottáját egy kissé életlen kép kíséretében, szóval a Gellért térnél, ahol a házaságkötő terem volt régen a sarkon, ráfordultam a bartókbélára, elhaladtam a ház előtt, ahol Horváth Gyuriék laktak az emeleten, elértem a titkos katonai objektumot, amivel szemközt gyakran… → Folytatás

ű2024.07.29. 18:19

szervusz, györgyi!

♦ ÚJFALUSI KATA |NAPLÓ

Szervusz, Fidibusz. Ezt a nagymamám mondta mindig, aki akkor volt a legszebb, amikor túlméretes tiszti télikabátban cigizett üvegbetétes erkélyükön. Ő addigra szépült meg, mire felengedett kicsit és otthagyta a katonai elhárítást. Amit egész életében csak úgy emlegetett, hogy a cég. Nagyra becsültem őt, hogy mondjuk nem egy kém bevetésen halt meg, csak hogy elhíresüljön, hanem engedélyezett magának egy utolsó tízévnyi átlagos lazaságot, letépte a kis polski üléséről a Merkúros zacskót és húszévesekhez hasonló fehér, arannyal futtatott fogsort csináltatott magának. Fújta a füstöt, fújta, mint a gőzeke, és ahogy kacagott, virítottak fehér fogai.

Szenzációs látványt nyújtott, különösen ebben a lengedező hadseregi kabátban, Mademoiselle Chanel odaverte volna a popsiját irigységében az üvegbetétes erkélyen, ha ezt látja. Szerintem. Mert én annak a híve vagyok, hogy a gyönyörűbe mindig… → Folytatás

2024.07.22. 10:55

"sej az aranyhíd vendéglő ajtaja kitárva!"

♦ DURST GYÖRGY / NAPLÓ

Volt pár év, amikor a Magyar Filmszemlét az ú.n. Kongresszusi központban tartották. Felvonultak a filmesek, a kultúrához magukat közelnek érző politikusok, a Novotelben külön szobát tartottak fent maguknak, Horn Gyula békésen iszogathatta wiszkijét a filmes potentátok kiséretében a nyolcadik emeleten.

Voltak persze akadékoskodók, mondván hogy a nagyterem, amit csak egyszerűen Pátriának hívtak, alkalmatlan filmvetítésre, a szélső sorokból nem lehetett rendesen látni a képet, a hang pedig, akármennyit bindzsizték kiváló filmgyári hangmérnökök, rettenetes volt. Mégis, a magyar film iránt érdeklődő közönség számára nem találtak jobb helyet, sokan akartak… → Folytatás

2024.07.14. 11:50

nyár, vulkán, emberek

♦ BOJÁR IVÁN ANDRÁS | NAPLÓ

A Balaton mentén minden nyár kínál egy-egy felejthetetlen estét. Egy kiállítást, koncertet, vagy egy beszélgetést, amelynek képeit nézegetve utóbb feldereng annak a régi-régi nyárnak a hangulata. Magától nem, de így a képeken át előszivárog, hogy miről beszélgettünk, amikor azon a hegyoldalban kanyargó dűlőúton sétáltunk a tűző napon, miről búsongott ott a világ egyik legszebb helyén régi-régi egyetemi társam, merre szaladt előre a kislányom, kívül a szemhatáron, hogy a frász jött rám, merre találjam?

Ez az eddig ráncoshomlokú nyár most hétvégén símúlt ki először, adott simogató enyhet, amit annyira igénylek, amiért voltaképp képtelen vagyok elszakadni innen a vulkán oldalából. Izgatott és zajos sokasággal most ünnepeltük a 10 millió Fa ötödik szülinapját. Tele lett a kert, élet költözött a pajtából vendágházzá formált kőfalú házba. A színpad is megújúlt, tucatnyi okos ember beszélgetéseit hallgattuk rajta. Aztán elcsendesült ez is, és meghívásnak eleget téve átrándultam szemben, a túlsó Vulkán, a Badacsony tövébe, ahol régi fotós barátom Stekovics Gáspár (Stekó) és felesége Ildikó S. Horváth rézkarcművész közös kiállítását megnyitni volt tisztem.
→ Folytatás

2024.07.09. 13:07

ng

♦ RÉNYI ANDREA |NAPLÓ

Nem tudom, lesz-e még alkalmam felsétálni a budai Várba, azt sem, hogy ha lesz, élni is fogok-e vele, mert a nem egészen két évvel ezelőtti nosztalgiasétát kedvenc helyeimen durván félbeszakitotta az épitkezések, a visszaépitkezések számomra elidegenitő látványa.

A Ruszwurmba már be sem tértem, pedig fél évszázadon keresztül éreztem kihagyhatatlannak, és már futottam is le az Ostrom utcán, hogy élvezzem inkább az ugyanabban a fél évszázadban kellemetlenül szürke, mára viszont annál tetszetősebbé vált képet, amit a Margit körút a Széna térre néző utolsó házaival és az eléjük telepitett parkkal nyújt. A pár perces bántó vári körsétából mégis hoztam egy emléket, ami azóta is dolgozik bennem: egy cégjelzés a Móra Ferenc utcában NG Art Studio Galéria… → Folytatás

2024.06.13. 14:35

sárgaborsó főzelék, feltétlenül

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Megszólalt mellettem egy hang, kettőtíz, az jó lesz! A Mackó gyorsbüfé falra rögzített, fehér krétával írt napi ajánlata előtt álltunk, talán Macával, a basszgitárossal. Oldalra néztünk, a hang tulajdonosára. Borzas, sötét, göndör haj, kissé rücskös arc, laza ing, valami farmerféle. Mi már megszoktuk, hogy csóró albérletesként először az árakat néztük meg, csak utána pásztáztunk előre, hogy mi is tartozik a hozzá. Paradicsomleves volt, betűtészta moszatokkal.

Sárgaborsó főzeléket választottam pörköltszaft feltéttel, sok kenyérrel, Maca talán mákos tésztát. Hármunk ebédje, pohár sörrel együtt kijött kb. tíz forintból.
Az aluminium tárcát a pénztárhoz csúsztatva fizettünk, egy asztalhoz ültünk le. Az ablakon keresztül átláttunk az órához, ahol a billegő matróz léptű Schindler próbálta levenni egy bélásra a járókelőket.
Vágó, mert így hívták a paradicsomlevest kanalazó új fiút, nemrég keveredett Budapestről a veszprémi Napló szerkesztőségébe, korrektorként dolgozott. Korábban megjelent egy rövid… → Folytatás

2024.06.06. 09:09

circeo

♦ RÉNYI ANDREA | NAPLÓ

Amikor bűnügyekről beszélünk, a megvitatás központjában mindig csak az elkövető és az áldozat áll. Néha bekerülnek a körbe az áldozat hozzátartozói is, ha rátermetten aktiv szerepet vállalnak. A bünöző hozzátartozóit illedelmesen kifelejtjük, a hallgatást többféleképpen lehet értelmezni, de pozitiv árnyalata aligha van.

Kép: Andrew Wyeth – The Lone Gull, 1948. aquarell/papír, 14 x 20 in. (35.6 x 50.8 cm). Christie’s, New York

Bő tiz éve tanitottam már egy magán nyelviskolában a római Trieste kerületben, amikor egy húszvalahány éves, káprázatosan szép lány iratkozott be hozzám magán németórákra. Szolidan öltözve, tisztán, éppen csak a szemét kifestve jött el az első nyelvórára, de meglepően erős izzadságszagot árasztott magából. Gondoltam, hogy talán nem akart elkésni és futva érkezett, de ez az izzadságszag vette körül a rákövetkező órákon is, amikor pedig mindig ugyanolyan tisztán és netten nézett ki. Téveszthetetlenül frissen mosott ruha volt mindig rajta és úgy általában minden porcikájából sugárzott a gondos testápolás, de az izzadságszag félreérthetelenül és bántóan rombolta az egyébként sztáreffektust. A lány magas volt,… → Folytatás

2024.06.02. 11:22

egy matuzsálemkorú sirámai

♦ BÍRÓ ANDRÁS | NAPLÓ

Rólam szól a mese,
98 éves vagyok,
Bíró Andrásnak hívnak
Kezdjük a fejjel, benne az aggyal.
Jó évtizede nem látok a jobb szememmel. A dupla szervek fő tulajdonsága, hogy az egyik jelentős mértékben kompenzálja a másik sérülését, elvesztését. Őszintén, éveken át alig vált tudatossá bennem kalóz formám, akadálytalanul vezettem autót, olvastam, élveztem a látás valamennyi bónuszát. Csak akkor vált tudatossá a keserű tény, amikor nem láttam a jobbról jövő kocsit és kisbaba ült anyjával a hátsó ülésen. Ekkor abbahagytam ezt a különben sem élvezetes tevékenységet a volán mögött, s elajándékoztam az autót. Az esetet csak figyelmeztetésnek vettem, nem írtam a korosodás számlájára.

 Fotó: BIA

Ma viszont a következők töltik be napjaim kellemetlen perceit a Mr. Magoo[1] szindróma jegyében:
Járás közben a lábam elé nézek szüntelen, ami néha oldalugrásokra és bocsánatkérésre kényszerít.→ Folytatás

2024.02.17. 22:03

párizs

♦ BERTA ÁGI | NAPLÓ

Hetedikes lehettem amikor egyszer megbüntettek szüleim. Már nem tudom mit követtem el, de a mai napig emlékszem rá, hogy egy hónapra megtiltották a szépirodalmi művek olvasását. Ennél nagyobb érvágást elképzelni sem lehetett számomra. Abban a periódusban még a tanulás is jobban esett, mert legalább könyv lehetett a kezemben. Pont a tankönyvek révén támadt az ötletem, hogy egy regényt becsomagoljak a suliban előirt kék papirba. De mit? A büntetes ideje alatt természetesen könyvtárba sem járhattam.

Anyu akkoriban olvasta el Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékeit amit aztán betett a kombinált szekrény középső polcára. Erre felfigyeltem és azt gondoltam, hogy azt valószínű nem fogja… → Folytatás
space
2024. máj. 24.

1 € cadeau

♦ BÍRÓ ANDRÁS | NAPLÓ

Talán már hat éve bérlem, és bevallom, szeretem a lakást. Esztétikai, térbeli, használati szempontból akár ideálisnak tekinthető. Szellemes alaprajza, az up to date nyitózárók és az amerikai konyha felszereltsége megkönnyítik az örök szingli házimunkáját. Szerencse fia lennék? Olykor gyötrelmes álmokkal teli alvás után durcásan, az éjféli cigaretta füstje még csípi a szájpadlásomat, a hálószobából kilépve – a gyönyör. Bezúdul a fény az ajtóablakokon, szeretett festményeim a falon, a gondozott park zöldje nyugtatja a szememet, talán a polycrisis sem sejteti az immanens világvéget?

A lakbér korrekt, csak a hivatalosan megszabott százalékkal növekszik évente, jómagam meg katonatiszti múltam okán, sohasem másodikán utalom át. Bár nem veszem igénybe, a garázsbérletet, ára mintha beragadott volna a havi elszámolásba, a könyvelő panaszkodik is a fránya applikáció elfuserált algoritmusára, év végére azonban minden megoldódik. Úgy tudom a tulaj a 90-es évi országgyűlési képviselője volt, sikeres bizniszemen, akivel a szerződés aláírásakor találkoztunk, kissé merevnek tűnő, udvarias úriembert ismertem meg. Az időközben felmerülő kisebb-nagyobb javítások költségeit… → Folytatás

2024.05.19. 11:32

rejtőzködő gyerekkorom iii.

„CSAK MÉG EGYSZER GYERE ELŐ
A RÉSBŐL, HOL ELBÚJTÁL, GYEREKKOROM”
(BEREMÉNYI GÉZA)

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

A városba kerülve kevesebb időt töltöttem Badacsonyban, az elszakadás korát, lázadó kamaszkorom zaklatott éveit éltem. A nyári szünetben albérletem nem volt – minek tartottam volna fent, fizetni sem tudtam volna – egyébként is csöveztem, ahogy akkor neveztük a mára divatossá vált couchsurfing életmódot. Igaz, nem a világ más tájain, legfeljebb Pestig jutottam, veszprémi albérlő társam Visegrádi utcai harmadik emeleti lakásáig, ahol az ablakunk alatt a sarkon csikorogva fordult ki a Váci útra a villamos. Micsoda zene volt az füleimnek, vidéki gyerekként!

A legtöbbet persze a Toborzó utcai lakásban voltam, ahol Márti az íróasztalon elfért, én a földön, vagy a Dózsavárosban, ahol egy zongora tetején kaptam pár éjszakára szállást. Tarisznyás korszak volt, néhányan szimatszatyorral… → Folytatás

2024.04.28. 13:03

banki kommuniká-ció

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Remekül vagyok, fiatalodom, kelő nappal én is kelek, ledobom a macigatyát, kiöltözöm, fél kezemmel megfőzök egy kávét és már uzsgyi is be, a lányom pici szobájába, be a fürdőszobaajtó és a komódja közé szorított asztalkámhoz, hogy bekapcsoljam a rendszert. 

A rendszerben aztán délután ötig rendre úgy elfáradok, mint a fene. A békéscsabai goffriárus szokta mondani, hogy nem tud elvitelre tejszínhabos goffrit adni, mert fél óra múlva a hab „összelöttyed”.

Pontosan így vagyok én is, ahogy én transzformálódom reggeltől estig. Első a szuper szakasz, amikor reggel frissen és üdén belebúgok… → Folytatás

2024.04.21. 13:25

rejtőzködő gyerekkorom II.

„CSAK MÉG EGYSZER GYERE ELŐ
A RÉSBŐL, HOL ELBÚJTÁL GYEREKKOROM” (Bereményi Géza)

♦ DURST GÖRGY | NAPLÓ

Ezek a személyes történetek talán ezért is bújnak elő a résből, mert a badacsonyőrsi kis kemping helyén – ami egyébként nem volt még a gyerekkoromban – mostanság vandál nádpusztítás képe látható, felháborítva ezzel a természetvédőt, aki közösségi portálon ezt szóvá tette. A látvány engem is arra késztetett, hogy kicsit maliciózus felhanggal a Kék Bolygó alapítvány kuratóriumának elnökét felszólítsam a honlapjukon található szlogenre utalva, hogy szavak helyett tettek következzenek.

