Olvasási idő 33 perc

menekülő történetek

♦ DURST GYÖRGY | NOVELLA

A megbízás – szokás szerint – a közvetítőn keresztül érkezett, akire sohasem volt kíváncsi. Nem kereste, nem akarta tudni ki az. Nem is akart vele foglalkozni Látszólag érzelemmentesen végezte munkáját, akármilyen feladatot is kapott. Többnyire egy fénykép és egy cím érkezett el hozzá, néha egy időpont. A közvetítőról sem tudta, hogy néz ki, vele sem találkozott, vagy ha igen, nem is-merte volna fel. Olyan volt, mint az amerikai barát, vagy mint egy Murakami hős.

Feljebb, a hegyoldalban egy távoli tanya volt a cím, ahol a célszemély élt, azt fi-gyelte távcsövén keresztül, kitapasztalandó, merre jár, milyen szokásai vannak. Egyszerű volt a feladat: valaki, azonosítani akart valakit, régi sérelmének elköve-tőjét, vagy feleségének/férjének szeretőjét, elveszett barátot keresve.

A fehérre festett házairól híres faluban bérelt egy lakást. A megállapodás mindíg egy fix összegről és bizonyos költségkiadások megtérítéséről szólt. Most is. A la-kás három szintes volt, az utcai szintet használta, egy szinttel feljebb a nagy konyhából és nappaliból álló helyiség erkélyén állította fel a három lábú áll-ványra szerelt távcsövet. Éjszaka a csillagok között keresgélt, a reggeli kávé köz-ben a hegy oldalába épített kőházat figyelte. Amikor elment piacra friss bagettet, sajtot, zöldséget és tejet venni, akkor elmozdította a távcsövet a hegy csúcsa felé, a sziklás meredélyen fészkelő keselyűkre. A kétnaponta érkező takaritónak meghagyta, ne nyúljon hozzá, mert be van állítva: a madarak költésének meg-figyelése a feladata. Madarológusnak mutatkozott be és magával hozta lepkész kellékeit is, hálót, csipeszeket, dobozkákat, erős fényű lámpát. Még a bogaras vendégekhez szokott takarítási feladatokat ellátó, kissé elhízott nagydarab nőt is meglepte, mennyi kelékkel érkezett az egy hónapra bérelt lakásba. Tökéletes álcája volt, a külvilág elől rejtve igazi a feladatát.

Egy újonan érvénybe lépett rendelet az EU országaira kötelező módon a termé-szet fokozott védelmét írta elő, amihez hozzátartozott a természetvédelmi terü-letek állat-és növény világának megfigyelése, felmérése. Ennek a rendeletnek köszönhetően vált lehetővé a valdevaquerosi vadkemping felszámolása, és a német vállalkozó üzletének beindulása. A portásfülkének beállított sárga Merce-desz mellett működött egy kisbolt, hatalmas tartályt ástak a vizes blokk alá a szürke víznek, amit egyre gyakrabban kellett üríteni. Telepített postaládák sorakoztak egymás mellett, számozva, név nélkül, ezek egyikét használta köz-vetítő és megbízott egyaránt.

Space

Az angolnak, aki a ház tulajdonosa és bérbeadója több háza is volt a faluban, nagyjából egyforma ellátottsággal és komforttal. Az egyik feljebb, a vár felé, ahonnan a tengerre nyílt kilátás. Egy a keleti völgyek felé és az, amit végül ki-bérelt, a nyugati hegy felé, aminek oldalában a kőház állt. A megfigyelő vár közelében lévőt is megnézte a temető mellett, de ez csak figyelemelterelést szolgált, a megfigyelendő személy címének ismeretében már döntött.

A három ház kezelője, gondnoka, takarítója, egy német nő, aki már a Franco kor-ban is itt élt, egy spanyol falangista tiszthez ment feleségül. Ebben a tengerhez közeli kisvárosban telepedtek le férje korai haláláig, aki alíg élte túl kedvenc tábornokát. Némi barátság féle kötötte őket össze, bár politikai nézetei nem mindíg egyeztek. Amikor a Franco kor véget ért, ismét több angol tért vissza a háború alatt elhagyott birtokra. Ekkor került kapcsolatba az angollal, aki házakat vásárolt és gondnokot keresett.

