töredékes angyalszárnyak
♦ BLÉNESI ÉVA | NOVELLA
A törvény angyalok útján rendeltetett, közbenjáró által. (Gal 3, 19)
Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetítőként melléáll, és megmondja az embernek kötelességét, akkor könyörül rajta Isten. (Jób 33, 23)
SPACE
Ha puha bársonyléptű doromboló tükörszemek zöld fényében frissen feltört dióbél szárnyak képmásait véled felfedezni, akkor nem is gondolhatsz másra, kiváltképp így Advent táján, mint arra, hogy angyalok, vagyis magára a bizonyosságra, ami testen túl is létezik.
*
Amúgy a szárnyakról, mint dióbél szárnyakról, hiába is regélnél bármit. Azokról már réges-rég csak a féltve őrzött mesekönyvek csiki-csuki hajtogatós játékából, vagy a visszafelé tekerhető diafilmek mesekockáiból összeálló emlékképek alapján bűvölheted magad vissza a történetekbe: a féltő gondos szeretettel ápolt nagymama kertjéről, a vakolatlan ház hátán összekapaszkodó kopottszürke lécek v alakú ritmusáról, a konyhaasztal fiókjának fehér porcelángombjáról, a gombaalakú barna stoppolófáról, a kályhában pattogó tűz melegéről, a kicsi kékzománcos pléhcsészéről, a sámlin üldögélésről és várakozásról az istállóban, a frissen kifejt habos tej után való örök sóvárgásról, a tisztaszoba szekrényének tetején sorjázó almák fanyar zamatjáról, a patefonon lejátszott bakelit lemez sercegő hangjáról, a padlót nyikorgató hintalóról, a korán sötétedő téli esték meghittségéről, a konyhaasztal feletti petróleumlámpa fényénél olvasott mesék szépségéről, a kályhalapon sült őzgomba illatáról, az udvarban kifeszített dróton csonttá fagyott ruhák illatáról, a bádogereszről lelógó hosszú jégcsapokról, a hócipő talpa alatt csikorgó hóról, a visszhangtól zengő déli harangszóról, a templom tornyára ereszkedő puha ködsapkáról, a napfény tüzében felizzó sárgaréz kereszt csendes magányáról.
A fel-fel bukkanó emlékek között tébláboló angyalok története időnként bizony másmilyen fordulatot is tudott venni, mint azon hercig kicsi ezüstglóriásokéi, akik egy csengettyűszós naplementekor édes illatú mazsolás kalácsok sütésén mesterkedtek éppen, s nagy volt a te szerencséd, ha a sűrű porcukorhintés ellenére tetten érhetted őket.
*
A frissen sült kalácsok és a szaloncukrok illatával átitatott sztaniol-huncutságok köntöse fehér, rajtuk keresztben sárgabronz csíkok, és egyedüli hivatásuk, hogy aranyozott szárnyaikkal tovasuhantukban a mennyei visszfényt tükrözzék ők.
*
Megtörténhet azonban, hogy egy kivételes pillanatban a foncsorozott üvegszem-darabkákba egy egészen más szögből lógnak bele a láthatatlan világ látható tanújelei, s ilyenkor más megvilágításba is kerülnek bizony a szárnyat viselők: a nehézkedési erővel szemben tehetetlenül, roggyant vakolatként aláhulló robusztus gipszszárnyakkal araszolnak tova: bicegve, lassan, őszen és öregesen, egészen a földig hajoltan.
*
Másszor viszont a szárnyak, a töredék szárnyak, igazán lebegők, könnyedek vagy éppenséggel fergetegesen dévajok, fecsegők, locsogók, pimaszul földközeliek és pajzánok is egyben. Tapintásra bársonyosan puhák, hártyavékony bőrükön áttetszenek a belső kart és kézfejet behálózó kék erek, selymes anyag-mivoltuk érzéki melegséggel ruházza fel őket, s teszi képessé arra, hogy átlendítsenek bennünket valami egészen másmilyen világba, hogy borzongatóan széppé tegyék mindazt, ami egyébként megszokott, majdhogynem védettnek mondható.
*
A sebzett szárny mellé időről időre földies védőangyalok egész serege szegődött. Közbenjárásukkal ilyenkor ő gondolati naplót vezethetett, vagy festhetett csendéleteket, rajzolhatott fekete szénnel fákat, írhatott hosszú tanulmányokat, verseket, glosszákat és esszéket, gyárthatott elvont elméleteket, de ugyanúgy készíthetett apró kék meg rózsaszínű kerámia rózsákat és plaketteket, fonhatott nádkosarat, korongozhatott bögréket, díszíthetett tányér széleket, formázhatott kerámia babafejeket és kezeket, mintázhatott égetett és égetetlen agyagállatkákat, játszhatott a xilofonon, dobolhatott az ujjaival a kerámia dobra feszített kecskebőrön, utánozhatott vele dörgő eget vagy halkan szemerkélő kipp-kopp esőcseppeket, vagy éppenséggel főzhetett finom étkeket. Kiülhetett az almafa alá és várakozhatott, írhatott zsebben hordható, soha el nem küldött leveleket, szövögethetett megvalósulatlan álmokat és megvalósíthatatlan terveket. Szárnyra kaphatott, felragyoghatott, porba hullhatott, elrebbenhetett.