Az alapítvány kuratóriuma csupa potentátból áll, talán tehetnének is valamit a sok pénzt hozó egyéb elfoglaltságuk mellett. Elveszett a világháló mindent felzabáló gyomrában a megjegyzés, de emlékszem, valaki felvetette, hogy tévedek, mert ott nem volt nagy kiterjedésű nádas soha. Bevillant egy gyermeki agyamban rögzült kép a nádasról, ami egyébként a 71-es út két oldalát… → Folytatás

2024.04.09. 11:48

rejtőzködő gyerekkorom

„ÉKESEN BÚJJ ELŐ, KŐ ALATT REJTŐZKÖDŐ GYEREKKOROM” (BEREMÉNYI GÉZA)

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

I.
Az első bálom valamikor 1960 körül lehetett. Nem valami fényes teremben, hanem az általános iskola olajos fűrészporral kezelt padlóján táncoltunk. A padok oldalra huzkodva az ablak alatt voltak, az ülőkéken Anyukák és Apukák. Köztük az enyémek is.

A nyilvános bemutató valahogy az év végén volt, előtte gyakoroltunk, Gitta néni volt a tánctanár. Róla már írtam, az összevont alsó négy osztály tartozott hozzá. Néha vigyázni kellett a kertben a csirkékre, nehogy elvigye őket a héjja, vagy a seregélyeket riogattuk a szöllejéből. Páros csárdást tanított nekünk, kettőt balra, kettőt jobbra, majd kis forgás és kezdtük újra, kettőt jobbra, kettőt balra. Párom Z. Panni, szép szőke leányka volt, egyforma magasak voltunk, vagy egyforma kicsik? – mindegy is. Beöltöztünk, rajta forgós szoknyácska, rajtam fiús, vasalt pantalló, fehér ing. Izzadt a tenyerem az izgalomtól, ő volt az első szerelmem. Nagyon plátói, semmi telibe viszonzott vágyakozás. Ám azt hiszem, ő sem volt közömbös irányomba. → Folytatás

2024.04.03. 14:14

forradalom - tavasz - halál

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Forradalom, születésnap, halál és én szakítottam az alkohollal. Teljesen kezd kibírhatatlan lenni. Polgári foglalkozást is választottam, kitartóan tanulok egy szakmát, ami szembejött velem. Komolyan. Álltam a teljes kétségbeesés szélén a Deák téren és nem a metró ütött el, hanem a lakáskassza szakma. Van az a mondás, hogy a kisujjában van valakinek valami. Elég hülye mondás, főleg ha megvizsgálom a saját kisujjamat, amiben mostanában csak öregnénis csúz van, meg pár még reménykedő idegvégződés, de a lakáskassza szakma nyomokban sincs benne. Nem baj, mindent meg lehet tanulni.

Amikor a fiam iskoláját politikai alapon egyik napról a másikra bezárták és kényszerfelvételiztünk énekszakra egy másik, kerületi iskolába, akkor mondta azt az igazgatónéni, hogy énekelni mindenki tud. Összekacsintósan mondta, muszáj volt hogy felvegye Borsát, mert apukám odaszólt neki telefonon. Nos, – válaszoltam akkor neki nyugodt hangon – én megelégszem azzal is, ha a gyerek nem egy Pavarotti lesz,…→ Folytatás

2024.03.15. 12:54

jerezi anzix

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Egész héten esett az eső, amire nagy szükség van errefelé, telnek a víztározók, ha lesz szárazság, meg forró nyár – biztosan – nem kell majd korlátozástól tartani. Igaz, a “nyáron még elmegy” cipőm beázik a patakokban folyó vízben, a tető is valahol, az évszázados falak repedésein lecsorgó víztől pont az ágyunk felett nedves lett a plafon széle, szeretett Afrika unokám is átgázolt a száradásra kitett esernyők tetején, amitől az egyik megadta magát, – vannak itt is problémák.

Azért írok erről, mert néhány barátom felvetette, hogy a napsütötte Andalúz táj vidám képeit bizonyára csak kifejezetten bosszantásukra teszem fel a közösségi hálóra, amíg ők áznak-fáznak, itt vagy karnevál van, fiesta, tengeri sün és osztriga fesztivál. Vigasztalásként, hogy itt sem fenékig tejföl az élet, közel tíz év rendszeres ittlét tapasztala után emlékeimben kutatva sorra veszek néhányat a borúsabbak közül.

Mindjárt elsőnek azt említem, hogy a László kórház kiváló, már nyugdíjazott orvosa amikor megtudta, hogy hosszabb időt a mediterrán vidéken  → Folytatás

2024.03.11. 12:20

tavasz

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Azon kapom magam, hogy lehajtott fejjel, szomorú képpel megyek az utcán.
Pedig nincs rá különösebb okom, virágzanak a narancsfák, bódító illat tölti be a tereket, tart a flamenco fesztivál, viszem a gyerekeket a Cervantesről elnevezett iskolába. A bejárat kilenckor nyíik, Juan, az iskola portás/kapus/mindenese jön, kitárja a szökőkutas kertre nyíló vaskaput és a gyerekek, fehérek, feketék és sárgák, versenyt futva özönlenek be az udvaron keresztül a termekbe a szenyorák és szenyorok felügyelete alá. Az Alcazar ódon falai figyelik őket, a turisták bámulnak a színes gyerekseregre.

Turisták rövidnadrágban, könnyű mellényekben, esőkabátban piros fejjel, leégett vállakkal járják a város bodegáit és tabancóit, ahol ilyenkor énekelve, táncolva, tapsolva mutatják be a pár száz éve tartó hagyományt, Jerez hírességét, a flamencot, sevillanatól a buleriáig. Neház borokat, sherryt isznak, hamar a fejükbe száll, a legenyhébb is 15 fokos. Másnap a Gallo Azul előtt sörrel gyógyítják a másnapot, estére újra a Tabanco Pasajéba, örülnek David de la Jeroma és… → Folytatás

2024.03.05. 11:55

bizonytalan határok

♦ BERTA ÁGI | NAPLÓ

„ A család kiváló iskola bármilyen témához”

(Oz Amos Sissinek és Isabellának)
SPACE
Nagyanyám haldoklik. Ezekben a pillanatokban, ezerháromszáz kilométerre tőlem. Lehet, hogy inni szeretne és nem tud csengetni az ápolónőnek. Én meg itt vagyok. Élem mindennapjaimat, munka, család, egy kis írogatás a pszichoanalízis olcsó szublimációjaként.
Nem vagyok túlságosan szomorú, vagy letört, felkészültén es aránylag ép lelkierővel nézek a kikerülhetetlen elé: de ami igazán nyomaszt, az a tehetetlen várakozás. Szeretnék mellette lenni, megsimogatni soványka kezet, megmasszírozni puffadt, elmerevedett lábait, hallgatni lélegzését. Megitatni, amikor inni kér, gyöngéd hátveregetéssel könnyíteni kitartó köhögésén vagy kitisztítani szájat mert már nem képes egymaga megszabadulni a felgyűlt nyáltól. Szeretnék mellette lenni, hogy segítsem átlépni az élet és halál közötti küszöbön, elkísérni az élők számára megengedett végső pontig.
De messze vagyok. Öt napra tudtam csak hazamenni, a húsvéti ünnepekre. Ki sem mozdultam az öregek otthonából. Egy ágyban aludtam vele. Csupán az utolsó éjszakán engedte meg az ápolónő, hogy az ügyeletes orvosi ágyon aludhassak egy… → Folytatás

2024.02.23. 16:27

tenger, fák, víz, ember

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

A félsziget északi oldala sziklás, hullám szabdalta, a déli homokos, hosszan elnyúló. A fa, öreg kőris, szerte nyúló ágaival takarja kissé a házat, ami a félszigeten állt. Északi oldala kőből rakva védi a nyughatatlan szélrohamok támadásától, a déli oldala fatornácos építmény, ablakai a tenger felé néznek.
A tornác oszlopai közé kifeszített ágy erős halászhálóból készült, kényelmes fekhelyként szolgál. A lebukó nap felé forduló, félig lehúnyt szemű alak lassan ringatózik a szélben. A fa ágait nézi, a lombok között átszűrődő sárgás-vöröses fényeket, a búcsúzó napsugarakat.
A fához hosszú kötéllel rögzítve halászbárka ring, a hálók várják a kora reggelt, amikor is a nyugágyon pihenő férfi a dohogó motort beindítva a tenger felé indul, pöfögésével felriasztva a félszigeten pihenő sirályokat. A ház mögött furgon állt, nyitott rakterén halpikkelyes, műanyag ládák sorakoztak, várják a zsákmányt. A közeli városka piacán a halárus hangos kiáltozásával, késeit fenve hívja fel árújára a figyelmet a jégen tartott halakra, az összekötözött lábú homárokra, rákokra, polipokra, tengeri állatokra. → Folytatás

2024.02.15. 12:25

szép új világom

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

A pályaudvaron ülök, mindig elfelejtem hozzátenni, hogy impozáns, ezt egy átutazó ismerősöm jelezte, én meg szeretem a ritka és különleges szavakat.

Az impozáns pályaudvarról egyenesen Budapestre tartok, hogy holnap megjelenjek ott reggel, pontban fél kilenckor, új munkahelyemen. Ja, igen. Ez lett volna maga a bejelentés, csak most úgy teszek, mint aki megszokta, hogy felveszik tök jó munkahelyekre. Szólok is a drága főszerkesztőnek, hogy ez az ima, ha lehet még ma menjen ki, mert különben oda a babona, előre kell elolvasnotok és drukkolni, mint a veszettek, hogy végre a Katának sikerült, végre nem kell tovább hallgatni a sírálmait. Na, ez is egy ritkább szó. De a sír-álmoknak ezennel vége! Olyan Kata leszek, aki menő, aki nem folyton kölcsön kér, → Folytatás

2024.02.12. 13:3

pince történetek iii

AZ UTOLSÓ PINCE – LAKIHEGY

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ 

A kéthetente következő badacsonyi látogatás már anyámnak se volt jó, apám sem bírta, és a szőlő sem. Mert eleinte lelkesen buszozott át a városon Ligetről a Déli pályaudvarra, ahonnan mint nyugdíjas, kedvezménnyel utazott Badacsonyba. Két-három napot töltött ott, kapálgatott, becézte a borokat, néha találkozott cimborákkal. Egyre gyakrabban emlegette a Jókai féle mondást: “Aki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának”.

Mert a Pestre költözés után sem volt szíve megválni az ottani pincétől. Ám egyre fárasztóbbá vált számára az utazás és gyakran előfordult, hogy nem tudta elvégezni a feladatot, mert az eső lehetetlenné tette a peronoszpóra elleni permetezést. Fájó szívvel eladta a hegy lábánál fekvő szőlőt, rajta a bazaltból épített pincét. Amikor utoljára voltunk ott együtt, egy S8-as kamera volt nálam felvettem, ahogy a sorok között ballagva, a leveleket simogatta, a szemét törölgetve búcsúzott. Nekem csak vagy tíz év múlva kezdett el fájni, ami neki akkor bánatot okozott.
Pár év múlva egyik nap a csepeli panelba beállítottak… → Folytatás

2024.02.02. 21:08

pince történetek ii.

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Mikor kell pincét építeni? – Rákosliget
Ha már Hamvas, aki szerint a borivással kapcsolatban: „A főszabály: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan”, Apám ezt a kissé átalakította, “Mindenhová kell pince, ahol szőlő van. Ha nincs szőlő, akkor telepíteni kell! “ A 22-es csapdája, – erre azután mit is mondhatott szegény anyám.

Ahogy idősödik az ember közelebb húzódik a tűzhöz, fázékonyabb, a csontokat átjárja a hűvös reszketés, úgy költöztek hozzánk közelebb szüleim, jöttek utánunk, Pestre. Rákosligeten találtak kedvükre való tanyát, kiválasztásában bizonyára sokat jelentett, hogy a kert végében, a földút tulsó oldalán terült el a gazdaság szőlője. Igaz, a gazdaság már halódott, a jó fekvésű földre egy befektető ácsingózott lakóparkot építeni. A ház mérete éppen megfelelő, a kert lehetett volna kicsit nagyobb. Pár sor szőlejét Apám hamar kiigazította, a foghíjakat betelepítette, Badacsonyból hozott veszőkből iskolát csinált. Iskolának nevezte a vesszőkből ültetett rövid sort, öntözte, gondozta, mint az iskolába a gyermekeket a tanár, szemmel tartotta a csemetéket. Ilyen gonddal nevelte a fákat is, négy-öt őszibarackfát, a diót, cseresznye, meggy, körte, és almafa is volt. Kis paradicsom!- ahogy…  → Folytatás

2024.01.25. 21:51

karácsonyi kaktusz

♦ KABAI JÓZSEF | NAPLÓ

Tíznaponta feljárok a Vérhalom térre a szüleim lakásába virágot locsolni. Anyám 2017-ben, nevelőapám tavaly októberben ment el, a berendezés, a mindenféle használati tárgyak úgy maradtak ott, ahogy apám gondozónői a takarítás és a pakolás után hagyták. A lakás jelenleg arra vár, hogy a húgommal eldöntsük a jövőbeli sorsát. Amikor kora délután megérkezem, egy csókolom-sziasztokkal beköszönök a kis hálószobába, de a két bevetett ágy nem reagál.

A négy cserepes virág a nappaliban telel, őket is köszöntöm, sajnos a karácsonyi kaktusz kivételével nem tudom a nevüket megjegyezni. A karácsonyi kaktusz január elején virágozni kezdett, a néhány apró, pirosas-lilás virága huncutul pislogott rám, és kissé jobb kedvre derültem. Pár nappal ezelőtt a nappaliba lépve megannyi kinyílt virágjának parádés látványa fogadott, amitől egészen elképedtem:
– mit művelsz te itt? Magadban, magadnak ragyogsz?
kérdeztem tőle, aztán biztosítottam afelől, amit magától is tudott, hogy csodálatos. → Folytatás

2024.01.24. 20:53

pince történetek i.