Az angol, aki családfáját a trafalgari csata idejéig tudta vissszakeresni, befek-tetőként több híres régi borászatban szerzett érdekeltséget – pl. az édes Canasta sherryével büszkélkedő, az ezernyolcszázas évek végén alapított, Williams & Humbert pincészetben is. A városban a Dyonüssos templommal szemben vá-sárolt palotát, vidéki haciendája, és a fehér falú hegyi falvakban lévő ingatlanjai kiadásából fedezte költségeit. Egy baleset következtében tolószékbe kényszerült, de néha felbukkant a palota földszintjén működő bár rendezvényein, ahol flamenco esteknek és, alkalmazkodva a fiatalabb pénzes turísták igényeihez, jazz-és latin zenei koncerteknek biztosított helyet. A felső körökhöz tartozott, a város vezetése is tiszteletben tartotta, megbecsültséget a palota felújításával szerzett magának. Előkelő páholyából nézte a híres Pasos Semana Santa felvonulásait. Alkalmazottait tisztességgel megfizette, ügyvédje érinthetetlenséget biztosított számára. Irígyei a háta mögött mégis felemlegettek bizonyos telek spekulációkat és homályos kapcsolatot a drogkereskedelemmel.

María és Juan a hét végi piacon kínálta a mézet, lekvárokat és sajtot, kecske-tejet, mikor mit tudtak előteremteni. Sziklás kertjük kevés termőföldje a zöld-ségeknek csak kitartó öntözés után adta meg magát. A kút, amelyből szivattyú-val nyerték a vizet, nyáron kevés és mélyen lévő vízszintje miatt kiszáradással fenyegetett, a lejebb lévő forrás is egyre vékonyabban csordogált. Az egész tarto-mány területét aszály fenyegette, a víztározók félig teltek cask meg a csapadék hiánya miatt. María áldott állapotában nehezen mozgott és a hagyományos kerti termények piaci árusításában is egyre kevesbbet tudott segíteni. Néha elnézték a kertjükhöz közeli mezőn lepkére vadászó különc figurát, aki láthatóan megörült egy-egy ritka fogásnak és aggódva latolgatták, vajon a méhek meddig tudnak a szárazság ellenére még gyüjtögetni.

Juan más bevételi források lehetőségein elgondolkozva a valdevaqueroszi parkolójának őrét is megkérdezte, majd találkozott Hermannal, aki valami segítséget ígért ugyan neki, de bizonytalan válaszait hallva Juanban kevés remény maradt. Hermann tanácsára elhelyezett egy-egy rövid bemutatkozó levelet a parkoló postaládáiban, hátha valakinek szüksége lenne segítségre. Így került a közvetítőébe is, aki az angol pénzügyeit intéző ügyvéden keresztül értesült, hogy a Tarifához közeli faluban él egy alkalmi munkát kereső tiszta multúnak tűnő férfi.

Space

Tucatnyi éve, hogy kicsúszott a haza a lábam alól,

egyikőnk a szülői örökség kiserdejét,

másikunk a gyors kirugással járó végkielégítést áldozva

választottuk ki ó-arany színű mozgó házunkat,

Pegazusnak kereszteltelve, – akkor még mit sem sejtve a tucatnyi évvel későbbi

botrányos kémszoftverről –

a hazaszeretetből gőgös és buta nacionalizmusba váltó sors

elől menekülésre fogva, s meg sem állva a legtávolabbi

Finis de Terra sziklákig, Algavre tartományban.

A tengeri erőd magas falairól lenézve a kékes-zöld fehér hullámokra

a folyton szemből fújó szél felé fordítva fejem, amerika partjai túl messzinek

tűntek, s némiképp elgyávulva, de új erőre is kapva indultunk

vissza, mint akit a kocsmából a hajnal hazaűz,

ám bőröm alá befészkelte magát és a visszaúton egyre erősebbé

vált a gondolat, hogy a mérgezett levegőjűvé vált Pannon tájat cserélnem

kellene, vagy legalább egy időre nélkülöznöm

mert a szellőztetésre nyitott ablakban hamar megjelentek és bevigyorogtak

a szabadságomat irigylő rémpofák

Tucatnyi év is eltelt már, hogy a sherry, a flamenco és az andalúz

nap alatt – az utolsó kiserdő rész és a hajdan megváltó otthonnak

tekintett csepelipanel dobra verésével –

elfoglatuk itteni otthonunk, megágyazva ezzel a bizonytalanságomnak,

itthon vagyok, vagy otthon

kérdezték tőlem otthoni barátaim, kérdezték tőlem itthoni barátaim

Más nyelvet kevésbé bírva menekültem anyanyelvem rejtélyei felé

félig igaz, félig kitalált történeteket konstruálva

María és Juan nevet adva hőseimnek, elbújva mögéjük

Hat napja, hogy menekülő történeteim kísértetei valósággá

váltak, “jönni élet, s vágni engem nyakon” (vendégszöveg,

mint ahogy a vendégszöveg is vendég)

beállított, mint kővendég “Valóság nagybátyám”

