Olvasási idő 26 perc

natasa útja

Natasa azon az estén esett teherbe, amikor elvesztette a szüzességét. Az érettségi bankett utáni éjszakán. A tanárok, a torta és a pezsgős koccintás után, távoztak. Nikolaj Petrovic fizikatanár, az iskola igazgatója az ajtóból még visszafordult, ahogy azt gimnáziumi évei alatt sokszor tette, most is felemelte a mutatóujját es tréfásan megfenyegette a társaságot:

– Aztán ne vigyétek túlzásba a vodkát!

Valószínűleg más tanácsai is lettek volna, ha a kedves irodalomtanárnő, Anna Vasziljevna nem húzza kifelé:

– Ugyan már Nikolai Petrovic, eddig sem hallgattak ránk, most még kevésbé fognak. Hisz már felnőttek. Érettek. Hadd szórakozzanak!

Nikolaj Petrovics nem tévedett, miután a tanárok elmentek, a fiatalok azonnal a vodkásüveg után nyúltak. Natasa nem szerette a vodkát, de nem akart megint kilógni a társai közül. Őt a többiek csak dolgozatíráskor értékelték, mert soha nem tagadta meg senkitől a segítséget. A fiúk nem vették figyelembe, mint nőt. Vékony volt, kicsi mellével nem keltett nagy érdeklődést, és egyébként is mindenki tudta, nem „belevaló”. Középiskolás éveit kissé elszigetelten élte, legalább most, az érettségi bankett vacsorán nem akart elkülönülni a többiektől. A vodka égette a torkát, köhögött, hamarosan megszédült. Záráskor már tántorgott is, és ha Kolja nem szorítja meg a karját, talán a lépcsőn se tudott volna lemenni. A fiú jóképű volt, magas, szőke és vidám. Natasa egy kicsit hülyének tartotta, de most hálásan, sőt talán egy csepp büszkeséggel nézett rá, mert nyilvánvaló volt, hogy a lányok között népszerű fiú kitűntető érdeklődéssel fordult felé. Talán ezért fogadta el az osztály krémjének javaslatát, hogy igyanak még egy búcsú pohárka vodkát a vasútállomás melletti éjjel-nappali kioszkban. Nem hallotta meg Katyusa, az osztály legmenőbb lányának kérdését:

– Ez a kis szűz is jön velünk?

space

Az egyik fiú röhögve válaszolt:

space

– Talán már nem akar az lenni, ezért!

space

Natasának homályos emlékei maradtak az estéről. A vodka fura módon egy idő után nem égette a száját, aztán a sötét park, ahol Kolja kezei türelmetlenül keresik a mellét, a vágy és a rémület szinkronizált ritmusa, amint teste elhagyja magát, majd megmerevedik. A nedves fű kijózanította kissé. Arra gondolt, hogy a ruhája összegyűrődik. Aztán a lélegzete belé szorult, amikor Kolja a szájára szorította a markát. A defloráció fájdalma azonnal kitisztította a fejét. A fájdalomtól és szégyentől megkövülten érezte a fiú lökéseit, a súly alatt mozdulni sem tudott. Csupán a fejét feszítette félre, hogy ne érezze a fiú undoritó leheletét. És reménykedett, hogy hamarosan vége lesz. Kolja néhány perc múlva lihegve omlott rá, aztán lassan szabályossá vált a légzése. Elaludt. Natasa kiszabadította magát. A fiú valamit mormolt részeg álmában, amit nem értett, vagy nem akart megérteni. Felkelt, elszakadt bugyijával letörölte a combjáról a vért, és elszaladt. Neki legalábbis úgy tűnt, mintha futna, de ha valaki nézte volna, csak egy zavarodott lányt láthatott, aki egy-egy fának támaszkodva vonszolta magát. Hajnali 3-kor érkezett haza. Remélte szülei alszanak, de az anyja nyitott neki ajtót amint meghallotta a kulcs csörgését a zárban. Meglátta a lányt és a mosoly lehervadt az arcáról, először ösztönösen megölelte Natasát, majd ugyanazzal a lendülettel, jókora pofont adott neki:

– Te szégyentelen! Mit csináltál?!

És máris hívta az apját.

Reggel, ébredéskor Natasa hallotta, amint szülei beszélgetnek a konyhában. Nem akart felkelni, nem tudott volna az apjára nézni. Aztán mégis fel kellett kelnie. Az apja nem szidta és nem ütötte meg, csak megkérdezte:

– Ki tette ezt veled?