HOGYAN KELL PINCÉT ÉPÍTENI? BADACSONY

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ 

Az első, saját pincénk építésére a Badacsony lábánál, közel a 71-es úthoz, a vasút mellett elterülő réten került sor. Szüleim ott vettek telket. Olcsó volt az akkori árakhoz képest, hiszen a Balaton vízszintjének emelkedésekor, tavasz tájt’ a talajvíz magasan állt a réten, békák tanyája volt, gólyák séta tere. A telek határán nyolcvan centiméter mély árkot kellett ásni, a víz ott gyűlt össze. Egy fogadott traktoros felszántotta a területet, a nagyobb fűcsomókat, sást a sáncba dobáltuk, a földet elsimítva, bedolgoztunk pár kocsi istáló trágyát, indulhatott a kert kialakítása. Felébe Apám szőlőt telepített, a másik felébe, ketté osztva krumpli került. Anyámnak egy darab, veteményes kertnek.

A két oldalsó szomszédnál már volt kerítés, az utca felőli részen mi is építettünk, kaput állítottunk. Kutat ástunk, közel volt a talaj víz. Három betongyűrűt eresztettünk le, a harmadik félig kiállt a földből, arra fedelet raktunk, ne másszon bele állat, a vödröt kötéllel rögzítettük. → Folytatás

2024.01.21. 19:24

surranó

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Az időjárás kedélybarát őrültként azon igyekszik két hete, hogy tavaszt csináljon. Ám legyen. Neki biztosan vannak statisztikái, hogy miért jobb így. A télben valahogy egyszer csak elfogy az emberek ereje. A kezük kiszárad, skorbutos fogsoruk megfakul, a hajuk folyton elektromos lesz a sok hülye sapkától és hunyorogva néznek az égre, amikor beszűrődik egy csík sápatag napfény. Tarthatatlan állapot. Szóval siessünk, én ráérek rendesen viselkedni később.

Megint itt vannak a kalandok, egyszerűen nem tudom mellőzni őket, pedig nagyon igyekszem a szaggatott vonal mentén élni, görcsös erőfeszítéssel fordítom el a fejem, amikor beköszön a kaland a sarkon. De a kaland az makacs. Búbánatos istennyilaként hátba talál, hogy ott essek össze menten a boldogságban. → Folytatás

2024.01.20. 16:13

itt vagyok, ragyogok

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Tudom, későn jövök. Nem olvastok Vulkánt, mert sül a hús, puhul a lencse abban az öblös kék műanyag tálban, és ti várjátok a nagymamát. Úgy beszéltétek meg, hogy veletek tölti a szilveszter estét. Különben egyedül lenne, macskaszagú belbudai kéglijében és állandóan csak telefonálgatna, ahogy tavaly is, még az ángyit is felhívta, akivel pár éve megfogadták, hogy nem szólnak egymáshoz. Szóval jön a nagyi. Szerencsések vagytok. Még a legundokabb rokon is jobb élve, mint egy előszobai fényképen nézegetve, valamiért ez mindig bebizonyosodik.

A naptár ijesztően kiabál reggel óta. Megint elmúlt egy évünk. Volt egy ismerősöm, aki mindig azt mondta, Katám, nem akarok én már semmi különöset, csak egy kicsit jól érezni magam. Akkor ezt hülyeségnek gondoltam és felszínes, semmitmondó farzseb mondatnak. Most, tíz évvel később érzem, amit mondani akart.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, kicsit jól akarjátok-e érezni… → Folytatás

2024.01.01. 11:59

újrakezdés

♦ DUBÁN KITTI | NAPLÓ

Egy teljesen idegen szoba más testétől göröngyös ágyában töltöm a szilveszteréjszakát. A falon körben roskadozó könyvespolcok, a por és az öreg papír szaga puha, a sárga ernyős lámpabúra vigyázva hajol fölém. Egészen otthonos, mint egy óvóhely, egyetlen feladata, hogy védje, aki ide menekül, magára zárja az ajtót és igyekszik nem meghallani a kilincs nyikorgását, amikor megpróbálnak rányitni.

Nem is tudom, Tamás megpróbált-e utánam jönni, miután szinte elköszönés nélkül kivontam magam a buliból. Biztos nem arra számított, hogy két randi után meghív a házába, a barátaival szilveszterezni, és én még éjfél előtt bezárkózom a szobájába és ki sem jövök reggelig. De egyszerűen nem tölthettem vele az év első perceit, a vadidegen barátaival meg főleg nem. Megcsókolni egy arctalan szájat éjfélkor. Mosolyogva koccintani valamire, azért, mert kell. Valaki más életét élni, kapaszkodni egy illúzióba, hogy reggel érzelemmentes, részeg szex után pucéran álljak…. → Folytatás

2024.01.03. 12:19

lima, az anerikák gasztro-fővárosa

SZERELEM A KORONAVÍRUS IDEJÉN, 3. ÉVAD, 3. RÉSZ

♦ KÖMLŐDI FENRENC | NAPLÓ

December elején „kulináris túrán” jártam Limában.

Cartagena máris karácsonyi fényekben pompázik. Novemberrel együtt az esős évszak is bevégeztetett, most szikrázó a napsütés, röpködnek a harmincak és harminc pluszok, szárazság és forróság, jóval alacsonyabb a páratartalom. Egyik késődélután elbandukoltam a Café del Marig, a város Karib-tengerbe leginkább beékelődő szegletéig, bár a naplementéről pont lecsúsztam.
Az andalító dallamokra, elektronikus tánczene és latin muzsika keverékére (kötelez a név) csak messzi narancs-rózsaszín fénynyalábokat, elenyésző vörös pontocskát, egyre sötétebbe váltó kékesszürke eget, a háttérben Bocagrande luxusszálloda-toronyházait, posztmodern és pomo utáni bevásárlóközpontjait láttam.
Cartagenai naplemente nincs Café del Mar nélkül; ismét a márquezi álomidőben járunk.
Ez lesz itt az első… → Folytatás

2023.12.19. 10:43

jó bor

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

“Jó bor, ugye sógor?- sógor, ugye jó bor?- jó bor, ugye sógor!”.
A Csepel teherautó platóján négy, negyven körüli férfi kapaszkodott a vezetőfülke fölötti korlátba, egymás szavába vágva vidáman ordítozták az egyszerű dalocskát, így utaztak Szigligetről Badacsony felé. Pista bácsi, Bandika bácsi, Elek bácsi és Apám, aki meghívta látogatásra a sógorokat, egy kirándulásra pincemesterré való kinevezése alkalmából.
A pince udvarán másztak fel a leeresztett hátsó ajtóba kapaszkodva. Én nyolc-kilenc évesként a vezetőfülkében kaptam helyet a vezető bácsi mellett. Úgy rémlik, Bódisnak hívták. Komoly kíváncsisággal figyeltem, ahogy vezet. Néztem a fényesre kopott sebességváltó gombot, a hatalmas volánt, s ha megkérdezték, mi akarsz lenni? – menten rávágtam, hogy sofőr! Lestem az utat, – a rövidebbiken mentünk, Tördemic felé – az elsuhanó fákat, nádast, ám egy idő múlva a kesztyűtartóban heverő csavarok, drótdarabok, lámpácskák vonták magukra a figyelmemet. Vajon miért hívják kesztyűtartónak? – sohasem láttam benne kesztyűt, esetleg egy darab olajos rongyot, amit az olajnívó pálca törlésére használt az autó ura.
A férfiak lekászálódtak,… → Folytatás

2023.12.04. 19:22

karibi karnevál

ESŐBEN

♦ KÖMLŐDI FENRENC | NAPLÓ

Cartagena esős évszakban más arcát mutatja, de szerencsére közben a nap is kisüt. Szervezem a további utat, a világpolitika ide is beszivárog, és még a közeli Santa Martában is jártam, egy magyar rendezvényen. Szerelem koronavírus idején, harmadik évad, második rész.

Szeptember huszadikán érkeztem Cartagenába, és egy november elejei Santa Martai kirándulást leszámítva, ki sem mozdulok decemberig. Aztán jönnek az utazgatások: előbb Lima – szigorúan a gasztronómiai élvezertekért. Perut kimerítően bejártam az utóbbi években –, szilveszterkor pedig Medellin, repjegyek végre megvéve, szállások lefoglalva.
Égszakadás
Októberben és novemberben párszor rászakadt az ég Cartagenára. Az esős évszakban, ami most van, sem esik minden nap. Előfordul, hogy egy hétig semmi: tűző napsütés és elviselhetetlen fülledtség. Idén az El Niño is rátesz egy-két fokkal. Néha órákig villámlik, de szintén semmi. → Folytatás

2023.11.27. 12:54

otthon / itthon

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Simóval° álmodtam. Egymás mellett ültünk valami filmes megbeszélésen a Gorkij fasorban a Rátkai klubban. Nagy asztalnál ültek a téma előadói, felkért hozzászólók, a szövetség vezetői, miniszteriális fontoskodók. Mi, a többiekkel együtt az asztal felé fordított székeken, vagy a fal melletti fotelokban. Az időben érkezők a foteleket foglalták el, az ajtótól jobbra ültünk, középtáján a teremnek. A drámai képet festő beszédek a filmes jövőről az asztal mellől ugyan eljutottak hozzánk, ám mi a közelgő marházásról sutyorogtunk.

kép: Plaza de Belén, Jerez

Novemberi programunk volt, hogy a valahonnan Zalából beszerzett fiatal marha felét, közösen megvettük, és a hűvös garázsban testvériesen megfeleztük. Akkortájt forrt ki a saját termésű szőlőm leve, vittem egy kis demizsonnal. Iszogattuk a friss beaujolasi-t, feleztük a hátszínt, beszélgettünk a világ dolgairól.
Álmaim gyakran vezetnek vissza filmes múltamba, forgatási helyszínek bukkanak fel, pályázatok írásával küszködök, szereplőket válogatok, fesztiválokra figyelek, rendezőkkel egyezkedek. Nyomasztó, nehéz álmok, jól esik felébredni. A ma éjszakai vidámabb volt, elfelejtettük a filmes átszervezés vitáit,… → Folytatás
Közzétéve
2023.11.25. 18:20

egyszülős-tai-chi

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Boldog vasárnap estét! Tudom, mi megy ilyenkor, egy ország csinálja egyszerre a gyerekfürdetés, gombócfőzés, ceruzahegyezés és egyéb rituálékat. Ez a családok nagy, egyetemes Tai Chi gyakorlata.

Aki gyermektelen, az pedig elnyújtózik a kanapén, és Vulkánt olvas, amíg a bombanő zuhanyzik, vagy amíg a latin szerelő elugrik tankolni. Ez pedig a gyerek nélkül nagyon élők csodás, pikáns Tai Chi gyakorlata. Nem szabad összemosni a kettőt, mert szigorú koreográfiák vonatkoznak mindkettőre.

Az őszi szünetben láttuk végre Borsát. Ő a hátrahagyott nagyfiam, aki nem volt annyira buggyant, hogy leköltözzön velünk a rónára. Igaza van, neki most karriert kell csinálnia, de előtte gyorsan végigjárnia pár szemesztert, és venni…→ Folytatás

2023.11.05. 21:22

szorul a hurok

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Szorul a hurok. Pedig nem kellene ennyire megijedni, mert tulajdonképpen mindig szorult, csak néha engedett egy kicsit az utóbbi tizenöt évben. Most megint lejtmenetben vagyok hurokilag, úgyhogy éppen egy cicioperátori állás kapujában állok.
A jó ízlésem tart vissza. Bár gondolom, sokan most felvonják a szemöldöküket, hogy a szex nem jó ízlés kérdése, csupán ösztönös őrület, mégis, nagy klasszikusokat idézve: öreg vagyok én már ehhez.

Szembe jött egy szépen megfogalmazott hirdetés, első lépésben csak operátor, második olvasásra már beszélgetős operátor, apróbetűs olvasásra pedig cicioperátor, aki magányos lelkeket vetkőztet orálisan és… → Folytatás

2023.10.29. 11:34

budai történet ötvenhatról

♦ BOJÁR IVÁN ANDRÁS | NAPLÓ

Hatvanhét éve, két emberöltővel ezelőtt, a forradalom utáni őszi hetek egyikén, vonat robogott a nyugati határszél, Bécs felé. Más idők voltak, az ősz kíméletlenül lecsapott a forradalomra, amely bár napsütésben ébredt, hamarosan esőtől és vértől vált csatakossá. A vagon folyosóján is szorongott a sok nép, ablaküvegre csapódott leheletüktől látni sem lehetett a fekete esővel vert sötét magyar éjszakát. Az utasok ezt a sűrű reménytelenséget készültek elhagyni éppen. 

Az egyik zsúfolt kupéban, télikabátba burkolózva, szép arcú fiatal lány ült degeszre tömött bőröndje alatt, a huszonhároméves Sztankay Ági. Átszíjazott pakkja mellett másik bőrönd is szorongott a hegybe rakott csomagok alatt, ahogy ő maga is szorongott a mellette ülő húszéves fiútól, Öcsikétől, akit aztán a magyarok milliói Sztankay Istvánként ismertek meg és szerettek évtizedeken át.
Ez év tavaszán másodszor utasították el István felvételét a…. → Folytatás
Space
2023.10.25. 21:14

mozimesék

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Volt egyszer egy mozigépész a budapesti mozik egyikének titotkzatos gépházában. Ő mesélt a mozik nézőtere alatti pincerendszer néha felszínre bukkanó alakjáról. Szakállas, kissé előredőlt testtartású figura volt, szikár, lazán elhanyagolt, hajdan kifogástalan öltönyéhez néha pettyes csokornyakkendőt viselt. Talán a Szikra mozi elhúzható tetejének gépházában tartotta ruháit egy kiselejtezett lemez szekrényben, amit egy géphiba miatt a Budapest Film kirendelt szerelői fedeztek fel.

Nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget neki. Akkoriban kezdődtek el a változások a cégnél, sokan kényszerültek új munkát találni, s ki tudja mit hoznak az idők, – gondolták, – még nekik is jól jöhet majd egy búvóhely. Néhányan találkoztak már addigra a pesti mozisok egykor nyelveket beszélő alkalmi munkatársával. → Folytatás

2023.11.16. 18:13

ragály kori emlék

♦ BERTA ÁGI | NAPLÓ

Több hónapos karantén után szinte megrészegültem amikor végre kimehettem a lakásból. Persze maszkot viseltem, ahogy mindannyian. Nem volt kedvem ismerősökkel találkozni, nem volt kedvem elmesélni anyu kálváriáját, zavart kondoleálásokat hallgatni…még kevésbé volt kedvem esetleges vitákba bonyolódni a covidról.

Akkor még a karantén alatt olvasott könyvek buborékjában éltem és elhatároztam, hogy elmegyek Minturnóba egy Formiához közeli városkába, hogy megkeressem Melania Mazzucco Vita cimű regényében szereplő kisfiú, Diamante házát, aki 1903-ban ebből a dél-olasz faluból indult sok ezer emigránssal együtt Amerikába, az „ígéret földjére”.
Egy ideig mászkáltam a kihalt sikátorok között…→ Folytatás
Közzétéve
2023.11.15. 09:59

álmodozók

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Forradalmi jó reggelt! Azt álmodtam, hogy egy idétlen csatornahajózásra magukkal vittek Andrea és Lőrinc, mint régen, amikor Viki vitt magával az összes randevújára. Harmadik valaminek.

Szóval mentem én is a nagy hajóval, üldögéltem az emeletén, meg lógáztam a lábam, néztem a tengert. A tengert nézni önmagában is gyógyszer, évente egyszer kötelezően felírnám mindenkinek, ez az egy dolog nem hülyeség tehát abban a sok mindenben, amit ők csinálnak. A hülyeség az volt, hogy kikötöttünk Mezőberényben. Na, több se kellett, a helyiek mind elkezdtek csúfolni már az öbölben a társaságom miatt, én hiába magyarázkodtam, hogy nem tudom, hogy kerülök a jachtra, valószínűleg ez csak egy rossz álom, nyelvet nyújtottak meg szamárfület mutattak, hujogattak a kikötőben, hogy „Nézd már kikkel van ez, nem sül le a bőr a képedről, te Kata?” – Nem is értem a tiltakozást egyébként, a napokban mesélték nekem, hogy Kliment Jefremovics Vorosilov is errefelé járt vadászni, mert erre hozta a Kádár. Felkapott környék volt, hát miért ne lehetne itt jachttal kikötni most, amikor már minden mindegy? Na, ugye. → Folytatás

2023.10.23. – 11:55

nagy tapasztalat

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Gyorsan, még az eső előtt összekapirgáltam a diót a kertben, aztán elkarikáztam a közértbe, szedtem visszafelé füvet a nyusziknak, mint minden reggel, és most mesélek, pont az esőre szeretném időzíteni, hogy olvassatok, és ne a kertben kapirgáljatok már ti sem.

Az eddig valamit a konyhára hozó script írói melóm kezd bedőlni, elfogytak a témák, mint annyi más helyen a világban. Úgyhogy szégyenszemre megint kezdődik az álláskeresgélésem. Nem vagyok jó benne. Hol a bordó harisnyám miatt vesznek fel, és ezt meg is mondják később, hol pedig mindenki odaszól és akkor nagy nehezen alkalmaznak, lenyelik a békát. Az interjúkon bénázom, nem vagyok elég határozott, nem jól árazom magam, mert eleve kiborít, hogy egy árat kell mondanom magamról.

Százkilencvenezer, de van bé kategóriás jogosítványom, és cé kategóriás személyiségem.
Régen minden másképp volt, nyúzott, unalmas lemez, de piszokigaz! Én sem így kerestem állást, hanem csak bepottyantam valahova, és ezek mindig szerencsés pottyanások… → Folytatás

2023.10.15. 13:09

egyik mary poppins

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Valamiért muszáj az anyukákkal folyton veszekedni. Megkívánják a generációk. Ezt a hülye, se veled – se nélküled attitűdöt hordozza a családi felállás, mint annyi másféle csalódás kapcsán.

Ki mondta, hogy egy anyukában nem lehet csalódni? Mondjuk, attól most kiráz a hideg, hogy a saját gyerekeim csalódnak bennem, pedig tudom, tudom, érzem a bőrömön, a tekintetük is mutatja, hogy marhára csalódottak sokszor. Egy Mary Poppins-t képzeltek el, én pedig csak egy méretes Popó vagyok.
A maximumot próbálom kihozni magamból és akkor olyanokat mondok például, hogy a fogmosás hülyeség. Bár csak egyszer mondtam… → Folytatás

2023.10.02. 10:11

szerelem a koronavírus idején

HARMADIK ÉVAD 

♦ KÖMLŐDI FERENC | UTINAPLÓ

Háromévi csavargás után 2022. május végén érkeztem vissza Latin-Amerikából, Valójában két utazás volt, amelyikből az egyik belecsúszott a pandémiába, Ott ragadtam. Útiélményeimet „Szerelem a koronavírus idején” címmel – az első járvány-részéről karanténnapló formájában, 

https://azonnali.hu/…/20200404_szerelem-a-koronavirus…, a másodikról teljes egészében az azóta megszűnt, de online még elérhető Azonnalin írtam heti rendszerességgel, az anyagok ma is olvashatók, csak a képek tűntek el, de elméletileg előbb-utóbb előkerülnek, https://azonnali.hu/…/szerelem-a-koronavirus-idejen….)
Munkáimat szerencsére a világ bármely pontjáról tudom végezni. Valaha, egy másik világban tibeti-magyar szakot végeztem az ELTE Bölcsészkarán, aztán hosszú évekig…→ Folytatás

2023.10.08. 11:26

la fauteuil du directeur

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Gyorsan mondom, mert még a kávémat sem ittam meg, és máris Halloween lufikat kell fújnom, amikek le akarok lógatni a konyhalámpáról, mielőtt Zea felébred. Imádja ezt az ünnepet, pedig nem is létezik ilyen, tudom, tudom, mindent tudunk. Anyukám szerint azért létezik, sőt, ő mindig buzgón kijavít, hogy nem „helovin”, hanem „hálovín”, mert neki rengeteg amerikai tanítványa volt és ez így biztos. Ámerikái, pardon.

Zea most olyan iskolába jár itt az Alföldön egyébként, ahol ez az ünnep gyakorlatilag tilos, de nem baj, mi vagyunk a nyári karácsonyfás, evangélikus hálovínes, égszínzöld kékek, akik lapulva, titkolózva, de azért megcsinálják a saját kis világukat olyanra, amilyenben…→ Folytatás

2023.10.08. 11:39

cicmájerné vegyesboltja

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Rettentő jól áll nekem a vidék. A sok házikenyértől kikerekedtem, van mit fogni rajtam.
Aztán meg, itt van az a barátságosság, amit az elején nem tudtam hova tenni. Sőt, volt, hogy elfogott a pánik, hogy itt nem is lehet úgy kimenni az utcára, hogy ne találkozz naponta ugyanazokkal. És ha egyszer bumm, elesel a biciklivel a művelődési ház előtt, akkor azt azok látják, akik másnap és harmadnap is a plezúros térdedről fognak érdeklődni. Úgyhogy volt, hogy osontam.
Meg nem néztem oda, illetve más és más időpontokban merészkedtem csak a drogériába. Semmi értelme nem volt, mindegy, hogy a nap melyik szakában, mindegy, hogy harisnyaüzlet vagy a Cicmájerné vegyesboltja, rádköszönnek ugyanazok, érdeklődnek, hoznak ragtapaszt a plezúrra. Most már imádom ezt, de nehéz volt megszokni. Az ember könnyen elalantasodik egy nagyvárosban. Csak nyomul és tipor.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én Budapesten már nagyon sok fészbúk barát mellett… → Folytatás

2023.09.24. 12:04

őszi monológ

♦ BERTA ÁGI |NAPLÓ

Keszthely – Zalaegerszeg. Ezerszer megtettem ezt az utat, de mindig meghat. Az ősz színeit csak itt látom, zöld, sárga, itt-ott már enyhén barnuló erdők. Nápolyban a kék dominál télen is. Rövid pihenő a nagykapornaki temetőben.

Leszotyorodok Magduska, nagyszüleim 8 éves kislányának a sirjára, amely már befogadta szüleit és testvérét, anyámat is. Régebben pityeregni szoktam, de már nem sírdogálok, inkább beszélgetek egy kicsit nagypapával. Nagymama rám szólna: „Nem illik leülni a sírra és különben is, hogy nézel ki? Mint egy szalajtott…” Anyu hallgat. Talán csak Maya érdekelné. De nagypapát minden érdekli. Így elmondom neki, hogy s mint, hogy aránylag jól vagyok. A kertjéről nem beszélek, nehogy megtudja mennyire lepukkant ez az ici-pici egyszemélyes paradicsom, ami akkor volt, amikor ő gondozta. Kész szerencse, hogy a halottak nem érzik, hogy néha már keresem a szavakat. Tökéletesen megértik azt a homályos, gondolatkavalkádot,…. →Folytatás

2023.09.22. 13:53

karantén

♦ EGYIK VIRÁG| NAPLÓ

A grúz kinyitotta a mélyhűtőt, hogy borsót vegyen előhttps://vulkanfolyoirat.hu/egyik-virag-karanten/, és a legalsó fiókban egy összefagyott vaddisznókoponyát talált.

Mi ez, kérdezte a grúz olyan hangon, mint aki már nem csodálkozik semmin. Már megszokta a furcsa dolgokat, de arról nem tudott, hogy huszonhárom évesen elkezdtem a régi orvosi könyveket gyűjteni, mert kórboncnok akartam lenni. Azóta is néha fellángol bennem a vágy, hogy legalább egy boncmester OKJ-t elvégezzek.

Fotó: Egyik Virág 

Ne kérdezd, nem tudom, miért vonzódom ennyire ezekhez a dolgokhoz. Érdekel a test felépítése, de az élő emberekkel nem szeretnék foglalkozni, ezért gondoltam, hogy kórboncnok leszek. Ha egyszer lesz rá időm. Ha majd megint karantén lesz, vagy csinálok magamnak egy karantént. Az pl. jó ötlet, önkéntes karanténba vonulni. Azt sem tudom, hogy miért gondolom azt, hogy egyszer majd végtelen időm lesz. Sokszor képzelem el magam egy….  → Folytatás

2023.09.13. 11:20

a fiúzás tizenkét pontya

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Nem nagyon voltam szerencsés a férfiakkal, ami azt illeti. De most hosszú évek után, életem fájós derekán megtaláltam az okát, hogy mit nem csináltam jól. Ha és amennyiben a fiúzást lehet tanulni, akkor pedig én ezt becsülettel megpróbáltam.

Méghozzá Vikivel, persze, hiszen mindent vele próbáltam meg becsülettel. Ráadásul a hősi idők Popcorn magazinjából tanultunk.

..Talán ez lehet a hiba. Minden pénteken, ahogy kicsengettek a suliból, rohantunk Vikiékhez. Hatalmas lakásuk volt, a Váci utca sétáló részén, az ötödiken. Mire felért a lift, komplett áriákat tudtunk elénekelni benne. Az ötödiken aztán bumm, be az ajtón, irány a hátsó szoba, ahol az volt a kötelező jelszó, hogy…  → Folytatás

2023.09.06. 10:48

macskák - torpedók

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Reggel háromnegyed tíz és én már egy fél életet leéltem.
Persze nem vitatom el mások fél életeit, és adrenalin sokkjait, illetve tudom, hogy reggel fél nyolc és fél tíz között általában mindenki sokat leél, de idegen reggelekről nem tehetek kijelentéseket. Illetve félre minden általánosítást, mert igenis vannak leélési kivételek. Anyukám például ilyen. Ő ezeket a helyzeteket tudatosan kerüli. Nem kenyere az adrenalin.
Mindent kiszámol, és ráérősen megvár. Soha nem kel fel fél nyolckor, talán mert sejti, hogy az egy veszélyes idősáv. Aztán meg, a boltba se indul el, csak úgy, hűbelebalázs módjára, hanem következetesen kivárja azt a három-négy napot, amíg odaérek, hogy aztán elküldhessen engem bevásárolni. Jól csinálja, mert így kihagyja a reggeli rémkalandokat és ettől a nyugalomtól nyilván tovább fog élni, mint én az összes kalandommal együtt.
 → Folytatás

2023.09.03. – 15:43

lambada

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Egyrészt vége van a nyárnak. Van is egy ilyen dal, amin mindig sírtam kicsi gyerekként, mert abban még cipője sem volt a cinegének és én valamiért olyan lelki alkat voltam már akkor, hogy ennél a résznél elbőgtem magam. Azóta is ügyelek arra, hogy mindig legyen cipő, az a biztos. A lányomnak is megvettünk mindent, ami az iskolakezdéshez kell, cipőt is, de most sokkal bonyolultabb volt, mint nagy budapesti pályafutásunk alatt, ahol lehetett még cipőt a cipőboltból venni.

Tényleg, ez lenne a másrészt. Egy éve lakunk vidéken. Mit lakunk! Vagyunk. Szervesen épülünk bele az Alföldbe. Mezőberényi polgárok lettünk. A világ most cipőbolttalan, de sokkal csendesebb körülöttünk. Íme, hát, megleltük házunkat, valahogy egy éve sikerül a kölcsönöket is kifizetni, nagyjából, és talán még idén fel tudjuk újítani a kaput, amin a százkét éves postaláda tegnap nemes, Orlai Petrich Somás egyszerűséggel összedőlt. Nem volt vicces, mert gumimalacot nevelget benne a kislányom, rendesen vályúval, malackajával. A narancssárga kínai törpemalac kilátszott, a leveleknek sem volt biztosított dobáló…   → Folytatás

2023.08.28. 21:39

apály

♦ KOVÁCS RITA | NAPLÓ

Magyarország egyik legészakibb településén, a Bükk egy keskeny, sűrű erdővel szegélyezett völgyében, a Földközi-tengertől nyolcszáz kilométerre születtem.

