Olvasási idő 9 perc

illegalitásban

a 44. MAGYAR FIMSZEMLE

Ahogy magam, úgy a magyar filmszemle is illegalitásba szorult vagy 13 éve, ezért is örültem, hogy meghívást kaptam a szervezőktől, név szerint Muhi András fesztivál igazgatótól. Amikor egy éve megválasztotta a Magyar Filmművész Szövetség tagsága (a leköszönő Tarr Béla utódjaként) a szövetség elnökének, akkor mondta, hogy meg kívánja szervezni a Filmszemlét. Hittem is, nem is, valahogy nem láttam azt az erőt és elszántságot a közgyűlés kis számú résztvevőiben, hogy a mindent maga érdekei szerint alakító hatalom ellenében ez sikerrel járhat. A jelenlegi filmes irányítás közpénz osztó szerepében megítélésem szerint részben a párt ideológiai elveinek megfelelő terveket támogatja irdatlan menniységű pénzzel – az elkészült munkákat látva vitatható művészi sikerrel – és a külföldi bérmunkákat kiszolgáló műtermek építésével, adókedvezménnyel csábítja a külföldi produkciókat, egyfajta filmösszeszerelő/filmipari nagyhatalommá kívánva tenni a területet, gazdasági haszont remélve, hasonlóan az akkumulátor gyárakhoz.

Február 3-9 között zajló filmszemlén sokan vetették fel az alkotók közül, – akik többnyire nem tartoznak az NFI kedvezményezettjeinek körébe – hogy vajon meddig tartható a minimális pénzekből, baráti szívességekből, vérből és verejtékből összehozott filmkészítés? A 44. Magyar Filmszemle természetesen nem vállalkozhatott a kieső 13 év filmjeinek bemutatására, erre tett ugyan kétes értékű kísérletet a Magyar Filmakadémiának elkeresztelt társaság, de a Corvin moziban nyüzsgő, egymás nyakába boruló filmesek, filmbarátok nem emlegették a Veszprém központú rendezvényt.

fotó: Merész Márton

space

A szemlére az elmúlt két évben készült filmeket lehetett nevezni, a régi események hagyományait idézve, több kategóriában. Kettős szerepet kaptam a felkérés alapján, a kísérletinek nevezhető filmek előválogatását, és a versenybe került rövid játékfilmek zsűrizését bízta rám a szemle tanács jóváhagyásával az igazgatót. A közös találkozásra és műveik megmutatására kiéhezett filmkészítők hetvenvalahány kisérleti filmet, és több, mint száznegyven rövidjátékfilmet neveztek a szemlére, az előbbiek közül tizenöt, az utóbbiak közül negyvenhat film került a zsűrik el. Tudomásom szerint a játék, animációs, dokumentum és Tv filmek is bőven meghaladták a Corvin összes termében párhuzamosan vetíthető filmek számát, ahol zsúfolt nézőterek, szakmai beszélgetések zajlottak, igazi filmünneppé vált erre a hétre a mozi. A válogatást filmesekre, esztétákra, kritikusokra bízta a szervező csapat s jóleső érzés volt ennek részesévé válni.

Az a műfaji sokszínűség, ami a rövidfilmeket jellemezte elképesztő és számomra meglepő produkciókat eredményezett, legtöbbjük a függetlenek nevezett, ám a filmkészítés szempontjából szerintem nyugodtan fősodornak, szellemi műhelynek tekinthető iskolákból érkezett, a műfajra érzékeny szemmel figyelő producerek, irodák támogatásával. Persze, teljesen saját finanszírozású munkákkal is lehetett találkozni abban a két kategóriában, amire némi rálátást kaptam, ami azt jelenti, hogy a fiatal filmeseknek van mit mondani a mozgókép nyelvén, és a látottak alapján érdemes is.

Nyilván, az egyes válogatók és zsűrik munkáját lehet és kell is bírálni, de végzetes tévedésekről bizonyára túlzó lenne beszélni. A saját tevékenységem megítélésére nem vagyok hivatott, egy, a kísérleti filmek előzsűrizéssel kapcsolatos döntésünk – hiszen az előválogatást is hárman végeztük – nagyon megosztóvá vált a zsűri számára, kaptam hideget-meleget eleget. Nem tudom, hogy ez a film valamikor is szélesebb közönség elé kerülhet-e, Csoboth Dorka és Novák Erik viviszekciós története kettejük kapcsolatáról, amihez hasonlónak gondolom Kemény Lili “Nem”-című könyvében leírtakat. Egy másik, a rövidfilm verseny kategóriába került film díjazása dolgában csak olyan áron jutottunk dűlőre, hogy a szemle igazgatója által meghatározott díjak számát eggyel növeltük, némi megértő rosszallását kiváltva ezzel. Nekem személy szerint hiányzott, hogy a játékfilmes zsűri nem említette a “Random” című filmet, a dokumentumfilmes zsűri pedig a számomra oly’ kedves “KYX” címűt, de nem láttam a teljes mezőnyt, vitatni döntésük helyességét egyébként sem tisztem.

Amiben teljes egyetértés mutatkozott a díjátadó közönsége számára, az Tarr Béla életműdíja, a Corvin mozi legnagyobb termének közönsége felállva tapsolta meg a magyar film világszerte elismert mesterét. Jó volt ott lenni, s talán nem kell éveknek eltelni, hogy a magyar film és a szakmai közönség ismét találkozzon. Remélhetőleg a mozik vásznain, a TV képernyőjén, vagy az internetes felületen a közönséghez is eljuthatnak majd a filmek. A magyar filmművészet a hét tanúsága szerint él, nem lehet illegalitásba kényszeríteni, a kultúra minden barbárság ellenére az ember elválaszthatatlan lényege.