és zuhanunk a mélybe mindahányan, egy őrült Don Juan történet

szereplőiként Puskin szövegére és Mozart zenéjére,

az ittlét és az ottlét határán mozogva mint bábok Kitano

filmjében, vékony kötéllel összekötve, botorkálva

félig vakon és süketen a nehezen kitapintható jövő felé

Space

A megbízás egy borítékban érkezett, amit egyik reggel Juan a postaládában talált. Szálkás betűkkel írt rövid levél és némi készpénz. Egy jegy bújt meg benne a pár nap múl-va Tangerbe induló kompra, valamint egy túristák által kedvelt marokkói város szállodájának címe. Felkészült az indulásra, a méhkasokat kitelepítette a háztól kissé távolabb eső virágba borult mezőre, feltöltötte a fürdőkádat vízzel a kecskéknek, a zöldséges ágyások fölött megigazgatta a szél cibálta nájlon fóliát. Úgy számoltak, a hét végi piacra már együtt mennek, a pár évvel ezelőtt vásárolt R4-es furgonnal. Juan a tarifai halászkikötő parkolójában hagyta az autót, azt tervezte, hogy visszafelé vásárol néhány apróságot a Le Roy Merlin kertészeti osztályán.

Rövid vámvizsgálat után, – Más iszlám országokhoz hasonlóan főleg az alkohol és dohányféleséget lehetett cask korlátozot mértékben Marokkó területére vinni, – a kikötő bejárata előtti taxisok, városneveket kiáltozva, megrohanták az utasokat.

Egy öreg diesel Merci sapkás sofőrje Chefchaouenbe, a túristák által kedvelt kék városba indult. Hamar összeszdett hat utast, közöttük volt Juan is. Megalkudtak az árban és bezsúfolódtak a kocsiba. Az első üléseken hárman szorongtak, a hát-són négyen préselődtek, így indultak hatalmas forgalomban az ország belseje felé a száz kilométeres útra. Nem először tehette meg ezt, ahol tudott, rövidített, egy körforgalomban történt koccanás miatti torlódást a mezőn keresztül vágva ke-rült ki. Az útra visszatérve megállította egy rendőr és ékes arab nyelven rende-sen lehordta, ő meg bűnbánó hangon ígérte, hogy ilyet többé nem tesz. A rendőrt nem izgatta hányan ülnek az autóban, végül továbbot intet és máris száguldhattak a rettenetes minőségű úton tovább. Allah nagy! -, kiáltotta ki egy, a négy kerekével az ég felé forduló autó sofőrjének, aki reszketve mesélte, mi történt, majd ebben megegyezve hajtott tovább a lehető legnagyobb sebességre kapcsolva. Juan halászcsónak himbálózásáhos szokott gyomra bírta a ka-nyarokat, az elől ülő német házaspár kevésbé, egyszer nagy-hirtelen meg is kellett állniuk. A forró levegő – ha volt is légkondi, nem volt bekapcsolva – és a zötykölődés megviselte a sivatagi szafari kalapot viselő hölgyet.

A sapkás sofőr menetközben szinte folyamatosan telefonált, gyors arab beszé-déből semmit nem értettek az utasok. A három diákféle és Juan a hátsó ülésen foglaltak helyet, a német házaspár elől. Az ó-város kapuja előtti térre érkezve felbukkant Husszein, aki idegenvezetőnek ajánlkozott, ismerőként köszöntötte a sofőrt és figyelmét a német házaspárra fordítva átvette az irányítást a kis csapat fölött. Az öreg Merci fodult egyet és még egy kanyart remélve elindult vissza Tanger felé.

Juan elhárított egy idegenvezetőnek ajánlkozót, és a gyerekcsapatot lerázva elin-dult a kék házak között megkeresni a hotelt, aminek nevét cédulára irva mu-togatta a járókelőknek. Néhányan hozzálépve hasist kínáltak cigarettáért cseré-be, meg-meg állva nézegette az utcai boltocskák kirakatait, a főleg túristáknak kínált kék színűre festett cserepeket, bizsukat, csecse-becséket. A város nevében félig elbújtatva szereplő kecskére utalva kis műanyag, de igazi szarvakból is ké-szült tárgyak, kulcstartók, képkeretek, fátyolruhák keringtek körülötte, kissé megszédülve rátalált a szállodára, ahol némi alkudozás után útlevelét felmutatva elfoglalta szobáját. A müezzin napnyugtai imára szólító énekét már félig álomba merülve hallgatta a városra néző teraszon.

space

Prológ

“Elvették nyájamat. Bánjam-e? Többé semmi dolgom,

nincs felelősség, menhelyen könnyű az aggnak élete.