És Natasa megmondta. Aztán hallotta ahogy az ajtó becsapódik. A konyhában a mindennapi hangok és zörejek maradtak, mint mindig, de Natasa számára az „ahogy mindig” megszűnt létezni.

Másfél hónap után jött rá, hogy terhes. Az anyja tette elé a terhességi tesztet, de az eredményt meg sem mutatta neki. Szó nélkül átadta az apjának, aki elvette és elment hazulról. Amikor visszatért, megkönnyebbültnek tűnt.

– Minden rendben. Szerencsére Konstantin Ivanovics régimódi elvtárs – mondta a feleségének.

A következő szombaton Natasa édesanyja mézes fánkot készített, kimosta a kristálypoharakat, amelyeket csak karácsonykor és különleges ünnepeken vettek elő. Kivitte Natasa összecsukható ágyát a nappaliból, elrendezte a székeket a hímzett abrosszal letakart asztal körül.

– Mit nézel? – fordult lányához, akivel hetek óta nem beszélt. – Hamarosan megérkezik Konstantin Ivanovics, annak a gazembernek az apja. Csak azért imádkozom, hogy ne egyedül jöjjön, hanem az egész családdal, ahogy illik, amikor megkérik egy leendő meny kezét.

– De én nem…

– Fogd be a szád! Majd mi beszélünk helyetted is.

Natasa az eset óta nem látta Kolját. Az igazat megvallva senkivel nem találkozott, hisz csak akkor hagyta el a házat, amikor anyja arra kényszerítette, hogy legalább a közeli boltba menjen el. Ilyenkor a lány lehajtott fejjel, senkire se nézve gyorsan ment, szinte futott. Amikor újra meglátta a fiút, egy egész más Koljának tűnt. Sápadt volt, szemei karikásak. Kerülte a lány tekintetét. Mind a hatan leültek az asztal köré. Hallgattak. Aztán Kosztantyin Ivanovics felállt, vodkát töltött a kirakott kupicákba majd felemelte a sajátját:

– Bár a körülmények nem teljesen szabályosak, de egy gyermek érkezése mindig öröm. És hogy ennek a születendő gyermeknek békés és boldog családja legyen, tisztelettel megkérem Natasa kezét Kolja fiam számára.

Mindenki kiürítette poharát. Csak ekkor nézett egymásra a két fiatal. Kolja zavartan, Natasa hideg távolságtartással. A többi a legkiszámíthatóbb forgatókönyv szerint zajlott: Kolja és Natasa néhány héttel a kierőszakolt eljegyzés után összeházasodtak. A gyár, ahol Kolja kapott munkát, apró lakást biztosított nekik. Natasa úgy döntött, otthon marad, amíg a baba megszületik és majd csak azután kezd a munkakeresésbe.

Az emberek mosolyogva nézték őket az utcán.„Milyen szép pár” – gondolhatták. Natasha egyre nagyobb pocakja csak növelte az általános rokonszenvet, amely mindig is körbeveszi az ifjú házasokat. De otthonuk négy fala közt továbbra is idegenek maradtak. Kolja kezdetben a terhességgel indokolta Natasa hideg hozzáállását, ám a kis Olga születése után sem változott a helyzet. Natasa csak azért engedett Kolja közeledéseinek, hogy elkerülje az egyre gyakoribbá váló erőszakot. Közösüléseik során mindig fulladást érzett, mintha száján érezte volna Kolja kezét, akkor is, amikor nem volt ott. Megkönnyebbülés volt számára, amikor Kolja más nőkkel kezdett randevúzni. Olga épp csak 1 éves múlt, amikor elváltak.

Natasa visszatért a szüleihez. Dolgozni kezdett. Nagyon keveset keresett. A nehézkes első év után, időközben nyugdíjba vonult édesanyja javasolta, menjen csak el Olaszországba, ott talál majd munkát magának. Egy ismerősük lánya bejárónőként ötszörösét kereste egy orosz munkás fizetésének, néhány év alatt jelentős összeget sikerült megtakarítania. Olga nagyon jó kislány volt, majd nagymamaként jól vigyáz az unokára. Aztán hozzátette:

– Talán te is új életet kezdhetsz, ha sikerül megtakarítanod egy kis pénzt Itáliában.

Natasa kezdetben úgy érezte, belehal a gondolatba, hogy el kell válnia kislányától, de lassan beletörődött. Ő is tudta, csak így tud biztosítani gyermeke és maga számára is elfogadható jövőt.