*
A szárnyak, a töredék szárnyak, röptükben megsebzik a vakolatot, áttörik a hallgatás falát, mely elválaszt a létünk borzongató mélységeitől bennünket. Ilyenkor szorongással telve somfordálunk el a feltépett üreg elől, hogy megpróbáljuk kiheverni az igazságot arról a valamiről, amit izgatott bűntelenségünkben el sem követtünk talán. Ha mégis, akkor legyen ez titok.
*
Az apró titok: könnyed, kíméletes, jó titok. Titkos szemvillanások őrzője. Például, hogy hol a rejtekhelye ennek vagy annak. Hideg, melegedik, meleg, tűűűz, tűűűz, tűűűz! És rá is lehet bízni valakire. Minden következmény nélkül. Bizony. Mint Rád, most ezt a titkomat, amiről senkinek sem beszéltem még eddig, csak egyedül Neked mondom most el, hogy jártomban-keltemben a nagyvilágban, mindig is kerestem valami ismeretlen és mégis ismerős, megfoghatatlan szépséget, ami csak álmaimban élt, de mintha mindig is ott lett volna az örökösen felidézhető emlékeim között, amire a Zöld Patika szomszédságában leltem rá végül: a jázmin illatú terebélyes bokorra, mellette pedig egy dús lombbú, mélyzöldlevél alapon lila és fehér virágokkal telis-tele fára. Úgy hívták a háromszínű köntösben pompázót, hogy Ma, Tegnap és Holnap.
*
Megeshet, hogy az ember életének is – akárcsak egy bokornak – van premier plánja és totálja. Az idő múltával, a kamera távolodásával, változik a kép, kisebb lesz az, ami nagynak látszott valamikor és megfordítva. De az a legkülönösebb, hogy az egész kezd élethű lenni, odáig menően, hogy illata van neki: ő lesz maga a Tegnap, a Ma és a Holnap. Közben pedig annyira érzed a jelenlétét, de legfőképpen azt, hogy együtt van a minden mindennel összefüggő egyetlen egész, hogy egyszer csak megelevenedik, kilép a keretei közül és szembejön veled.
*
Ha kilépett a keretei közül, közeledvén felismerjük benne azt a valakit, akiről jól tudjuk: minél hiánytalanabbul osztja szét magát és mond le valamiről szüntelenül, annál nagyobb békében van magával és másokkal. Valamint annál teljesebb. És azt is tudjuk róla, hogy szárnya van neki, amelyet igen szemérmesen, rejtve szokott viselni a kabát, a póló, vagy végső esetben az overall alatt. Elvégre, ha néha kimerészkedett a remeteségre ítélt alkotói magányából, az nem történhetett meg, hogy csak úgy meztelen szárnyakkal a réten át a tóhoz menjen le sétálni, vagy nekiveselkedjen a hegyi kaptatónak, majd a kopár fennsík után kitárulkozó hirtelen pusztának, esetleg buszra, vonatra, villamosra vagy metróba szálljon, még akkor sem, ha nem hirdette sehol sem tábla nagy, piros betűkkel, hogy Tilos szárnyakkal felszállni!
*
Különben, a titkon szárnyakat viselők arról ismerszenek fel leginkább, hogy járásuk első látásra könnyed és légies, de valójában kissé lassú és nehézkes. A szárnyaknak ugyanis mérhetetlen súlyuk van, és cipelni kell őket. Akinek azonban szárnya van, az egészen más viszonyban van a göröngyökkel, a csupán a nehézkedés miatti ittlevőkkel, és persze a mércékkel, a kötelességekkel, a megfelelésekkel, de magával a szárnyalással is, no meg a betagozódással, az elvárásokkal és minden ilyen egyéb velejáró dologgal. De legfőképp saját magukkal kerülnek egészen különös, megfejthetetlen viszonyba, olykor meg egyenesen iszonyba, a szárnyat viselők.
*
Az angyalok makacsul öntörvényűek és egyáltalán nem szabálytisztelők. Koraérett, törékeny szellemek és túlérzékeny lelkek a test esendőségében.
*
Igen kétségbeejtő viszont, hogy a szárnyakat vonszolók végül egyre gyakrabban feledkeznek meg arról, hogy a szárny kötelez is egyben: például a hűségből való földön maradásra, ameddig csak lehet. Ők azok a rögzíthetetlen lények, akiket, ha szárnyalni hagynak, távoli világok tájaira is könnyedén odatalálnak, mert mindig őszinte hittel és rácsodálkozással mennek elébe a tekintetnek és a szónak, de a közöny, a harag, a megvetés vagy az ellenséges tekintetek falai között hamar kétségbeesnek, elbátortalanodnak, és röptükben össze-vissza zúzzák magukat.
*
Ilyen megfeledkezések láttán, a mesüge-krampuszoknak ijedtükben és zavarodottságukban még az sem járja meg az eszét, hogy a szárnyat cipelőknek mindenféle ész-érveket hozzanak fel a hűségből való földön maradás melletti elköteleződés fontosságáról, vagy akárcsak bátortalan célzást is tegyenek a rájuk vonatkozó horizontális nehézkedésekre vonatkozóan, netán szükség esetén apró vészcsengettyűket húzgáljanak meg magukban, majd hangosan és látványosan szétkalimpálják őket. Helyette bénultan, ostobán és önző módon hallgatnak az érverésükkel az ér falán, majd esetlen tollszárnyra kapnak, és csak (s)írnak. Ilyeneket, mint most ez a Szárnyak, sebzett, töredékes angyalszárnyak. Ma, tegnap és holnap…