A kertünk mögött egy beláthatatlanul nagy, dimbes-dombos legelő terült el. Kiskoromban azon gondolkoztam, vajon véget ér-e valahol, ha igen, hol és milyen vidék, milyen település váltja fel? Kik járnak azon a másfajta földön? Lehet-e hozzájuk közöm? Van-e értelme, hogy a saját létemen túlmutató, titokzatos világok mibenlétén töprengjek?

Egy északi fekvésű, mindig hűvös ikerházban laktunk. A fürdőszobában és a széles folyosón nem volt fűtés, télen csak a konyha melletti, legmelegebb szobát használtuk. Villámsebesen szálltunk be a kádba, és fürdés után pokrócokba bugyolálva rohantunk át a hideg folyosón, a hálószobába. Szerettem a melegbe való menekülés rituáléját. Miért is kellene mindennek elérhetőnek lennie. A házunk tipikus Kádár-kocka volt. A bejáratnál, a ház oldalában volt egy kis terasz. Percekig álldogáltam itt. Behunytam a szememet és koncentráltam, hogy mit szeretnék. Például azt, hogy ha tízig számolok, tízre felbukkanjanak… → Folytatás

2023.08.14. 20:12

ádám, aki csak húsz centire látszik

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

A világnak vannak eldugott helyei. Ezek között vannak unalmasak, porosak, és vannak varázslatosak, különlegesek. Nos, azt hiszem, hogy Mezőberény az utóbbi buborékban lebeg.

Történt pedig, hogy ma, fáradhatatlan reggeli kutyakedvvel ébredve körbejártuk a hosszú tavat, most már hat kutyával. Díszes társaság. A tó séta jó, mert van halszag, fácánszag, eszeveszett tűző nap, nádas, aprócska stég, amit az itt lakók szeretetből emeltek, egyre fogyó víz, már csak bokáig ér, alig húsz centi, de a miénk. Van még tóparti edzőplacc, a tó mellett étterem, másik végén temető, hétvégente esküvő, sramli, lángolt rántott hús, az aprócskáknak húsleves cérnametélttel.
De lebegő urnazsák eddig nem volt.
Bandukolunk a kutyákkal, húznak, mint az állatok. És akkor messziről feltűnik egy alak. Kedvesen köszön, de ez nem természetellenes, itt ebben a kisvárosban mindenki köszön, talán túl sokat is. Ha például naponta többször találkozik két ismerős, akkor többször is helló. És itt mindenképpen többször találkozik naponta két ismerős, mert a belváros térképén is csak pár olyan pötty van, ahol ügyet… → Folytatás
space
2023.08.14. 11:01

álom

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Pedig megfogadtam, hogy nem írom le a nevét. Vagy ha igen, akkor csupa kis-betűvel. Nem, most nem ov-ről van szó, hanem Szabó Istvánról, az Oscar díjas filmrendezőről. Hosszú lenne elmesélni, miért is fogadtam meg ezt annak idején valamelyik filmszemle után, ám most nem erről akarok írni.

A moziterem lassan emelkedő szintje alatt húzódik meg a filmraktár az álmom-ban, ebben a helyiségben sorakoznak a 35 mm-es filmtekercsek. Kedvenc filmje-im, dobozokban, szép rendben. Számon tartom őket, időnként előveszem, meg-nézem őket ujra és ujra, mint minden évben augusztus huszadikán az Amarcordot. Észreveszem hirtelen, hogy a BBS filmek első tíz évének kópiái eltűntek. Hiányzik a Te, a Cigányok, a Miénk a világ, a Kedd és az Elégia, nincs meg a Fekete vonat sem. Egyszerűen eltűntek, helyettük valami fém írógép táskák sorakoznak. Sorra felnyitom őket keresve a tekercseket, de belül még egy doboz és még egy, egészen apró dobozokig feszegetem fel a szürkés színű fém ládikákat, egyre idegesebben a félhomályos zúgban, hallom, hogy felettem a teremben…→ Folytatás

2023.08.13. 14:12

a nagy idők gyorsulásai

♦ ÚFALUSI KATA | NAPLÓ

Mindig is szerettem volna saját autót, egészen kicsi koromtól. A kedvenc mesém is a kis piros autó története volt. Vezetni, menni, menekülni lehet egy autóval, a kellő távlatok lehetőségét állíthatja be vele az ember az udvarára. Ha filmesen el kell menni nagyon valahova, ha gyorsan menekülni kell, vagy régi idők slágerei alapján csak úgy egész éjjel vezetni, akkor elengedhetetlen.

Fontos. Nagy ügy, mondaná nagymamám, de már nem tudja mondani. Ő hála az egének nem teketóriázott soha semmin. Amikor már látta, hogy nem lehet velem bírni, még tizennyolc éves korom előtt vett nekem egy autót. Valami olyasmi volt a megállapodás, hogy akkor majd ezt meg azt nem kapok, de én mindenbe belementem, mert… → Folytatás

2023.08.10. 11:26

tiszta életveszély

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

A Bob az udvaron fekszik, csodálatosan fehér bundájába láthatatlan koszokat gyűjt. Ma se csinál semmit, nagyjából egész nap fekszik, ez minden nap a programja. Telnek az órák, és nem érzi a cselekvés kényszerét. A hintaágyban ülök, ráparancsoltam magamra, hogy üljek már egy helyben kicsit. az idei nyaralásom százkilencvenhatodik napján.

Egy helikopter zúgásával valami bogár kezd a fejem körül keringeni, felpattanok, bemegyek a házba, mert ami sok az sok. A szúnyogokat még ki lehet bírni, de ezt a mini helikoptert semmiképp. A Bob olyan értetlenül néz rám, hogy miért kell folyton pattogni. Vajon tényleg erre gondol, ahogy hosszan, látszólag komolyan néz? Lehet, hogy csak arra, hogy mikor fog megint enni.

Nem értem amúgy ezt a nyaralás dolgot, mondanám a grúznak, ha itt lenne, de mivel nincs, a képzeletbeli grúzzal folytatom a társalgást. Én minden nap nyaralok,…→ Folytatás
Közzétéve
2023.08.05. 22:33

gusztus-húsz felé

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Történt pedig, hogy a kislányom az új néptánc koreográfiájuk bemutatását pont a küszöbünkön tervezte el. Én sem szóltam időben, pedig mindig az én dolgom ez, már ismerem a műsort, ez megy nyolc éve, tehát látni kell, hogy baj lesz és szólni, hogy ne a küszöbön, de úgy látszik, a hétévente cserélődő sejtek legendája mellett ott van a nyolcévente teljesen lelankadó figyelmű anyák indián meséje is.

A küszöbről való esés során megsérült a bokája és így nem mehetett próbára, nem léphetett fel a néptánc csapattal a helyi nagy újkenyér banzájon, amit úgyis szíd a fél város az interneten, még az is, aki később ott liheg az első sorban az ingyenfagyiért. Pedig nem rossz a műsor, van fölvonulás, kenyerezés, színpadi koncert. Ahogy ez Lenin szokott.
Hogy ne fájjon a kislányom néptánc szíve, mert ez is anyai feladat, lankadás ide vagy oda, kitaláltam egy plázabudapest programot. A bokája a fellépés napjára persze teljesen meggyógyult, bőven tudtunk hova menni.  → Folytatás

2023.08.20. 13:40

ezerkilencszáznyolvan-kilenc

♦ ÚJFALUSI KATA  | NAPLÓ

Azon gondolkoztam ma, hogy nekünk varázsos gyerekkorunk volt-e. És túlzás nélkül, igen.
Ma átbicajoztunk anyukámhoz, és vittünk neki ezt-azt. Aztán azt mesélte el az unokájának, hogy ha ő nem lett volna, akkor az unoka sem lett volna, ez kristálytiszta igazság, nem volt vele mit vitatkozni így hát mindenki örült, hogy ő volt.

Én hozzátettem, hogy nem is laknánk most mindannyian Békés megyében, de ez már egy a logikára erőltetett blickfang volt, a tárgytól eltérítő felesleges hülyeség. Azért nem rossz itt. Most hogy már anyukám is itt lakik, közelebb van, többet elmélkedhetünk együtt és a három szilvafámat is leeszi végre valaki, természetes hashajtóként. Büszke vagyok…  → Folytatás

2023.08.05. 10:46

undor-family

♦ ÚJFALUSI KATA  | NAPLÓ

Beállt itthon a dominó-undor.
Mindenki gyűlölködik, akár egy trolin szokás a Lipótvárosban.
De ez most itthon történik, ahol nem fékezünk közben egyik megállónál sem, hogy kicsit kinyissuk az ajtót és beáramoljon némi levegő. Aztán csengetünk, és zárjuk az ajtókat, mehet tovább a dögöljmeg.
Ezek a zárt házakban történő dominó-undorok a legrosszabbak. A nehezebb súlyú undor tulajdonosa rádől az előtte állóra és estére az egész család csak fetreng, nincs már hova dőlni. Kívülről mindez nem látszik. Ugyan, mi bajuk lehet, hiszen most jöttek rendbe. Most jöttek a falvédőről.
A falvédőn szerepel pedig, hogy „Isten legfényesebb napsugara, világíts be e házba” – ki van ez varrva tehát, de már poros. Valaki nagy műgonddal készítette, oszt mára egy lópikulát sem ér. Koszosan mozgatja kicsit a kereszthuzat.
Epekedve várja, hogy átadják a házzal együtt egy új és még dobogó szívű vevőnek. Óhajtja a falvédőt is a ház mellé? Jár. Rendben, akkor kimossuk addig. → Folytatás
Közzétéve
2023.07.24. 11:33

tanácsi nyaralás

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Apukám megtette, ami tőle tellett. Olyannyira, hogy ő lett az én hősöm. Nem gyerekként. Mostanra vált azzá, amióta jobbat nem találok. Tőle tellő megtevésben. Utólag lett hős, amióta meghalt, amióta nem olyan egyszerűen csak van.

Amikor kicsi voltam, ő tanácsi figura volt, az ötödik kerületi önkormányzatnál dolgozott, de akkoriban még mindennek jobb neve volt, ezt a dolgozót például tanácsnak hívták. Fájó hiányai a mai kornak egyébként, hogy régen rengeteg jobb név is volt, nem csak jobb dolgok. Én még majdnem mindet láttam. És nem felejtem el őket, ígérem!
Szóval apukám fiatal volt, hatalmas hajkoronával és büszke trapéznadrággal, amikor elkezdett a tanácsnál dolgozni. Mit elkezdett! Bedöntötte a tanácsot!     → Folytatás
Közzétéve
2023.07.17. 08:18

 

az olasz gépsor

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Anyámmal kíváncsian lestük a barokkos boltíves kapu előtt állva, hogy az olasz palackozó gépsort hogyan fogják bevinni az udvari rampára. Onnan már szép lassan, görgőkön, illetve vastag fémcsöveken gurítva be tudják majd vinni az üzembe, és beépítik az üvegmosó mögé a cimkéző, a kupakozó, a vizsgáló és a csomagolópult elé.

Fotó: Fortepan-Esterhazy pince

Annál a pultnál ketten dolgoztak, Anyám pirosbabos főkö-tőben és vele szembe a párja, akinek sajnos, elfelejtettem a nevét. Vékony se-lyempapírba tekerték gyors mozdulatokkal a hét decis üvegeket és a mellettük lévő ládákba pakolták. A ládákat molnár kocsival tolta ki egy férfi a raktárba, ahol ciklopánttal megerősítették és cimkével látták el.

A palackozó gépet, ami a termelés növelését lehetővé tette, Olaszországból im-portálta a pincegazdaság, ám mérete meghaladták a kapu magasságát. Komoly férfiak hosszan tanácskoztak, mire megszületett a megoldás. Kb öt centi hiányzott… →

Folytatás

2023.07.11. 17:41

a lóbab fejű nő

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Kezd elegem lenni, pedig annyira jó dolgom van. Mégis, ahogy tegnap az esti sétán majdnem eltörte az orromat a gyerek, már legszívesebben köddé váltam volna. De nem ezt tettem, visítani kezdtem, ahogy tőle tanultam. Telibe, a főtér kellős közepén, az evangélikus pizzázó mellett, hadd szóljon.

Eltörte az orromat ez a hülyegyerek! Ordítottam, és támolyogtam a két kutyával ide-oda. Mindezt színjózanul, ami külön érdem, nagybetűs szerep, a díva maga.
Sírtam, mert fájt. Igazán azt éreztem, eltört az orrcsontom, és olyan érdekes, hogy azonnal bejöttek a hiúsági szempontok is. Így is rozoga vagyok, koszos lábbal, ápolatlan és leharcolt testben, minden, amim van, az a genetika szerencséje már csak, szóval megijedtem, hogy milyen alakja lesz az orromnak és ha furcsa alakja lesz, akkor majd nem mehetek sehova.
Pedig hátha meghívtak volna a szilveszteri parabolába félmeztelen nőnek, még egyszer. A mellbimbókon csillogó matricával,… → Folytatás

Közzétéve
2023.07.09. 11:32

kicsi-maros

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

A kislányommal kerestük a házunkat, évekig. Ahogy a fiam nőtt, egyértelművé vált, hogy ő a világ végére nem fog már velünk tartani, az a mi nagy kalandunk lesz, ő egyetemre készül, nagyvárosi keretekben marad. Nem, nem kertekben, keretekben.

A világ vége tehát nekünk volt kijelölve, de nem találtuk. Pedig nekem elmesélték, hogy hol van. A Városmajor utcai öregnéne, Judit pontosan tudta. Meggyőződése volt, hogy világnak a vége helyrajzilag Fokvárosban található. Judit nagyon vágyott arra, hogy még egyszer életében eljusson oda. Zavarta, hogy nem tudja technikailag beazonosítani a világunk végét. Onnan lelógázni fehérkarfiol szerű, papucsos lábacskáit. Idős kutyájával élt, két rendkívül nyomasztó macskával és hatalmas, elit kerületű lakásából egyenesen a világ végére vágyott. Nem sokkal később meghalt. Az idős kutya már két napja ugatott, de mi nagyvárosi (és nem fokvárosi) módon félrenéztünk. Pontosabban meggyőztem magam, hogy nem az történik. Mert be voltam szarva. Nem akartam én rátalálni, belökni az ajtót, felhívni zokogó rokonait. Tévedtem. Megtehettem volna. Mert két nap múlva zokogó rokonai rátörték az ablakot és ő máris szabad volt, végre elrepülhetett Cape Town felé. → Folytatás

Közzétéve
2023.07.02. 12:52

macska és macintosc

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

– Az a kurva macska! – hallottam az indulatos kiáltást a a terasz felől a Calle Justicia második emeletén. Na, vajon mi történhetett, mit csinált már megint az a fekete ördögfióka. Panterita volt a becsületes neve a koromfekete cicának, aki velünk lakott, de lehet, hogy mi csak megtűrt vendégek voltunk a szemében, hiszen az egész házat uralta. B. Gy. MacBookja volt az áldozat e pillanatban.

