♦ F. ALMÁSI ÉVA | NAPLÓ

Indulásunkkor, 2011. július 12-én 425 Bolivár volt 100 Dollár, 1 Bolivár = 44 Ft.

Az elnök Hugo Rafael Chávez Frías (Sabaneta, 1954. július 28. – Caracas, 2013. március 5.) még két évig élt. Caracasba ½ 4-kor érkeztünk, ahol már vártak John szülei és rokonai. John az AFS – American Field Service által szervezett Külföldi diákcsere Program keretében érkezett Budapestre, ahol a fiatalokat családoknál helyezték el. Így került hozzánk is fél évre. Alkalmazkodó, kedves fiú volt, de kihasználta, hogy Európába jutott, és kijátszva a tanárokat, az utolsó pillanatban beavatva engem, néhány társával körbeutazták a térséget. Bejárták Lengyelországot, Csehországot és talán még Ausztriába is átjutottak. Nagyszerű fél évet töltött Budapesten, ahol még a szerelem is megtalálta egy szép magyar kislány személyében. Eljött az hazautazásának ideje és a szülei meghívtak minket, hogy viszonozzák a kedvességünket. Én ezúttal nem haboztam, és elfogadtam a meghívást, így jutottunk ki Vnezuelába, ami egy hónapig tartott és életre szóló élmény adott. Caracasból Macutóba majd La Guairába vittek minket. La Guairát épp ma támadta meg Caracassal együtt Trump vezényletével az amerikai különleges hadosztag. Ez az oka, hogy felidézem az akkori emlékeimet és elővettem az akkor készített Leca kis fényképezőgépemmel készített felvételeimet. Nem szoktam a régi fotókat nézegetni, de most elérzékenyültem, mert ott olyan csodálatos embereket ismertem meg ennek a családnak köszönhetően, akikben óriási életszeretet, vidámság és összetartás lakozott. Nagy a família, közel százan vannak, így több helyen volt szerencsénk tartózkodni. Először La Guairában, ami egy lösz-hegységre felkúszó, egymásra támaszkodó, kis házacskákból álló település, amit az 1999-es nagy vihar (Tragedia de Vargas) lemosott a hegyről, tragédiát okozva, és amelyet ugyanoda visszaépítettek, nem gondolva a jövőre. Most aggódva nézem, hallgatom a híreket, hogy mi lehet ott most a támadás következtében. Vajon melyik részét érte a városkának az amerikai bombatámadás? Olyan furcsa, mert az ember a személyes élményei, tapasztalatai alapján tud igazán azonosulni egy nép szenvedéseivel és küzdelmeivel. A másik furcsa véletlen, hogy a mai trieszti vásárlásomkor megláttam két fiatalt venezuelai zászlós dzsekiben, és megszólítottam őket, kiderült, hogy a fiú éppen abból a körzetből származik (a hatalmas Venezuelában), ahol a következő állomásunk volt, Tachira, Lobaterra faluból és imeri a Ramirez családot. Hihetetlen történet.