– Ejh, haszontalan butaság – szokta mondani, maga előtt is szégyellve, hogy bizony egyre több időt tölt laptopja társaságában.

Ezen a reggelen is megszokott módon húzta ölébe a gépét, gondolta, benyomásokat szerez, friss hírekhez jut ismerősei életéről. Rövid ideje scrollozott csak, tán a negyedik-ötödik poszton jutott túl, amikor egyik kedves doktorandusza bejegyzésére tévedt: RIP Örkényi, és egy lefelé görbedő szájú emoji. A bejegyzést 12 perce tették ki, lájk nem érkezett még hozzá. Örkényi Gézán rossz érzés futott át: olyan, mintha ő lenne. Ezek szerint – gondolta, – a hallgatónak van más Örkényi nevű rokona vagy ismerőse. Egy posztban elmélyedt aztán. Annak állítását a wikipedián ellenőrizte, majd ráérősen scrollozott tovább. Egyszer csak a saját arca tekintett vissza rá. Nem hiszem eeeeeel!!! – írta egyik hajdani hallgatója. S ahogy gyorsuló tempóban futott végig az oldalon, egyre-másra bukkantak elő az őt búcsúztató bejegyzések.

A jelek szerint Örkényi Gézát szerették ismerősei. Gyönyörű szavakkal vettek búcsút tőle. Többen tiltakoztak a kegyetlen ténnyel szemben, mások vele töltött idők emlékfoszlányait idézték fel, volt, aki tárgyszerű ridegen, megkerülhetetlen tudományos jelentőségét sorolta.

Örkényi dermedten ült ágyában. Szívét tagadhatatlan jóérzéssel töltötték el a dicsérő szavak, de be kellet látnia, volt olyan is, akitől többet várt volna. Megkésve jutott eszébe, hogy tiltakozó posztot tegyen ki az oldalára, mire észbe kapott, már mint széltől korbácsolt erdőtűz, úgy támadt fel tömegesen a gyászos hangulat körülötte, már-már úgy sejtette, valamennyi ismerőse tud váratlan elmúlásáról.

Egy idő utan azon kapta magát, hogy olyanok oldalaira keres, akikről úgy vélte, köszönettel tartoznak neki. Némelyeknél még csak említésre sem került, vagy méltatlanul egy szóval, netán rövidítéssel intézték el az egész életét. Bosszantotta. Aztán az egyik portál is szűkszavú hírt hozott, fotóval. Mások már ezt osztották. Régi szeretőjét olvasta, amint megható hosszúbekezdésben emlékezik vissza rá. Kapcsolatuk titkos volt, szigorúan emberi és szakmai értékeit domborította.

Így telt el Örkényi Géza halálhírének napja. Szombaton csendesebben működött a közösségi oldal. Szép idő volt, a családok, baráti társaságok többnyire kirándulni mentek. Délutánra a portál levette a vele kapcsolatos írást, nem pörgött eléggé. Páran, akik lemaradtak az előző napi hírről, este megkésve kifejezték veszteségüket. Vasárnap reggel elvétve akadt, aki még szóba hozta Örkényi Gézát. Koraeste azonban egy csúnya moszkvai robbantás híre teljesen lekötötte a közösségi felület mélyérzésű közönségét. Hétfő reggel már senki nem említette az egykori tanár nevét. Örkényi Géza környezete tudomásul vette, sőt belenyugodott a „felfoghatatlanba”.