Talán zsákmány állatnak nézte, ahogy kezében tartott kávéjával Gy. a billentyűket nyomogatta a masinával ölében. Ráugrott, félig a hátára, félig a kezére és puff, a csésze tartalma a klaviatúrán landolt. Kényes időszak volt, éppen… → Folytatás

2023.07.01. 10:38

 

implantátum

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Nagyapám, az ezredes, keménykötésű figura volt. Nagymamámat is keményen kötötte, a régi vágású családfőnök típusként. De már nem él, úgyhogy megpróbálok jót vagy semmit mesélni róla.

Mindenesetre, az okok boncolgatása nélkül mesélem, hogy anyukám mindentől rettegő idős felnőtt, a húga alkoholbeteg, én szintén részeges, zűrzavaros unoka lettem, mert ezek szerint a családban minden dominóelv szerűen üt be. Mindig a legutolsó dominónak a legszarabb, mert rádőlve ott az összes többi dominó, csak nyögnek felül, ő meg nem kap levegőt alul, óriási számára a teher.
Nem is olyan nagy buli a család, mint olyan.
Jaj, majd elfelejtettem! Gyönyörű nagymamám pár évig tartó betegeskedés után pedig belehalt. Ebbe a dominózásba.
Mindig emlékszem, ahogy abban az ablaktalan, .  → Folytatás

Közzétéve
2023.06.24. 21:09

mi lesz most, hogy mindennek vége?

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

Akkor most mi lesz, kérdeztem a grúztól, vagy ő kérdezte tőlem, nem tudom. 

Aznap reggel, amikor végre befejeztem a ház felújitását. Előtte hónapokig egy katasztrófafilmben éltem. Számtalanszor elképzeltem, hogy az erkély leszakad a ránehezedő beton súlyától, a kerti csap eltörik, elönti a házat a víz, a vaddisznók bejönnek a lukas kerítésen és a nyitott hátsó ajtón át és elfoglalják a házat, vagy csak egyszerűen egy reggel nem ébredek fel többé és másoknak kell folytatni a félbehagyott munkát. De egy reggel ennek mind vége lett.

Amúgy ráfért a házra a felújítás, mondtam a grúznak mert akik húsz évig ott laktak, semmivel nem törődtek, magukkal sem, csoda hogy a házat nem ette meg a penész és a társas magány. A felújítás alatt semmire nem értem rá, sorra mondtam le a találkákat, emiatt nem maradtam Peruban, pedig mondta a grúz, hogy ő a helyemben hónapokig maradt volna, nem érdekelte volna, hogy vízben áll a ház vagy leszakad a terasz. → Folytatás

Közzétéve
2023.06.28. 12:44

végre itt a nyár

♦ PÁLI ORSOLYA | NAPLÓ

apám csinos kis fecskében jobb belsővel beigazította a nádas túloldalára a gumilabdát, ahol én a nyúlós iszapban lábujjhegyen próbáltam evickélni. épp hogy a fejem kint tudtam tartani a vízből.

apám visszafeküdt az oldalára, lábait egymáson átvetette úgy, hogy a férfiassága kidomborodott. rágyújtott és visszafordult a szőke nőhöz, aki bikiniben a kockás pléden felröhögött. hülye vagy, Jani.
én aprókat tipegve, ujjaimmal karmolva a dagonyát, lihegve próbáltam utolérni az egyre messzebb sodródó labdát.
szemem apámon félig, meg a labdán. párszor alábuktam,… → Folytatás

space
2023.06.24. 20:42

apanap

♦BOJÁR IVÁN ANDRÁS | NAPLÓ

Nem ismertem a fiatal apámat. Negyven elmúlt, amikor születtem. Nekem az apa, idős ember, aki időről időre uralmat veszít a teste felett. Vérezve, ájultan zuhan ki a wc-ből az előszobába, kórházban hason korú bácsik közt kell látogatni, meg mikor színpadias rohamában doboznyi gyógyszert nyel gyermeki szemeim előtt és gyomormosásra szorul.

Kép: Bojár Iván András
Akibe ijesztő csövek futnak, s míg ő kiszolgáltatott önkívületében sosem oldódó haraggal arcán föl le mozog kincstári pecsétes sarkú vékony lepedő alatt, belé a levegőt, a vért, az éltető oldatot fújtató gépek viszik.
Nem ismertem a politikai mellőzöttsége mellett is társasági sikereket elkönyvelt, széles baráti és kollegiális körben népszerű, kimagaslóan művelt, szellemes és érzékeny fiatalembert. A nők kedvencét, kiről egyszer, bő évtizede is már, egy hozzám lépő nyolcvanfeletti ismeretlen asszony csillogó szemmel elfúlva beszélt. Nem ismertem Bojár Iván festőművészt, mert mire ocsúdtam, ő elmúlt ötven s rég letette az ecsetet. A költőt sem, mert versei akkor már tucatévek óta sárguló papírokon égtek némán. Én egy olyan korú embert ismertem,… → Folytatás
Közzétéve
2023.06.18. 19:42

shopping és fucking

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

És amikor autóztunk haza a túrából, felhívta a felesége. Az én autómat vezettük, mert neki persze nem volt. Ő túlságosan szabadelvű egy tonnányi vasat birtokolni és azzal vitetni magát mindenhova.

Inkább csak átutazik életeken. Libeg.
Szóval haladtunk a sötétben. Azért annyi látszott, ahogy folyamatosan visszafékezte a kocsit a szerpentinen, hogy izmos lába van. Az arca kifejezetten ronda volt egyébként, engem is csak a humora fogott meg, és a gátlástalansága. Azt sajnos imádom, akár a postás gátlástalan, akár a gyerekem, akár én is lehetek az, fontos, hogy csak kicsit bántsunk vele másokat.
Valamiféle óvatos gátlástalanság, amivel megyünk előre, mint kés a vajban, jó sok koleszterint átvágva, leeresztve.
Igen, ez a csávó gátlástalan volt, ronda, de jó izmos lábai voltak.
A feleségének belesuttogta a mobiljába, hogy megvolt a túra és nem tud beszélni, mert a többiek alszanak, a gimnazista barátait mind elnyomta az álom, akik végigkísérték a túrán, most egyiküket sem tudja adni a telefonhoz. No persze, ahelyett, hogy sikítva belenyúltam volna a kormányba, mint Eszenyi..→ Folytatás

Közzétéve
2023.06.16. 13:39

anyukám utánunk költözött a faluba

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Ez így leírva nagyon egyszerűen és finoman hangzik, de vannak a dolognak árnyoldalai.
Legelőször is a legelő, amitől azóta folyton tüsszög. Igen, ez itt a vidék, több minden nő errefelé, ágas-bogas, virágzó, csiklandó és viszkető saláta.
Anyukám szerette a Váci utat, mert legalább hat sávos volt és baromi jól lehetett nézelődni az erkélyről, éppen kit üt el a villamos, hol karamboloznak, és melyik buszra fér fel végül az a gimis fiú, aki az unokája is lehetett volna.
A Váci úton fa nőtt éppen előtte, és azt ő zöldnek hívta. Szeretek itt lakni, mert itt zöldet látok az erkélyről. Én is szerettem őt meglátogatni, kicsit viszolyogni aluljárója népétől, átevickélni a Pennybe és elintézni neki a nagybevásárlást, köpések, emberi ürülék között ugrálva a tizenkét kilós szatyrokkal át az aluljárón, hogy elérjem újra a zöldjét, feketére kormozódott törzsű büszke platánfáját, ahol a kapuja van.
Kapujában utazási iroda, poros kirakatrendezéssel,… → Folytatás

Közzétéve
2023.06.18. 11:40

berlusconi

♦ CAN TOGAY | NAPLÓ

Valamikor a kétezres évek elején Rómában jártamkor egy taxisofőrrel hosszabb beszélgetésbe elegyedtem. Beszéltünk erről, arról, majd a „politikára terelődött a szó”.

Kép: GARULLOí&OTTOCENTO: Itália álma, installáció, 2012
Róma annyira finoman boldogító hely, ellenállhatatlanul felülír minden középeurópai mélabút, hogy még időznék az elbeszélésben is ott, halogatnám a párbeszéd felidézését. Inkább emlékeznék erre-arra; Giordano Bruno szobrára, a római körforgalmak biztonságos káoszára a házak mosott színű falaira, vagy a többi pillanatra, ami életre kel bennem, mint a levendulásban a felrebbenő pillangók.
Felidézném az időtlen… → Folytatás
Közzétéve
2023.06.15. 13:16

szerelmes

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

Azokban a napokban történt, amikor rengeteget esett. Naponta többször is rákezdte. Akkoriban minden nap nagyon korán keltem, valamilyen ismeretlen erő kihúzott az ágyból és későig ébren tartott. Képzelheted, hogy elfáradtam a nap végére, mesélem a grúznak.

Fotó: Egyik Virág

És amikor nagyon fáradt voltam, akkor elmentem még egyet futni. Az egyik ilyen esős nap estéjén történt, amikor a régi golfpályán futottam, amit már sok helyen ellepett a bozót, a tavakat meg benőtte a nád. Egy órát futottam, szitáló esőben próbáltam megtalálni az utat, az elmosódott ösvényeket. A golfpályán ezer út volt és mindegyik máshova vezetett. Valamelyik egy patakhoz, amin nincsen híd, valamelyik a vonatsínekhez vagy újonnan épült házakhoz. Nedves volt a talaj és a cipőm hamar átázott. Közben azért nem volt hideg, május volt és már majdnem nyár, és volt valami igazán szép abban, hogy egész nap esett. A világ megszelídült, átváltozott, úgy, mint a véget nem érő hóesésben, amikor nem kell sehova menni mert nem is lehet. Vizes cipőben futottam, a madarak meg egymást szólongatták énekelve, az egyik kérdezett valamit, a másik meg esküszöm, hogy válaszolt neki, majd egy harmadik is beszállt, … → Folytatás

2023.06.15. 13:13

reggeli vonatok

♦ VAJDA JUDIT | NAPLÓ

Megyek, kelek. Munka van. Kicsit nehèzkesebben mint fènykoromban, de azèrt a rugók mèg működnek. Most örülök, hogy van valami, valahonnan jön bevétel. Mostoha sorsa van az idegenbe szakadt forradalmár írónak.

Kint még sötét, de felvidítanak a mindig vidám madarak. Nekem nincs kedvem énekelni.
A vonat melletti parkoló már majdnem tele, alig jut hely. Kanyarodok a szűk rézsűbe két kocsi közé, a fék helyett hirtelen gázt adok. Majdnem a falnak. A reflexeim kihegyezve, a másodperc törtrésze alatt taposok a fékbe. A kocsi nagyot dob, de egy centivel a fal előtt megáll. Szívem a torkomban, sikerült kora reggel leizzasztani magam. Nagyszerű. → Folytatás

Közzétéve
2023.06.01. 12:35

budai anzix

♦ RÉNYI ANDREA | NAPLÓ

Hosszú évek után ismét ellátogattam Budapestre. A Rózsadombon szálltam meg, közel a Tulipán utcához, ahol gyerek voltam, és közel a Mártirok útjához is – ami persze ma ismét Margit körút -, ahol felnőttem és ahonnan kivándoroltam lassan fél évszázaddal ezelőtt.

A környék régen nem hasonlit arra, amit emlékeimben őrzök. A Tulipán utca grundjait beépitették évtizedekkel ezelőtt, igy még ha élne sem kergethetne minket bottal Leó bácsi, mert a kertje az időnként általunk lekopaszitott körtefákkal ma már egy emeletes ház. A támfal sincsen már meg, amiről hat évesen, az óvoda záróünnepségének reggelén bátran leugrottam, hogy megmutassam a nálam nagyobb fiuknak, mit tud egy lány. Igy aztán első osztályosként, begipszelt jobb csuklóval csak a bal kezemmel tudtam betüt vetni megtanulni. De a röntgen és a begipszelés előtt nem maradtam le a Fillér utcai óvoda zsúrjáról: akkor ünnepi eledelnek, tehát kihagyhatatlannak tartott kalács és kakaó volt.
A Tulipán utcai ház családias közössége gyakran jut eszembe: az első kép, amit lelki szemeimmel…→ Folytatás
Közzétéve
2023.06.01. 12:03

vasárnap

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

Ahogy a babkonzervet vettem elő a kamrából, a grúz megint hívott, hogy eljönne hozzánk.

Gyakran jött meglátogatni a régi új házunkba, ahol alig egy éve laktunk. Amikor először megláttam a házat, az tetszett benne, hogy soha nem volt felújítva, Minden úgy volt, ahogy száz éve hagyták. A verandán hatalmas üvegablakok, nyikorgó parketta, alig záródó ajtók, illatok, csodálatos szagok. Régi szag volt az egész… → Folytatás

Közzétéve
2023.05.30. 11:19 

entre dos aquas*

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

A Mercadona előtt két kéregető foglalta el a helyet, az egyik, a román asszony bő szoknyában, a másik egy fiatal fekete férfi. Volt régebben egy harmadik idősebb is, de őt mostanában nem látom, lehet, hogy valami intézményben kötött ki, elég betegesnek látszott.