Legelőbb a papot kergették el, az agancsos félrebeszélőt

deszkájáról, ahonnan égbe röppent naponta — bolond! —

és okosabb papokat válogattak; később a királyt, a védő

végtelent, és kardos királyokat fogadtak; aztán a bölcset,

hiszen van tudósunk elegendő; végül a költőt,

minek számlálja ujjait gagyogva? tódulnak helyébe

a kivánalmak célszerű dalnokai megbízás szerint.”

(Weöres Sándor: “Merülő Saturnus” című versének első versszaka)

space

A reggeli imára szólító müezzin hangjára ébredt, kelet felől az ég alját megfestő rózsaszín fénypászma az ablakon bekúszva elérte az ágyat. Szemét nyitogatva csodálkozva nézett körül, nem emlékezett vissza mikor jött be az erkélyről. Volt még egy nap a komp indulásáig, a szálloda arab csempékkel díszített kis éttermében reggelizett, majd elindult körülnézni a városkában. Kevesen járkáltak még, hagyta magát különösebb cél nélkül kóborolni, amerre vitte a lába szűk utcákon, a kékre festett kapuk, házfalak között. Elvetődött a piac felé, a keleti fűszerek és az arab édességek illatorgiája keveredett a teret körbevő kávézókból áramló finom szagokkal. A kék ötven árnyalatával felruházott város lassan megtelt a szállodákból előkerülő vendégekkel, és bizonyára megjött az első busz is Tanger felől, az óváros kapuja előtti kis térre sorra kanyarodtak be a túristákat szállító különjáratok. Az Észak felé elterülő kender ültetvények is vonzó célponttá tették, már a délelőtti órákban kínálták a füvet, hasist. Juan találkozott a fiatalokkal, akikkel a taxi hátsó ülésén együtt szorongva érkezett. Egy szökőkút mellett ücsörögve adták kézről-kézre a dzsointot, kínálva őt is, üljön be a körbe.

Eszébe jutott küldetése és visszatért a szállodába, egy kisebb dobozkát nyújtott át neki a recepciós, amiben az utcai árusoknál látott kecskeszarvból készült kulcstartó volt finom kék textiliába csomagolva. Nem látott semmi különbséget azokhoz képest, de vett két kevésbé díszesen faragottat az egyik boltocskában, és Maríának egy helyi szőttes kelmét. A dobozkában lévőre ráakasztotta a halász kikötőben hagyott furgon kulcsát és zsebre vágta, a helyére rakta az egyik utcai árusnál vásároltat.

Másnap a korai busszal utazott Tangerbe, a dél körül induló hajóval pedig Tarifába. Az utastérben nézte a bekapcsolt televíziót, egy távoli országból háborús híreket közvetítettek, menekülők ezrei tartottak a szomszéd országok határai felé, nők, asszonyok, gyerekek, kevés férfi. Képeket mutattak a Melilla hat méteres kerítését ostromló afrikai országokból érkező menekültekről is, – ha azon sikerül átjutni, Európán belül már más jogok illetik meg őket. A hírek szerint vagy négyszázuknak sikerült áttörni. A fedélzeten a hajókorlátnak támaszkodva nézte a vizet, a delfineket, a kelet felől előbukkanó Gibraltár szikláit és vele szemben, közel a marokkói parthoz a kopár Petrezselyem szigetet. A menekültekre gondolt, akik talán a rég elsüllyedt födrészt keresik, Atlantiszt, ami a hajósok szerint hajdan e két szikla között feküdt. Eszébe jutott az iskolában olvasott legenda erről a csodás szigetről, ahol minden békés volt, az emberek tisztelték az Isteneket, egy ógörög filozófus szerint tökéletes állam volt. Pusztulását az emberek mohósága, istenektől való elfordulása okozta. Posszeidon, a tenger istene elárasztotta vízzel egy éjszaka és a mélybe süllyedt. Persze, ez csak legenda, de a könyörtelen idő ura, Szaturnusz, ismét elsülyeszteni készül a világot hitvány szónokokkal, balga politikusokkal és önző papokkal.space

spac

A parthoz közeledett a komp, már látta kikötőben hagyott kis autóját, a fehér furgont. A vámvizsgálatnál átnézték dolgait, a kulcstartókat is nézegette a szigorú tekintetű ellenőr, minek magának három? – ajándék, – válaszolt a kérdésre. A dobozkából kifejtette a kék csomagolást, nézegette, majd továbbot intett. Juan visszatette a szállodában kapott kis szarvacskát. A kocsijához érve egy biciklis futár jelent meg mellette. A dobozos “ajándékért” küldték.

