Olvasási idő 10 perc

új régidalok - a sárkánygarbó

BOJÁR IVÁN ANDRÁS | ZENE

Még, hogy nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer?! Talán többször is. A Sárkánygarbó Három Hollóban rendezett, Tiszán innen című első lemezét bemutató koncertjén kiderült, amit talán társadalomelméleti, politológiai elemzések is alátámasztanak: sem a hetvenes, sem a nyolcvanas évek nem értek véget. A rendszerváltás egyszerre kollektív illúzió, egyszersmind a történelem önkényes és fennhéjázó felosztásának hiábavaló kísérlete. Ugyanazok vagyunk. Ugyanott élünk. Nem történt itt semmi. Nem is fog.

Kóródi Petra és Tóth Emese közösen jegyzett dalszövegein keresztül ugyanaz a Magyarország jelenik meg, amit már ismerünk, amit szenvedünk, s ami minden elviselhetetlensége mellett is a legotthonosabb. Fellépésük a javított nyolcvanas évek. Méhes Marietta a négyzeten. Számottevő különbséggel, hisz nemcsak a titkos női lélekbugyrokban gomolygó, alig érthető érzelmeket képesek közvetíteni, de mindketten biztos tudással, szépen énekelnek.

A két lány, s velük a zenei producerként, hangszerelőként és sokféle hangszeren számukra kíséretet biztosító Szórád Bese a fiatal huszonévesek világát közvetíti. Számaikban benne van az egy-két generációval korábbiak múltja. Vagyis az állandóság, a változatlanság. S talán a változtathatatlanság szplínje is. Sem zenéjükben, sem szövegeikben nincs nosztalgia. Noha a lemezbemutató koncertjükön a színpad hátterében különféle közelmúlt történeti korszakok emlékképei váltakoztak, ezek a dalok nem múltba révednek, hanem az örök, megmásíthatatlan jelenből beszélnek.

A Sárkánygarbó zökkenőmentesen éli a hazai dalirodalom szövegcentrikus irányát. Egy-egy sor után Bereményi is elismerően csettintene. Máskor meg Ujj Zsuzsi érzelmi hullámzásokkal, fájdalmakkal, szenvedéllyel telt női világa éled újra, sokkal kevésbé rezignált, őszintén kitárulkozó módon. Ha Ujj Zsuzsinak lehet Dunántúli slágere, úgy a Sárkánygarbó számai felvállaltan Kelet Magyarország, elsősorban a festői Szolnok beton, sör és húgyszagú, a budapesti reményekhez röpítő vasúti kupés világát vetíti nagyra. Benne két lány induló életével, első szembesüléseikkel, csalódásaikkal, szomorúságaikkal.
A Sárkánygarbó első lemezbemutató koncertjén máris egyértelmű a lényeg: van saját hangjuk, nyelvük, zeneiségük, világuk. Erre ezután szinte bármilyen elődói életmű ráépíthető. A zenei kulturális bázis, amelyből vétetnek a klasszikus magyar népdalok, Cseh Tamás, a Simon&Garfunkel, egyes pillanatokban még a Pink Floyd szóló akusztikus gitárjátékkal kísért balladisztikus dalainak alapzatára is építkezik. Mindez ötvöződik kevéske Víg Mihállyal és egy csipetnyi számomra otthonos és szeretett bölcsész manírral. Mindezt vagy tudják, vagy nem. Vagy nincs semmi jelentősége. Idővel pedig, amikor elmúlik a Pestre költözés, az egyetemi közösségek világának érvénye, s a lányok élete újabb stációkhoz ér, az akkor megszülető szövegeikhez új, egyre sajátabb zenei világgal állnak majd elő. Amilyen tehetséggel léptek most színpadra, következő életállomásaik biztos kezű megformálása felől nincs bennem szemernyi kétség.
Attól lehetett tartani, hogy a XXI. századra elfogynak a Tinódy Lantos Sebestyének: vége a Viszoczkíj-Bob Dylan-Cseh Tamás-Bulat Okudzsava féle újtrubadúr irányzatnak. Erre tessék, a 21. század második negyedére nemcsak a Lázár tesók léptek elő időben, de nem minőségben megelőzve ezt a friss produkciót, de a nagyon hiteles, nagyon női és zeneileg is, szövegileg is lehelet finomságú Sárkánygarbó formáció.
Legnagyobb erényük, hogy bár sokféle íz, átérzet ismerhető fel a Sárkánygarbó számaiban, mégis nyilvánvaló, hogy az előadók nem akarnak valamilyenek lenni. Ők ilyenek. Ez a zenéjük, ezek a dalaik, ezek az énekelve elsuttogott verseik. Önmaguk. Hitelesen és eredetien.

