Stépán Virág az a tudósító fotóriporter, aki a magyar sajtóból, cseppet sem megszokott módon, nő létére a legmélyebbre hatolt a háborús országban. Nem nagy lapok kiküldöttjeként, hanem hivatástudatból, önkéntesként, egy humanitárius akciót kísérve jutott el Ukrajna keleti határáig. Látni és láttatni akarta a történteket. Megjárta a háború első napjaiban oroszok által elfoglalt, tömeggyilkosságok helyszíneként híressé vált Bucsát, Borogyankát, eljutott a legkorábbi orosz offenzívák óta folyamatosan tűz alatt tartott Harkivba, a donyecki front szintén sokat szenvedett nagyvárosába, Dnyipróba. E helyszínekhez igencsak közel, legfeljebb pár tucat kilométerre „dolgoztak”, s dolgoznak helyenként ma is, az orosz rakétavetők. Képei segítségével Stépán nem az összecsapások közvetlen drámáját, hanem egy háborús ország mindennapjait hozza el. Ahogy felfoghatatlan, hogy fiatal férfiak, akár az első világháború frontjain, most újra sokszor közvetlen lövészárokharcban, puszta kézzel gyilkolják egymást, ugyanígy nincsenek fogalmaink arról, milyen háborús országban élni. Nagybeteg országban, amit ahogy a kór egy lázas testet, minden apró részletében a háború körülményeivel terhel meg. Amikor a rendkívüli válik hétköznapivá.

( A kiállítás alapját képező fotók, valamit azok kísérődarabjai megtalalhatók a Vulkán Dosszié rovatának Ukranai utakon cimű sorozatában )