Algeciras mellett a Le Roy Merlinben vásárolt egy-két dolgot a méhészethez, – bár a pár kaptárból álló egység nem sok fejlesztést kívánt – új védőhálós kalapra, és füstölőre szüksége volt. Megállt a parkolónál, ahol a sárga Mercedes kissé háttérbe szorult az új épület mellett, megnézte a számozott postaládák között az övét, majd elindult a falu felé vezető úton hazafelé. A hegy aljánál a meredek útról felnézve villogó kékfényű autót pillantott meg, rossz érzésekkel telve kanyarodott a kőház elé. Bent, az udvarban egy mentőautó is állt, kivűl pedig a lentről látott rendőrautó. María jött elé, követte egy csendőr, a mentőautó nyitott hátsó ajtajában két, ambulancia ruhás alak hajolt egy férfi fölé. Juan nem ismerte, ám mintha a piacon már látta volna valamelyik pénteki napon. A csendőr és egy időközben a ház mögül előkerült civil ruhás alak a kerítésen kívül, a virágos rét szélén elhelyezett kaptárokhoz kísérte. Az egyik felborulva hevert, körülötte izgatottan keringtek a kiszabadult méhek. Egy lepkeháló és néhány lepkész kellék hevert a füvön mellette, azt is körüldongták a szárnyas állatkák. A helyszínt látva öszeállt a kép, a lepkész elszántan kergetve egy ritka példányt nekiszaladt a rendszerint nem ott álló kaptárnak, és a kiszabadult méhek megtámadhadták a hálóval hadonászó lepkekergetőt. Az ápolok megállapítása szerint egyet bizonyára belélegzett, a csípés gyors fulladásos halált okozhatott. A hordágyon felduzzadt arccal a Megfigyelő feküdt. Nem találtak igazolványt nála.

Pár nappal később a civilruhás nyomozó ismét megjelent és egy nagyobb csoma-got adott át Juannak. A Megfigyelő által bérelt lakásból egy dobozban, feljegyzések, fotók és a nevére szóló számla kíséretében az állvánnyal együtt a távcső is előkerült. A Közvetítő felismerte az utcán kiplakátolt arcot, szólt a rendőrségnek így a lakás átvizsgálása során kerültek elő a tárgyak. A nyomozást, véletlen balesetnek minősítve, lezárták,. A Megbízó és a Megfigyelő közötti kapcsolatra is fény derült: Juan adta a feladatot, hogy meggyőzödjön, mennyire merült feledésbe a folyóparti halász faluból való eltűnésük Maríával. Olvasgatták a feljegyzéseket, nézegették a fényképeket. A baleset megrontotta hangulatukat, arra jutottak, eladják María örökségét, a telket kőházzal együtt, és visszaköltöznek a halászfalu közelébe. A hamarosan születendő gyermek is segítette döntésüket, a városban jól ellátott katonai kórház működött.

space

Juan elment meglátogatni német barátjukat és beszélt neki szándékukról, a kő-ház eladásáról, aki megígérte, hogy segít vevőt találni ismeretségi körében. Az “Estrella del Mar” feliratú sárga Mercedest is megnézte visszafelé és leszerelte a számot a postaládáról. Egy kis dobozkát talált benne, már a kecskeszarv alakú kulcstartó nélkül, benne pénzt, eleget a San Fernandói ház lefoglalásához, amit kinéztek maguknak Maríával. A kecskeszarv alakú kulcstartó üregében átcsempészett minta alapján nagyobb mennyiségű hasis kelt útra a túlsó part felől. Tíz kilós zsákokba rejtve a pörkölésre rendelt kávészemek között, kisebb téglalap alakú vízhatlan papírba csomagolva. A rendelést egy tarifai kávézó bérlője adta fel az afrikai beszállító cégnek, onnan tovább vándorolt már kávé nélkül a városi elosztókhoz.

A mocsaras terület szélén a folyópart túlsó oldalán találták az eladó házat, a partra vezető út mentén, szemben a régi, használaton kívüli laktanyával. San Fernando déli részén. San Fernando és Cadiz között, a régi katonai támaszpont emeletes házaiban alakítottak ki átmeneti szállást a menekülteknek. Juan és María itt kaptak munkát. A laktanyába telepített spanyol haderő elvesztette jelentőségét a technikai fejlődés és a Rotába telepített amerikai támaszpont miatt, az öböl bejáratát védő hosszú csövű, messzire hordó ágyúk, a tenger felé irányítva, rozsdásodva hevertek az elhagyott udvaron.