írásaim

irodalom/esszé

Bojár Iván András: BOG A TENYÉREN, avagy a magyar Muszeion pusztulása

Bojár Iván András: HAZÁM, HAZÁM! - FÖLD, FÖLD!

AZ AI-t kérdezte a szerkesztö BIA: HOVÁ KÖLTÖZZÜNK A KLIMAVÁLTOZÁS NEGATIV HATÁSAI ELÖL

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

irodalom/publicisztika

Bojár Iván András: FÉSZBUKLÁZADÁST A FÉSZBUK ELLEN!

Bojár Iván András: AZ EMBER DOLGA

Bojár Iván András: NYILATKOZAT

Bojár Iván András: VIKTORIA ÉS A GYŐZELEM

Bojár Iván András: BEINDULT A VULKÁN KERT

irodalom/novella

Bojár Iván András: FURCSA ÉV

Bojár Iván András: HÉT ZUHANÁS

Bojár Iván András: AMIKOR JÉZUSKRISZTUS MEGMENTETTE DÉDAPÁMAT

Bojár Iván András: A KÉTELY

Bojár Iván András: EGY ZONGORA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA

Bojár Iván András: FÓLIA ALÁ-VALÓ LOVE STORY

Bojár Iván András: TALÁLKOZÁS A HÓBAN

Bojár Iván András: EGY KABÁT MESÉJE

Bojár Iván András: A VÉRCSESZIRT ALATT

irodalom/kisregény

Bojár Iván András: A SZÉP CIGÁNY

irodalom/regény

Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 1/IV

Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 2/IV.

Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 3/IV

Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 4/IV

irodalom/riport

Bojár Iván András: DÉLUTÁN A SZÁZÉVES TAMÁS BÁCSINÁL

kultúra/művészet

Bojár Iván András: A SZŐ(K)KENŐ SZARVAS

Bojár Iván András: HASADT VILÁG - Hauer Lajos kiállítása elé

Bojár Iván András: PÉCS, ART, SATÖBBI

Bojár Iván András: AZ ÉDENKERT HÍDJA

Bojár Iván András: AMIKOR A RENDKÍVÜLI VÁLIK HÉTKÖZNAPIVÁ - Stépán Viŕag kiállítása

kutúra/építészet

Bojár Iván András: MÚLT ÉS JELEN Sajtos Gábor: Pasaréti Gyülekezeti Ház

Bojár Iván András: ERDŐ ÉS BIRODALOM

kultúra/film

Bojár Iván András: MEGMÉRGEZETT ORSZÁG

Bojár Iván András: A VÉGE

Bojár Iván András: KAMASZOK - ADOLESCENCE (Netflix) 

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: EGYKUTYA

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: ÁRVA

kultúra/színház

Bojár Iván András: RÖHEJESEN KOMOLY ELŐADÁS

kultúra/zene

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: ÚJ RÉGIDALOK - A SÁRKÁNYGARBÓ

10millió fa/tárca

Bojár Iván András: TU BISHVAT - A fák új éve

Nichs Andrea: Bojár Iván András - „VAGY ZÖLD TÁRSADALMUNK LESZ, VAGY SEMMILYEN”

10 millió fa/tanulmány

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: TISZA ÉS KÖRNYEZET-VÉDELEM

irodalom/napló

Bojár Iván András:
UKRAJNAI UTAKON No.1.

