Olvasási idő 12 perc

röhejesen komoly előadás

BOJÁR IVÁN ANDRÁS | SZÍNHÁZ

Két hete, hogy megnéztem Reisz Gábor harmadik filmjét is, a Magyarázat mindenre címűt. Az élmény friss. (https://vulkanfolyoirat.hu/bojar-ivan-andras…/) Erre telepszik rá most egy újabb, az idén év elején startol rendkívül eredeti Proton színházi vállalkozásé: a szintén Reisz által rendezett Komolyan röhejes vagyok című előadás.
Más szituk, helyszínek. Nem iskola, egy kocsma közege elevenedik meg pultos nővel, vendégekkel, konfliktusnak vélt szánalmas ügyetlenkedéssel. Szerelmi kapcsolatok, házasságok, barátságok tűnnek át a színen, a mi kis elcseszett budapesti életünk. Mivel tech uralta kort élünk, hát ebben az elcseszettségben sok univerzális minőség is megjelenik: elidegenedéseink, kapcsolódási képtelenségeink, rosszul bemért, vagy túlságosan alá, vagy túlságosan fölé célzott vágyaink.
Mikrovilágunkba időnként betörő világpolitikai súlyú esetek, melyek kiváló ürügyet szolgáltatnak eleve virulens paranoiáink feltámadása számára.
Voltaképp nincs történet. De persze van, csak mindegy. Történet helyett leginkább állapotrajzok sorkoznak a hajdani buszvégállomásból kialkítot Tranzit Art Café tereiben, sőt, annak falain kívül is. Reisz Gábor nemcsak rendezte a darabot, de ahogy filmjeit, ő maga írta, sőt a zenét is ő jegyzi. Ennek van említendő jelentősége, az aláfestések, dalok nem puszta dekorációk.
Az állapotrajzok, melyek Horvát úr termetes szentimentális formákkal megélt, ám élete magánmitológiájának egy ellopott kerékpár szánalmasan semmi históriájában elfoszló esetével indul, a szereplők egymást követő monológjaiból építkezik. Mintha nagyáriák követnék egymást. Legalább is dalok, melyeket az egyes szereplők szép sorban lenyűgöző színészi alakításokkal oldanak meg. Nehéz lenne döntést hozni, hogy kit érdemes kiemelni? A bő másfélórás, szünet nélkül végigvitt előadást narrátorként szeretetteljes iróniával összefogó Kocsis Gergelyet, vagy a történeten végig csetlő-botló Horváth urat alakító Friedenthal Zoltánt? A pultosként, feleségként, univerzális nőként, sőt, hegedűsként is fellépő, hihetetlen jelenlétű Sodro Elizát? Vagy a szintén több szerepet bravúrosan megoldó Jéger Zsombort? Egytől egyig lenyűgözőek. Manírok nélkül, elképesztően hiteles színészi munkát nyújtanak. Üdítő élmény általuk olyan színjátszást látni, ami végképp lemond az Alakítás(!) patetikus formáiról, a szereplők karaktereiben mi nézők vagyunk jelen. Úgy beszélnek, ahogy az emberek, s nem úgy, ahogy a színészek szoktak, amikor embereket akarnak megjeleníteni, de a deklamációikból a megjelenítés akarása érzik ki, nem a megformált figura. Szóval ez nincs itt most. Király Zoltánt nem említettem, mert a magam hibájából életemben először láttam. Hebegő, önmagát szakadatlan korrigáló, lábjegzetelve, felülírva, helyesbítve beszélő figurája, briliáns. Budapest kocsmáiból én is ismerem ezt a bolyongó, korlátaival olykor szívszorító reménytelenséggel, máskor hihetetlen humorral küzdő alakot. Reisz olyan komplex jelenlét elvárást rak színészeire, amilyet csak az új magyar színjátszás legjobbjai, a Krétakör, a Dollár Papa Gyermekei, a Pintér Béla társulat követel meg. És jól teszi. Nem véletlen, hogy filmjeiben és itt is nagyjából ugyanazzal a körrel dolgozik.
Eleve hihetetlen felüdítő a hatalmas üvegfalakkal határolt egykori buszváró, ma kávézó terének asztalaihoz ültetett nézők közé bevitt játék közvetlensége. A helyre és szituációkra komponáltság frissességet és hiteleséget ad a darabnak. S ez a rendezői megközelítés rengeteg frappáns megoldásnak nyit teret. Itt az előadás kivitele az utcára már nem avantgard gesztus, mint volt hajdan a Halász-Bálint féle New-York-i Squat Theater előadásaiban, hanem kézenfekvő megoldás: hol játszódjék, ha nem ott, ahol a történet játszódik? Ahogy a filmben is élveztem a Reisz által megragadott valóság hitelességét, ugyanígy éreztem a színházi produkcióban is: ma talán ő fogja legpontosabban a valóságunkat. Övé, nemcsak a pillanat, de a kor is, amit oly nehéz megragadni.
A darab felénél elhangzik a Létra-dal, amit az énekelni is remekül tudó Király Zoltán ad elő. Mintha egy mai Bereményi szerzemény lenne, minden másolási törekvés nélkül. Ugyanis nem a régi Bereményi dala ez, hanem azé a maié, aki dalokat már nem ír. Ma Reisz írta ezt a budapesti dalt. S ahogy más említett elemekben is fölfedezhető az általa képviselt színház szerves beágyazottsága a hazai színházi kultúra legjobbjai közé, úgy érvényes ez erre a betétre is. Amit 1976-ban Bereményi dalszövegében, (zene: Cseh Tamás-Másik János) a Presszó címűben, a megidézett műintézmény jelentett, az közel fél évszázaddal a dal születése után még csak négy évvel később világrajött Reisz Gábor univerzumában, most egy Dob utcai romkocsma. Tán a szereplők is azonosak. A szélesebb tér, amiben a Komolyan röhejes vagyok szereplői (Szeberényi közgazdász unokái) bolyonganak, most is Budapest. A város minden szeglete és minden felvonultatott alakja mélyen ismerős. Nem is sokat változtak az eltelt súlyos évtizedekben, sőt, mintha ezeket a maiakat is “a hetvenes évek szűk levegője” fojtogatná újra. Vagy valami kisértetiesen hasonló. A régi dalokban remegő emelkedettségnek azonban vége. A mai budapestiségben már semmi nem jelent semmit. Ez a végső kiürültség, kollektív elcseszettség sem hordoz nagy formát. Vágyaink aprók és lényegtelenek. Szenvedéseink is. Hatalmas erénye az előadásnak, hogy legalább nevetni nagyon enged magunkon.
Pár nappal korábban szerencsém volt megnézni az egyik államilag nyomorgatott, a nézők hűségétől, szeretetétől és kiváló programjától talán minden ártást túlélő apró pesti kőszínház remek előadását. Hiába élveztem az estét, valami halovány rosszérzés mégis mocorgott bennem. Formátlan és végig nem vitt gondolat, ami azt súgta, hogy a mai financiális és intézményi közállapot, továbblépést igényel. Új formákat, új együttműködési modelleket, új színészi játékot is. Rengeteg innovációt, ami ahogy ezen a Röhejesen komolyan mondom-mal megélt estén átsütött, s amiért a színház műfaja itt és most sokkal közvetlenebb, átütőbb, nézői valóságélményünkbe mélyebben behatoló élményt teremtett.

