Most annyi magyarral, pontosan 470 ezerrel együtt úgy éreztem, hogy ott kell lennem, és ahogy már sokan megírták, a minap éppen Korniss Mihály, úgy éreztem, hogy jó otthon lennem, jó budapestinek és magyarnak lennem, van remény. Reményt ad az a KHAKI-fa is, amit a tegnapi sétámon fotóztam az immáron trieszti lakásommal szemben levő csodás kertben. Ez a kert adott otthont a XIX. században az Elmegyógyintézet sárga épületeinek, melyekről oly jól emlékezik meg Italo Svevo a Zeno tudata c. regényében.

Még két évvel ezelőtt láttam egy ketrecet, amely régen az elmebetegek elzárására szolgált, de ez mára eltűnt, vagy eltűntették a mementót. Visszatérve a fára – ez csodalény, mert lénynek nevezhető – egyedül élte túl az 1945-ös Nagasaki atomtámadást. A fát körülvevő betonkockákra vésték a feliratot, onnan tudom, és most már azt is tudom, hogy nincs okunk a Föld és az emberiség kihalásától félnünk, mert mindig van egy, akár egy kis élőlény, fácska, mag vagy sejt, ami képes újra feléleszteni a csodás természetet. Ilyenkor arra gondolok, hogy biztosan van élet az univerzumban máshol is!