UKRAJNAI UTAKON No.2.
UKRAJNAI UTAKON No.3.
UKRAJNAI UTAKON No.4.
UKRAJNAI UTAKON No.5.
UKRAJNAI UTAKON No.6.
UKRAJNAI UTAKON No.7.
UKRAJNAI UTAKON No.8.
Bojár Iván András: APANAP
Bojár iván András: BUDAI TÖRTÉNET ÖTVENHATRÓL

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

Bojár Iván András: NYÁR, VULKÁN, EMBEREK

Bojár Iván András: LUXUS

Bojár Iván András: REKVIEM EGY BUDAI LÁNYÉRT

Bojár Iván András: KÉTSZER TALÁLKOZTAM BALÁZS JÁNOSSAL

beszélgetések/podcastok

Fábián Luca és Fehér Virág: KÁLI HOLTAK ÉS ELEVENEK

Bojár Iván András: BUDAPEST TELI VAN FALUVAL

Bojár Iván András: SZEGŐ JÁNOS - HÁNYFÉLEKÉPP OLVASHATÓ EGY VÁROS?

Bojár Iván András: TORMA TAMÁS - A VÁLTOZÁS NEM JÓ VAGY ROSSZ, HANEM VAN

space
space
space
space
space
space
SPACE
SPACE
space

irodalom/karcolat

Bojár Iván András: FELFOGHATATLAN!

Bojár Iván András: BOLOND MARI

irodalom/portré

Bojár Iván András: TAMÁS BÁCSI

Bajár Iván András: A HALK NAGYEMBER - DR. GYUGYI LÁSZLÓ

Tóth Katalin - Bojár Iván András: SCHEINBAUM

galéria

Bojár Iván András: A SZABADSÁG ERŐSZAKA

Bojár Iván András: A SZABADSÁG FÉNYŰZÉSE

Bojár Iván András: REBBENÉS - Nagy Márta kiállítása

Bojár Iván András: VÉGTELEN ÉG ALATT - Anna Peter Breton kiállítása

Bojár Iván András: Varjú Kata- ISTENEK FÖLDJE - kiállitás a vulkán oldalában | fotó

CSERMÁK ÉVA: SZELENCE - FOTÓKIÁLLÍTÁS

irodalom/tudósítás

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: TÁLLYAI ÉRTELMISÉGI DISPUTA

szerk

Bojár Iván András: EGY VULKÁN MA

Bojár Iván András: AZ UTOLSÓ SLUKK

Bojár Iván András: NEMZETI LOMBKORONASÉTÁNY

Bojár Iván András: HARMADIK FELVONÁS

Bojár Iván András: IKONIKUS KÉP

Bojár Iván András: VÉGE (?)

Bojár Iván András: ILLIBRI JÓREGGELT

Bojár Iván András: SŰLLYEDÜNK

Bojár Iván András: OKTÓBER  7.

Bojár Iván András: KEDVES MAGYARORSZÁGOT!!!

Bojár Iván András: DEMOKRÁCIAVÁKUM

Bojár Iván András: EGY ÉV TGM NÉLKÜL

Bojár Iván András: LATOLGATÁS, AMÍG MAGYAR PÉTER ÉL

Bojár Iván András: EGYÉVES A VULKÁN

Bojár Iván András: SZEVASZ ÖREG - BÍRÓ ANDRÁS emlékére

Bojár Iván András: NEM TERVEZTEM GYÁSZOLNI

Bojár Iván Adrás: ÁLDOZATI JELENTÉS A KULTÚRHARC CSATATERÉRŐL

Bojár Iván András: ORBÁN AZ ERDŐGYILKOS

Bojár Iván András :FERENC ZÖLD ÖRÖKSÉGE

Bojár Iván András: LESZ-E MAGYAR PÉTERBŐL MAGYAR NAVALNÍJ?

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: SZÍVBŐL GRATULÁLUNK AZ ÚJ MAGYAR IRODALMI NOBEL-DÍJASNAK, KRASZNAHORKAI LÁSZLÓNAK!

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: A TISZA, MINT GENERÁCIÓS ERŐ