Paco de Lucia – Entre dos aguas (1976) full video

A zsebembe kotorászva találtam pár centet, adtam neki, letettem a maga elé rakott zöldséges ládika tetejére. A zöldséges bejárata mellett a vékony hangú sorsjegyárus már ismerősként köszönt, hola amigo! – pár szót váltunk, ő szerencsésnek mondható, a sorjegyek árusítását az önkormányzat a sérült emberek számáta biztosítja. A fekete srác majdnem mindennap ott volt, kissé távolabb ültek egymástól a bőszoknyás nőtől, aki beszólt neki, hogy miért nem megy máshová, ez az ő területe. Pedig ez nem igaz,  → Folytatás

2023.05.22. 20:23

egyik délután

♦ LÁNGH JÚLIA | NAPLÓ

A Vámház körúton a házfalnak támaszkodva ül egy hajléktalan, egyik lába kinyújtva a járdán, messzire világít rajta a fehér kötés. Gipszkötés lehet, de közelebb érve úgy látom, a gipszet, ha ugyan az, puha géz rétege fedi, mint egy takaró. 

Fehér, a körülményekhez képest alig piszkos. Még közelebb lépve azt is látom, hogy ismerős a delikvens: idős férfi, észrevettem őt már többször is itt a környéken. Nagyon kevés, hosszú, sárga foga van, hunyorog, miközben beszél, mert persze megszólítom. Ha valakinek az utcán pénzt adok, akkor általában beszélgetek is vele, legalább egy kicsit. Mi történt a lábával? Meglőtték az oroszok. Na ne vicceljen.
Rég volt az, hogy itt lődöztek az oroszok a körúton. Nem itt, Ukrajnában! Az öcsém ott harcol, meglátogattam, aztán így esett. Meglőttek. Nézem közben az arcát, kifejezetten pajkos mosoly ül a képén, és pontosan tudom, hogy már láttam ezt az embert, nem is egyszer, itt a környéken. Nyilván átver, kevéssé életszerű, hogy elment… → Folytatás

Közzétéve
2023.05.14. 12:36

mozaikok no2.

 ♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Vagy húsz éve jártam Pompei romvárosában, ahol hirtelen megállt az idő. A Vezúv vulkáni hamuja beborította a városkát, megölte és konzerválta a jövő számára. Kezembe vettem egy kicsike kövecskét – lapillitet –, meglepően könnyű volt.

(A képen egy fehér R4-es autó, Tarkovszkíj filmjében a ház mellett lángolva ég.)

A kutatások szerint a városkára hulló mintegy 7-8 méternyi vastag réteg mindent és mindenkit eltemetett. A padlót és a falakat díszitő mozaikok freskók egy része megolvadt, az eltorzult arcok és alakok látványa Fellini “Róma” című filmjének egyik jelenetét idézik – a metró építése közben feltárt ókori villa falain a beáramló levegő hatására eltűnnek a csodálatos képek. Az emberi beavatkozás – eufemisztikusan fejlődésnek nevezik – hatására eltűnik a kulturális örökség, a “leigázzuk a természetet” jelmondat örve alatt folyó rombolás a föld legkártékonyabb élőlénye létét fenyegeti, az emberét.
A harminchét éve készült Tarkovszkij “Áldozathozatal” című…→ Folytatás

2023.05.12. 16:02

hahó anyám

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Arra gondoltam, veszek öntapadós mellemelőt.
Megvan rá a kereslet bizonyára, ha szinte minden hirdetés erről szól. Meg a reményről, amit keresgélni kell magunkban. Úgy tűnik, a bankok tudják, hogy lehet a G-pontunk.

Most már én is tudom, így negyven felé. Valahol a száz eurós eper és a havi számlák befizetése között van, egy kicsi szobában, zöld földre terített ágyban, ott villog az én végre tulajdonolt G-pontom, mint egy indián stroboszkóp. Azt viszont senki sem tudja, hogy miért gé.
Hahó, Anyám, te tudod?
Egy nagyon okos bácsi találta ki, Ernst Gräfenberg doktor.    → Folytatás

2023.05.10. 14:53

azt tudjuk mi van

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Azon gondolkozom, hogy lehetne függetlenedni attól, ami van, vagy a még rosszabbtól, ami jön.
Mindig jön egyébként mostanában valami. Rosszsors, aki púpos háttal ott nyehehézik a tükör alsó szegletében, vagy levél formájában érkezik meg, ajánlott elsőbbségivel.

Azt tudjuk, mi van: van infláció, pokoli szar kormány, közös nagy érzelmi, pszichés csőd és csend, van lábra tiprás, gazdag szép emberek, akik kinevetik a nem olyan gazdagokat, van többezres vöröstonhal filé, meg a Fürj utcánál hajléktalan házaspár alakú betonba égett szarfolt, van élhetetlen Budapest és reménytelen vidék, az országnak egyetlen vállalkozója, na jó, ezt képtelenség tovább sorolni. Az egészségügyet, az oktatást, kultúrát, kóbor kutyákat és kóbor lelkeket sorolja más, én már nem kapok levegőt ezt egy szuszra elmondani.
Nem tudom, melyik a megfelelő családi modell, amit most elő  → Folytatás

2023.05.05. 16:54

sétányrózsa

♦ KOVÁCS RITA | NAPLÓ

Gimnazista koromban hajnali hat órakor indult a vonatom a városba, az iskolába. Végigvágtattam a sötétben a libalegelők melletti másfél kilométernyi mezőn, gyalog vagy biciglivel, majd felszálltam a vonat üres fülkéjébe a súlyos, könyvekkel, füzetekkel teli táskával.

Fotó: Kovács Rita
Az egyórás úton megírtam a leckéimet. Mindig kitűnő tanuló voltam, és utáltam iskolába járni. Bár az összes iskola közül éppen az akkorit, az egrit szerettem a legjobban.
A mindennapos utazásaimból egyetlen maradandó emlékem van.
Egy késő téli nap leszálltam az egri pályaudvaron, a sporttáska húzta a vállamat. Sosem közlekedtem szabályosan, akkor is éppen a sínek között szlalomoztam, ahelyett, hogy lementem volna az aluljáróba. Nagyokat léptem, tapostam a sínek közt, szabálytalanul kinőtt fűszálakat. És az jutott eszembe, hogy bármelyik vonatra felszállhatnék, ahelyett, hogy most az állomásról begyalogolnék az iskolába. Talán….→ Folytatás
dátum
2023.05.01. 15:41

edith bruck 92. születés - napjára

♦ RÉNYI ANDREA | NAPLÓ

“Álmom egy bolt volt, ahol kenyeret és virágot árulhatok. Kenyeret, mert nélkülözhetetlen, virágot, mert szép.”
Steinschreiber Edith, majd Edith Bruck, 1931. május 3-án született Tiszakarádon, ortodox zsidó családban. 

Egész családját deportálták, csak ő és egy nővére élték túl a lágerek borzalmait. Bergen-Belsen a hatodik haláltábor, ahová szállították, és ahol 1945 végén, nem egészen tizennégy évesen, megfogadta a halálba menők kérését: „Mondd el, mi történt, ha túléled, helyettünk is.” Nem volt könnyű újra talpra állnia a lágerek után. Úgy érezte, sehol sem találja helyét, senki sem akarja meghallgatni. Visszatért Magyarországra, onnan Csehszlovákiába utazott, ahol megpróbált letelepedni, majd az éppen akkor születőben lévő Izraelben. Végül 1954-ben Nápolyba került és onnan utazott fel Rómába. Különböző munkákkal tartotta el magát, felszolgált, táncolt, szépségszalont vezetett, és közben irt.→ Folytatás

2023.05.03. 13:00

hétvégi mozaikok

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Kinyitottam egy régi emlékdobozt, Woodstockban jártam. Mit nem adtam volna, ha hatvannyolcban eljuthattam volna tizenévesen az eseményre! Joe Cocker, Janis Joplin, Jimi Hendrix és a többiek. Egy kis segítség kellene a barátaimtól, hogy én is segíthessek, énekelték. 

kép: Egy oxitán és egy kínai zenész találkozása a Mediawaven. fotó: a szerző

Hallgattam a zenét, néztem a hatalmas tömeg előtti színpadon játszókat, a fáradt szervezőket, résztvevőket. Gyönyörű lányok és fiúk, hippik, félig meztelenek, vidám és betépett arcok, fiatalok. Ötvenezret vártak és lettek vagy félmillióan, hatalmas eső és sár lett, utolsó fellépőként Hendrix belecsapott az amerikai himnuszba. Több mint ötven éve az ott hullámzó tömegből emelkedtek ki a későbbi vezetők, emlékezetes élményként hozva magukkal a múltat, s általuk vált az amerikai demokrácia a világ vezető hatalmává. Én már nem utazok amerikába, mint ahogy Balázs Attila sem utazik Argentinába…→ Folytatás

2023.05.03. 12:01

citromfa

♦ KOVÁCS RITA | NAPLÓ

Amalfi partjára a citromfák miatt utaztam.

Egy gyümölccsel találkoznunk kell. A kóstolás, a gyümölcs elfogyasztásának az élvezeti érteke is számít, de az egészen más élmény. Mást jelent, mint a vele való találkozás.
A gyümölccsel csak a fán lehet találkozni.
Fotó: Kovács Rita
Először Casertába érkeztem. Századfordulós, Budapestre emlékeztető kapualjak, udvarok, folyosók. Az Olaszország többi városára jellemző, lazacrózsaszín, sárga, narancsszínű, sok száz éves paloták itt hiányoznak, hisz Caserta fiatal város, a királyi palota köré épült. Mi teszi mégis széppé, jellegzetesen olasszá, mediterrán hangulatúvá ezt a nyüzsgő, bankokkal, boltokkal teli, gazdag, modern várost?
Az erkélyek aprólékosan, harmonikusan kidolgozott kovácsoltvas korlátja.
Amíg Európa északi városaiban az embernek az az érzése, hogy az építészek a nagy egésszel, a városkép összhatására koncentráltak, addig délen a lélek és a tekintet elmerül a sok apró szépségben.  → Folytatás
Közzétéve
2023.04.27. 11:13

béla 1988 április 25-én

♦ RÉNYI ANDREA | NAPLÓ

Harmincöt évvel ezelőtt, amikor még állt a Berlini Fal, s csak profétaszellemmel, vagy politikában szerzett komoly járatottsággal megáldott emberek reménykedtek a Fal rövid időn belüli, erőszak nélküli lebontásában, egy tavaszi ünnepnap reggelén férjemmel és fiammal beraktuk a kocsiba az insalata di riso-t, ami rizssaláta tele apróra vágott mindennel, és elindultunk a tengerre, ahol rokonok vártak ránk, hogy együtt ebédeljünk.

Kép: B IA+IA
Előtte beugrottunk a közeli kórházba, hogy röviden meglátogassunk térdmütétből lábadozó rokonunkat. A kórház folyosóján végigmenve az egyik kórteremből kihallatszó magyar szó ütötte meg a fülemet. Férfihang volt. Megállás nélkül, hangosan beszélt, de nem eléggé,… → Folytatás

Közzétéve
2023.04.25. 14:46

 

bukjel -szoknya

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

A kislányom ballag az oviból. Jeles nap, fényes szelek.

A mi óvodánkban hagyományok vannak, igazi ünnepek, rendezett családok, állandóan mindenki szép ruhában érkezik a szépruhás ünnepekre.
Mi három éve lavírozunk a halmazok szélén valahogy; például itt nincs apuka, nem vagyunk vegánok, én iszom, a lányom egész nap csokival tömi magát, és egy hosszú, tengerhez való autózás óta vadul tévézik – ami eredendő bűn és mindnyájunkat elrontja vele. → Folytatás
Közzétéve
2023.04.26. 12:38

régi könyvek

NÁPOLY1980

♦ BERTA ÁGI | NAPLÓ

Sok évvel ezelőtt még egyetemista koromban, a nápolyi óvárosban lévő egyik utcai könyvárus kirakodóasztala mellett, megláttam egy rozsdás fémvödröt, tele régi könyvel. Akkoriban nagyon szerettem ilyen helyeken turkálni, nem is annyira a vásárlás kedvéért, hisz nem dolgoztam és nemigen volt pénzem, hogy meg is vegyem őket.

Fotó: Berta Ági

De szerettem belelapozni a még Magyarországról ismert kötetekbe. Ez alkalommal alig akartam hinni a szememnek: a kidobásra itélt, használt, lepukkant olasz könyvek között találtam egy tucat régi magyar kötetet. Látszott rajtuk, hogy gyakran forgattak őket. Különösen megörultem egy vörös bőrkötésű könyvnek, aranyozott betűkkel a gerincén. Jókai Mór születésének századik évfordulójára kiadott különkiadáshoz tartozott, ami nagyszüleimnek is… → Folytatás

2023.04.24. 18:18

hajó, horgászok, barátok

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

“Idevigyázz gyerek! – mondta Gyula bácsi, a pincészet portása aki a kis kuckójában őrködött a nagykapu bejáratánál, hogy illetéktelen ki és bejárkálók ne zavarják a gesztenyefákkal teli udvar rendjét.

Fotó: Durst György
Odaszaladtam, mert tudtam, hogy ilyenkor fontos felvilágosítást kapok tőle a pecázás rejtett titkairól. Mert Gyula bácsi amikor nem portáskodott, a badacsonyi nádas előtt ült rendületlenül a csónakjában és leste a felfekvős úszó ringatózását. Az iskolából jövet hátitáskámat le sem vetve álltam a fülke kis ablaka előtt ő egy horgott fogott a kezében, meg damilt – Na, most megtanítlak horgot kötni! – mondta. Régi vágyam volt, hogy ne a Part gyerekeket kelljen megkérnem, ha új horgot kellet könöm, mert a kövek közé beakadtat nem tudtam kiszedni a vékony zsinór elszakadt.
A Part gyerekekkel jóban voltunk, nyáron pecáztunk,…→ Folytatás
Közzétéve
2023.04.26. 11:32

kő, szikla

♦ KOVÁCS RITA | NAPLÓ

Az ember lépteit mindig kíséri valami. Gyalogolok, mert így tudom magamat arra az energiaszintre emelni, ahol elkezdek gondolkodni, majd pedig alkotni, vagy képzelődni, ábrándozni. A városban az aszfalt a társam, a szemét, a zaj, a járdával párhuzamos utcán haladó, ideges, harsogó járművek. A hegyen a tekintetet nyugtató bükkfák, pitypang, szőlőtőkék, a lentről kiemelkedő táj.

