Bojár Iván András: LATOLGATÁS, AMÍG MAGYAR PÉTER ÉL

Magyar Péter úr módfelett jól ritmusérzékkel, a Novák Katalin köztársasági elnök lemondását eredményező botrányhoz igazítva lépett színre. Sokakkal szemben, cégvezetői megbízatásaiból való kilépését komoly tettnek, saját közegével szembeni külső kritikáját minimum vakmerő, ha nem bátor lépésnek gondolom. Jelen pillanatig, nem egészen két nap alatt közel ötvenezer követőre lelt a fészbukon, s mintegy másfélmillióan nézték meg Gulyás Márton kérdéseire tett megnyilatkozását. Ebből, tartva az ütemet, lehet(ne) építkeznie.

Amit fölvázolt, széles körben, bizony ellenzéki körök jelentős részében is, elfogadhatóan hatott. Magyar, hogy-úgy-mondjam, nem a mi kutyánk kölyke, legalább is, az enyém aligha. Számos általa fölvetett kérdésben (a fasiszta-rasszista terrorista Budaházy György kegyelemmel szabadulása, Novák és Varga NERtársnők társadalmi hasznosságának megítélése, a hamis ellenségképre épített sulykolós propaganda akceptálása, etc.) egyáltalán nem tudok vele egyetérteni, ugyanakkor álláspontját megérveli. Vállalja. Mialatt hallgatom, pillanatokra felrémlik egy olyan társadalom, olyan közélet képe, amelyben távoli világképekkel rendelkező emberek különbségeik ellenére is képesek a csekély közös érték és szempont alapján vitázva, érvelve konszenzusra, legalább is kompromisszumra jutni. Voltaképp egy olyan, NER-körökben térdcsapkodós hahotázást kiváltó jelenség képe, amilyen a polgári demokrácia.

Ma mindenki Magyar Péterről beszél, és sokan azt a kérdést is fölteszik: mit akar? Mi végre borított? Miért törte szilánkosra a NER eleddig homogénnek mutatkozó képét? Hamar takaréklángra csavarható kétségbeesett és amatőr csóvagyujtogató lenne, mint Pesty Laci? S mi lenne a leginkább üdvös e tette hatására ennek az erkölcsből, jóérzésből mostanra sokat nélkülöző hazának?

Első érzés természetesen az aggodalomé. Félő, Magyar Péter csakhamar „külföldre vágyik”, mint mindazok a NER világából, kiknek pénzügyi okokból meggyűlt a bajuk a kemény maggal. Esetleg esküvője előtt egy kicsivel, orosz módra kiesik a kilencedikről, ahogy a 68 éves Hóvári János, egykori izraeli, kuvaiti, és törökországi nagykövet tavaly augusztusban? Vagy hátramegy a létráért, mint Váradi András? Ismeretlen eredetű gyógyszer vesz be a rendőrautó hátsó ülésén, mint Welsz Tamás? Utólag a rendőrségi vizsgálat számára is megmagyarázhatatlan okból egy római melegbár fürdőjében hal meg, mint Homonnay Gergely? Ilyen sorsot bizonyára nem vágyik magának, bár a tragikus balesetek természete, hogy váratlanok. És az bárkivel megeshet, akár vele is. Nem véltelenül tért ki a citált beszélgetésben arra, hogy ma a kormánykommunikációt és a titkosszolgálatokat kézben tartó Rogán Antal eminens érdeke Magyar úr haja szálának egyenesben tartása.

A további érzés a reménykedésé. Jó tudni, hogy talán-talán létezhet nem véres fogsorral sorosbrüsszelmigráncsot csaholó, de emberarcú NER, amely, ha egyes kérdéseket másként is ítél, mint mondjuk én meg a haverjaim, attól még a nemzet elárulása, kifosztása, a magyarok lelkének szakadatlan mérgezése, a rasszista propaganda, a társadalom apátiába tiprása, százmilliárdok elemi fontosságú fejlesztések helyett mihaszna presztízs célokra égetése, egyesek számára mégsem tetsző jelenség. S ha igaz, ebből még akár születhetne is olyan közös többszörös, amely talán ha nem is az én politikámat képviseli, de a miénkét. A magyarokét. Öblögetős pátosz, hamis árvalányhaj lobogtatós, lényeg elfedős nacionalizmus helyett, a ma már csak alig 9.5millió honpolgár jobb életének, biztonságának, tervezhető jövőképének, egészségének, szellemi fejlődésének, anyagi gyarapodásának, környezetének védelme garanciáját igérő politika.

Ehhez azonban az eddigieknél nagyságrendekkel több NER-esnek kellene borítani. Lényegében naponta kéne színre lépnie egy-egy belső körös szereplőnek, aki az államigazgatás, a kereskedelem, a kultúra, az igazságszolgáltatás, a karhatalom, a legkülönfélébb ágazatok belső világából hozná felszínre a nemzet minden sejtjét mérgező korrupció, hatalmi visszaélés bizonyítékait.

Hogy történhetne meg mindez?

Ha hihetünk Magyar úrnak, nincs egyedül elégedetlenségével a NER világában. Kormányszimpatizáns ismerőseim, sőt barátaim között, tudom, sokan szégyenkeznek az Orbán család megmagyarázhatatlan és erkölcstelen vagyonosodása láttán. Rendszerint azt gondolják, egy miniszterelnök ne legyen csóró, ha egy kicsit megszedi magát hivatali idejében, az afféle bocsánatos bűn. Ám amit Orbán és strómanja, a felcsúti gázos, netán családi házi oligarchája, Tiborcz István, vagy akár csak a kis farkasfogvetemény Ráchelke harácsoltak közpénzből, nekik írt közbeszerzéseken keresztül össze, még a fideszdrukkerek erkölcsi érzékét is kikezdi. Egy korrupciómentes közélet, a nemzet vagyonának nem magánzsebekbe, Rogán-közeli off-shore lovagok titkos bahamai számláira vándoroltatása, de teszemazt az oktatás, az egészségügy, a leszakadó társadalmi csoportok felzárkóztatása, a hazai innovációra épülő termelő (és nem összeszerelő-beszállító) iparágak fejlesztése, a hon nem csahos jelszavakkal, de tényleges (Kínától, Putyintól független) szuverén státusza, természeti környezetünk valódi megóvása mindannyiunk közös igénye lenne.

Első, biliborítós posztja óta Magyar úr újabb nyilatkozatokkal állt elő. Igyekszik tartani a tempót, fenntartani a figyelmet. Ám ez, a minden csoda három napig… logikája szerint csakhamar kevés lesz. Ajánlatot kell tegyen a társadalom felé. Megfogható, értelmezhető és formális javaslattal kell előállnia. És csapattal. Friss, kompetens arcokkal. Hovatovább egy mérsékelt balra és mérsékelt jobbra egyaránt nyitott centrum-platform kormányprogramjával, amelyben önmaga hitele védelmében megőrizve konzervatív karakterét, egyértelműen a mai morális és államigazgatási dágványba süppedt kormány ellenében tesz javaslatokat.

Ha ez elmarad, úgy a nemzet erkölcsi süppedése, mindent átható indokolt rosszkedve, Magyarország kifosztása, folytatódik tovább. Ki tudja meddig?