Csikós Attila: A TÖRTÉNET EREJE | Vulkán Irodalmi Folyóirat

Olvasási idő 5 perc

a történet ereje

♦ CSIKÓS ATTILA | SZERK

Különösek ezek a badacsonyi, tördemici esték… Sűrűbbek, mint Budapesten – legalábbis az elmúlt évek gyakorlatát nézve. Nem bosszankodom, persze, hogy az Olimpia történéseiről jobbára később értesülök, egyszerűen furcsa, hogy e pár négyzetkilométeren szinte minden nap, este történik valami. Napközben a héten különböző ajtókat festettem fehérre, szürkére, barnára nagy iramban, állagmegőrzés céljával (közben a mellénk szegődött kismacskát is összekentem, jobban mondva ő magát, lévén úgy döntött, hogy ő „mától” nálunk lakik, s követ mindenhová, az éppen mázolás alatt álló napágy alá is…). Esténként meg… Sok mindenkivel „nem találkoztam” eleddig, például Spiróval sem, noha egy premierjén Nádasdy kapacitált, hogy bemutat, de nem álltam kötélnek, nem mertem, nem tudom…, de itt, Kerékgyártó István asztaltársaságában végre megismerkedtünk a Nefelejcsben. Szegény ember, mondta, mikor meglátta a könyvemet, s megtudta, hogy prózista vagyok. Nem vitatom, sokszor elkap a rossz érzés engem is, ha az írásra, annak értelmére, jövőjére, jelen állapotára gondolok… Kinek és minek?

Ma este, miután Varga Zoli barátunktól leballagtam Bojár Iván András birtokára, hogy „abszolváljam magam és szövegem” a mára meghirdetett beszélgetős irodalmi esten csöndes, alkonyi választ kaptam erre is. A besötétedő ég alatt hirtelen kibontakozó beszélgetés ugyan elmosta a magam felolvasni valóját, de annyi „civil”, hallgatói történet bukkant elő a jelenlévőkből az addig elhangzottak után, hogy talán életemben először megértettem az írói szándék nélküli történetmesélés erejét és szerepét. Ez némiképp megnyugtat akkor is, ha tudatos és megmért narratíva, a komoly irodalom és magyar irodalmi valóság felvet még fontos kérdéseket. S milyen cukker lenne, ha keretezve az eddigieket, azzal zárhatnám ezt a kis szösszenetet, hogy végül is, mind magukat összefestékező balga kiscicánk vagyunk a mindenséget leíró nagy regény nyomában szaladva, de ennél tán komplexebb a mi értelmiségi Univerzumunk. Engem a magaméba Lőrincz György és Soma hozott haza, amiért, s kedvességükért- s mert ezt leírva nem is kell valami ügyes és okos bonmot-t keresnem, amivel igazolni tudom, hogy az itteni esték miért is olyan különösek – nagyon-nagyon hálás vagyok.