Fotó: Kovács Rita

A horvát szigetet körbeölelő sétányon kövek kísérnek. A vízben régóta ázók, a parttól picit beljebb fekvők feketék, az újak, amiket a sétány két oldalára szórtak, hogy megtartsák a friss járdát, világosszürkék, vakítanak. A tenger peremét kövek tartják.
Ott, ahol az emberek a legcsodálatosabbnak vélik a tengert, és a hozzá kötődő tájat, hatalmas sziklák keretezik az elfolyni akaró, vagy épp idegesen csapkodó, hánykolódó vizet. Mintha önmagában semminek sem lenne értelme, mintha a világ minden jelenségét csak egy vele ellentétes, hozzá képest teljesenmás…→ Folytatás
Közzétéve
2023.04.24. 14:00

jégbor

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Anyámmal álmodtam. Még kint lakott Rákosligeten, apám halála után egyedül, azt a pár lépcsőt ami a lakás bejárata előtt volt, már nagyon nehezen, botjába kapaszkodva tudta csak használni.

A szemközti szomszédok telefonáltak, hogy menjek, mert már nem látják pár napja. Indulni akartam azonnal, de a lábam nem akart engedelmeskedni, mintha földbe gyökerezett volna. Erős szívdobogással ébredtem a nehéz hajnali álomból, hosszan bámultam a szél mozgatta, alíg leveledző tavaszi ágakat az ablakon át.
A ligeti házunk kertjéből a gazdaság szőlőjére lehetett látni, hitványka kerítés választotta el tőlünk a földút túlsó felén. Ősszel, szüret idején az érett fürtökön darazsak zsongtak, a gazdaság lassan …   → Folytatás
Közzétéve
2023.04.09. 16:14

badacsony, bazaltorgona, borok

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Valami családi koccanás miatt a nyírségi faluból két évet apai nagyszüleim ná-lunk töltöttek. A badacsonyi pincegazdaság, ahol apám pincemester volt évti-zedekig, szolgálati lakást biztosított. 

Fotók: Fotók: Fortepan – Tölg Anna, Mészáros Zoltán, Chuckyeager Tumblr, Faragó György

A kisebbik szobába lakott nagyanyám és nagyapám, közös volt a lakás többi helyisége, ám ők ketten, nem sokat használ-ták. Nagyapám a hét végén pipázott, hétközben anyám szerint rettenetesen büdös Csongor szivart szívott. Belengte a kézzel vágott dohány illata az egész lakást, mivel szüleim nem cigarettáztak soha, volt ebből morgolódás. Nagyapám saját maga termesztette a dohányt, hosszú szőkés-barnás copfba fonva hozott magával a Tisza menti faluból,…→ Folytatás

2023.04.04. 15:30

esti monológ

♦ ÚJFALUSI KATA  | NAPLÓ

Kitöltöm magamnak a szomszédtól kapott atomvillanás házi pálinkát, hogy bírjam, bele egy kis százhatvan forintos noname gyömbért és ledöglök a nyűgös konyhaszékre, amelyik egyáltalán nem szeret már konyhaszék lenni, egy roncs. Tulajdonképpen, ha elfogadjuk, hogy vannak lépkedő fenyőfák, akkor tudomásul kell vennünk, hogy vannak vándorló konyhaszékek, emigráló íróasztalok és lehet sok száz megszökött részeges hokedli.

Egyszer – nem vicc – a kislányommal mentünk lefelé a libegővel, s velünk szemben, felfelé utazott egy koszos kenyérpirító. Tök egyedül. Én még integettem is neki és mondtam Zeának: – Nézd, egy pirító, aki már nem akart többet pirítani, hanem fogta magát, jegyet vett a libegőre,… → Folytatás

2023.04.09. 10:15

hajnal

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

Ez biztosan nem normális dolog, de lehet hogy túlságosan is az, hogy mostanában úgy élek, mint akit kergetnek. Minden nap eszembe jut, hogy már rég meg kellett volna írnom azt a nagy könyvet, vagy véghez vinnem azt a nagy dolgot, valami nagyot, ami sokkal több annál, mint amit idáig elértem.

Fotó: Egyik Virág

Olyan, mintha kergetném saját magam, aludni is alig tudok. Ebbe bele lehet őrülni, mondom a grúznak, aki a vonal túlsó végén unottan csavargatja a telefon zsinórját. Hallom a recsegésből, hogy azt csinálja. Elintézte magának, hogy beüzemeljék nála a zsinóros telefont, hihetetlen alak. Most már nem idegesítem magam azon, hogy unja, amit mondok neki. Lehet, hogy csak én hiszem, hogy olyan izgalmas dolgokat mondok.
Ez egy betegség,… → Folytatás

2023.04.04. 08:48

ha volna apukám

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

A Katiéknál pritaminpaprikával ettük a szendvicset vacsorára. A pritaminpaprikának halál és boldogtalanság íze volt. Drága volt, mondta a Kati apukája. és csak a maszek zöldségesnél lehetett kapni.

A tejet is meg kellett inni hozzá, pedig hányingerem volt tőle. Mindent meg kellett enni, amit elém raktak. Sovány vagy és beteg leszel, mondta szemrehányóan a Kati anyukája. Úgy tett, mintha aggódna értem, de tudtam, hogy örülne, ha nem lennék ott minden este. Megfogadtam, hogy ha felnövök, soha többé nem eszek pritaminpaprikát.
A Kati anyukája a vaj papirjáról leszedte a maradékot, azt mondta, nem dobunk ki ételt, mert Etiópiában éheznek. Azt se tudtuk,…→ Folytatás
Közzétéve
2023.04.10. 16:58

mit meg nem...

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ


Hogy az ember mit meg nem tesz a gyerekeiért!

Én mindkét esetben teljesen beleéltem magam. A szemük voltam, a fülük, a szájuk (ez gyakran, mert mindkettő utált megszólalni), sőt, a szenvedélyeik is én voltam.

A vágyaik bennem keringtek, átvettem őket, átvágytam én is, és így éltem meg sokmindent, ami talán  az én gyerekkoromból kimaradt.
Semmi filozófia, mesélem inkább, mire gondolok! → Folytatás

2023.03.28. 16:37

anyám egeret fog

♦ TARR HAJNALKA | NAPLÓ

Keskeny, meredek, vasváz-deszka lépcsőn lehetett feljutni tetőtéri otthonukba a padlás limlom tengerét szétválasztó csapáson át haladva az ajtóig. Ez nem volt annyira híres csapás mint a sáskás vagy a békás, erről csak mi tudtunk, anyám-én-főbérlő: ez egeres volt.

Műanyag gyerekkád, talán kék. Abban csúszdázott az egér, tepert szegény de visszacsúszott minduntalan, visszaeső egér volt. (Eredeti apám, a Joó, na ő nem bírt kihagyni egyetlen egy poént a szövegeiben, a legrosszabbat is leírta, mintha gyűjtené őket, mint a söröskupakokat, amúgy a söröskupakokat is gyűjtötte most hogy mondom. )

A visszaeső egeret fogta meg az anyám nekem, miután megingathatatlan voltam saját egér ügyben. Megharapta az ujját. Azt szokta mondani: „átharapta“. Meg azt hogy: „dőlt a vér“. Meg azt, hogy „muszáj“ .→ Folytatás
Közzétéve
2023.04.01. 17:58

tigris

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

Megnyújtottuk az időt, mint a rétestésztát a terebélyes asszonyok. Megsütöttük, feldaraboltuk, és kiraktuk az asztalra. Levettük a válláról a létezés terhét. Most már lehet örök, soha el nem múló, saját magától megfosztott és szabad. Szeret ilyennek lenni.

A veled töltött napok nem is napok, hanem évtizedek. Egy helyben forognak önmaguk körül, mint egy távoli galaxis szófogadó bolygói, majd elolvadnak és belefolynak a mindenható semmibe, az áprilistól októberig tartó végtelenbe.
Messzire elnyúló otthonosság vagy. Mindenhová befújó szél. Nagy, nyitott ablak. A magány haragos zöldjén átvilágító sárga viharlámpa. Néha meg ezüstös felhő, ami esténként aranyba fut át. Színeid megfestik az időt, ami könnyedén megadja magát nekünk. Eső elől menedék vagy, ház a tisztáson. De legesleginkább tigris vagy, aki egyszer régen álmomban az erdő mélyén aludt a fák alatt.
Mindig és soha vagy,… → Folytatás
Közzétéve
2023.03.30. 14:32

vénnek való vidék

♦ ÚJFALUSI KATA| NAPLÓ

Majdnem megöregedtem Budapesten. De túl kiábrándító lett volna. Budapest mostanra unalmasan zsizsikes lett. Fekete-fehéren, mint amikor a tévében adásszünet van.

Fotó: Újfalusi Kata

És a sok kis hangyával együtt ott rohangáltam én is ebben a Budapestben, évtizedeken át. Zegzugaig ismerem, mint a telente kiszáradó, lapaj kezem tenyerét. Aztán én hülye, megláttam egy Facebook házat, régi vályog, de eszement jó állapotban, papás-mamás, virágos, kertes, lugasos, s.k. ólas, takaros, fapados. És eljöttem ide lakni, a budapesti faros szokásaimmal,, a telipakolt furgonnal, a megunt plüss játékokkal, a három bedobozolt macskával, és némi bútorral. → Folytatás

2023.03.14. 16:26

újévi álom

♦ EGYIK VIRÁG | NAPLÓ

Csodás minden, tényleg, mindig ezt mondom magamnak, hogy minden olyan csodás, csak néha megszólal egy hang, hogy azért mégsem annyira.

Például az emberek, igen, hát azok nem mindig olyan csodásak, bármennyire próbálom őket annak látni.

Fotó: Pixabay

A pokol a másik ember, talán Sartre mondta, és igaza volt, mint mindenkinek, mert mindenkinek a maga módján igaza van. A pokol az, amikor a kutyád megöregszik, és a szemed láttára épül le, de amikor előttem csoszog egy öreg de még nem annyira öreg ember, nem érzek szánalmat, hanem arra gondolok, hogy direkt csoszog, azért, hogy engem idegesitsen.

A pokol tehát én vagyok. De nem erről akarok beszélni, a saját pokol bugyraiba való belenézésről, nem erről akarok beszélni ebben a beszámolóban, ebben a belső monológban. Nem is beszámoló ez, hanem a belső káosz hangja. Az újévi fogadalmamról akarok beszélni.A kincs a… → Folytatás

2023.01.13. 13:37

borozó

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Ma elmentem az itteni étterembe interjúra, mert felszolgálót keresnek. Kutattam az emlékeimben, mi köthet össze engem a múltamból a jövőm elsöprő és bámulatos pincérlányával.

Fotó: Kalota Béla

Meg is volt. Az tulajdonképpen nyerő dolog, ha valakinek majdnem minden helyzetről van emléke, nem kell csinálni egyet, csak előszedni, a végtelen fejfiókból.

Szóval eszembe jutott a Borharapó. Markó utca. Nagypapám élettársának, Zsuzsának a kocsmája volt. Azt olvastam, most már Art deco és Champagne bár lett, de ezt így messziről is érzem, hogy nem az igazi. Az volt az igazi, ami ott és akkor történt. Beállhattam a pultba és oszthattam a mindenféle nevű fröccsöket. Kávét ritkán kértek, ott a rakpart miatt többet süt a nap, látni folyót, távlatokat, s az… → Folytatás

2023.03.02. 08:31

invázió

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Kertes házban lakunk. Újdonság. Ismeretlen világ. Pár napja beköltözött egy egér.

Logikus, mert az egerek eleve szeretik a kertes házat, oda lettek kitalálva. Azt gondoltam, az is lehet, hogy segíteni érkezett, hogy ennek a milyen-molyan csürhének rendbe szedje a nyúl lelkét.

Egérré varázsoljon minket. És pofán röhögje a három hülye macskát, akik vidáman hallgatják incifinci kapargatását a lambéria mögül. De ezt rosszul gondoltam. Egy álom végül megfejtett mindent.

Az egér ugyanis egész éjjel őrjöng. Felébredek rá,…→ Folytatás

2023.03.01. 19:53

foltos macska

♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Január 21., 20:18 · Foltos macska, január vége, üres leves, de pici pálinka van még, halleluja. Leülni nem tudok, mert pocsolyaországban élek, én ráadásul dagonyás, kertes verzióban, ahol az embernek naponta kedve lenne kidobni a csizmáját és inkább újat vásárolni a Luxus Áruházban, mintsem pucolni a mocskot, mindhiába. Mezítláb dugtam bele a lábam a sárcipőbe és azt nézegettem, milyen eszeveszett retkes a lábfejem is. A kidobós cipőkről jut eszembe egy cég, ahol csak pár hétig dolgoztam. A fura igazgató csávóról azt beszélték, hogy ha egyszer egy zoknit felvesz, azt már nem mossa ki és veszi fel újra, mint a normális emberek, hanem a hülye kidobja. Ezt ő maga is elmesélte később nekem, amikor pár hét után felmondtam, mert kezdett zavarni, hogy semmi sem legális és ótvaros fegyveres faszi dekkol a konyhában, mint “tisztaságért felelős munkatárs”. Volt egy szegény bongyor szőke másik titkárnő, neki is szóltam, hogy szerintem lépjen le, mert ez gáz, de ő láthatóan szerelmes volt a zoknidobálóba és imponált neki a konyhai mordály is, úgyhogy maradt. Szerintem megúszta, ezek nem voltak nagy kaliberek. Informatikai cég címszóval egy gyors merítéssel lenyúlták a holland anyavállalatot, aztán valószínűleg az én távozásom után nem sokkal  … → Folytatás

2023.02.01. 17:06

Rólunk

Szerzőink

Szerkesztőség

Kapcsolat

Impresszum

Privacy Policy

Támogatás

IRODALOM

Esszé

Portré

Tárca

Novella

Vers

Regényrészlet

Napló

 

Karcolat

Publicisztika

Kisregény

Podcast

Interju

Nekrológ

Regény

Dorsszié

A Szerk.

 

10 MILLIÓ FA

Portré

Tárca

Vita

Publicisztika

Essszé

Interjú

 

 

KULTÚRA

Recenzio

Művészet

Építészet

Film

Színház

Könyv

GALÉRIA