írásaim

irodalom/esszé

Bojár Iván András: BOG A TENYÉREN, avagy a magyar Muszeion pusztulása

Bojár Iván András: HAZÁM, HAZÁM! - FÖLD, FÖLD!

AZ AI-t kérdezte a szerkesztö BIA: HOVÁ KÖLTÖZZÜNK A KLIMAVÁLTOZÁS NEGATIV HATÁSAI ELÖL

irodalom/publicisztika

Bojár Iván András: FÉSZBUKLÁZADÁST A FÉSZBUK ELLEN!

Bojár Iván András: AZ EMBER DOLGA

Bojár Iván András: NYILATKOZAT

Bojár Iván András: VIKTORIA ÉS A GYŐZELEM

irodalom/novella

Bojár Iván András: FURCSA ÉV

Bojár Iván András: HÉT ZUHANÁS

Bojár Iván András: AMIKOR JÉZUSKRISZTUS MEGMENTETTE DÉDAPÁMAT

Bojár Iván András: A KÉTELY

Bojár Iván András: EGY ZONGORA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA

Bojár Iván András: FÓLIA ALÁ-VALÓ LOVE STORY

Bojár Iván András: TALÁLKOZÁS A HÓBAN

irodalom/kisregény

Bojár Iván András: A SZÉP CIGÁNY

kultúra/művészet

Bojár Iván András: A SZŐ(K)KENŐ SZARVAS

Bojár Iván András: HASADT VILÁG - Hauer Lajos kiállítása elé

Bojár Iván András: PÉCS, ART, SATÖBBI

Bojár Iván András: AZ ÉDENKERT HÍDJA

Bojár Iván András: AMIKOR A RENDKÍVÜLI VÁLIK HÉTKÖZNAPIVÁ - Stépán Viŕag kiállítása

kutúra/építészet

Bojár Iván András: MÚLT ÉS JELEN Sajtos Gábor: Pasaréti Gyülekezeti Ház

kultúra/film

Bojár Iván András: MEGMÉRGEZETT ORSZÁG

kultúra/színház

Bojár Iván András: RÖHEJESEN KOMOLY ELŐADÁS

10millió fa/tárca

Bojár Iván András: TU BISHVAT - A fák új éve

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

irodalom/napló

Bojár Iván András:
UKRAJNAI UTAKON No.1.

UKRAJNAI UTAKON No.2.
UKRAJNAI UTAKON No.3.
UKRAJNAI UTAKON No.4.
UKRAJNAI UTAKON No.5.
UKRAJNAI UTAKON No.6.
UKRAJNAI UTAKON No.7.
UKRAJNAI UTAKON No.8.
Bojár Iván András: APANAP
Bojár iván András: BUDAI TÖRTÉNET ÖTVENHATRÓ

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

beszélgetések/podcastok

Fábián Luca és Fehér Virág: KÁLI HOLTAK ÉS ELEVENEK

Bojár Iván András: BUDAPEST TELI VAN FALUVAL

Bojár Iván András: SZEGŐ JÁNOS - HÁNYFÉLEKÉPP OLVASHATÓ EGY VÁROS?

Bojár Iván András: TORMA TAMÁS - A VÁLTOZÁS NEM JÓ VAGY ROSSZ, HANEM VAN

space
space
space
space
space
space
SPACE
space

irodalom/karcolat

Bojár Iván András: FELFOGHATATLAN!

Bojár Iván András: BOLOND MARI

irodalom/portré

Bojár Iván András: TAMÁS BÁCSI