Egy lerobbant kisbusszal indult el, amely Moszkva és Nápoly között járt, és csak nőket szállított. Fiatal és középkorú nőket. A kisbusz sofőrje az első évi fizetés 20%-áért osztotta ki azokat a címeket ahol takarítót vagy gondozónőt kerestek. A szebb és fiatalabb lányok számára más, sokkal jövedelmezőbb munkaajánlatokat tett. Undoritò vigyora nem hagyott kétséget afelől milyen típusú munkákról is lehetett szó. Natasával szintén próbálkozott, de sikertelenül.

Az első évben a fiatal nő többször váltott állást. Túl fiatal volt és túl szép, a signorák, tartottak tőle, hogy megzavarhatja a családi békét, rövid időn belül rendszerint találtak valami kifogást, hogy elküldjék. Az első hosszú és nehéz év után – amely alatt sikerült minden hónapban pénzt küldenie az édesanyjának, és még a sofőrrel szembeni tartozását is apránként fizette – egy Napoly melletti városkában jómódú kereskedő családnál talált stabil munkát. Ő vezette a háztartást és gondoskodott a házaspár két tizenéves gyermekének étkezéséről. A szülők egész nap dolgoztak. Marco, az idősebb fiú, nagyon kedves, de kicsit furcsa gyermek volt. Nagyon különbözött Lucától, az öccsétől, aki tele volt barátokkal, jól tanult és szép eredményeket ért el a sportban is. Marco viszont soha nem ment el hazulról iskola után, és egyetlen osztálytársa sem látogatta. Natasa nem értette, miért ilyen magányos ez a szép magas, sötét hajú, mosolygós fiú?

Marco akkoriban töltötte a 18. évét. Gimnazista volt ugyan, de alig járt be az iskolába. Szülei hagyták, hogy egész nap otthon ténferegjen, playstationnel játszon, vagy tévézzen. Natasa kezdetben némi aggodalommal számolt be nekik, hogy aznap is otthon maradt. Attól tartott, megszídják, hisz a szülők nagyon korán jártak munkába, az ő dolga volt felkelteni és az iskolába indítani a fiukat. Luca reggelente hiába ébredt korán, Marco egy álmos mosoly után rendszerint befordult a fal felé:

– Hadd aludjak még egy kicsit, be akarom fejezni ezt az álmot. Olyan szép – mormolta.

Délelőttönként néha elkísérte Natasát bevásárolni, segített neki a nehezebb szatyrokat cipelni. A házimunkában is segített olykor, vagy csak ott téblábolt a lány körül, amíg az takarított vagy a konyhában tett-vett. Ilyenkor beszélgettek is. Igaz Marco soha nem kezdeményezett, csak a lány kérdéseire válaszolt. Nagyon tetszett neki Natasa markánsan oroszos akcentusa, ezért kiejtési hibáit soha nem javította, legfeljebb csak a legdurvább nyelvtaniakat. A lányt nem zavarta Marco jelenléte. Néha meglepődött, amikor megérezte, hogy a fiú nőkent figyeli. Éjszakánként előfordult, a fiú feszes, napsütötte, enyhén olajos bőrére gondol, ès vágyat érzett. Ekkor volt az első alkalom, hogy így gondolt egy férfira, azután a szörnyű, 4 évvel korábbi éjszaka után. Mindössze 23 éves volt.

Egy este Ragoék baráti házaspárt hívtak vacsorára. A vendég férfi ezen az estén, vacsora alatt kimondott egy mondatot, s ez minden jelenlévő életét megváltoztatta.

– Csak nem szeretett bele Marco Natasába? Úgy követi, mint egy kiskutya.

Mindenki nevetett, bár némi zavartság is tapintható volt. Marco viszont meglepő komolysággal válaszolt:

– Igen, beleszerettem és feleségül fogom venni.

– Ne beszélj ostobaságokat – szólt közbe az apja, – kicsi vagy még, neki még kicsi vagy, és egyáltalán felejtsük el ezt a butaságot.

E naptól kezdve Marco, mintha új szerepet kapott volna, még több figyelmet fordított Natasára. Láthatóan szenvedett, amikor a lány vasárnaponként elment hazulról, hogy orosz vagy ukrán ismerőseivel találkozzon, akik hozzá hasonlóan bejárónőként dolgoztak a városkában. Gyakran kirándultak a környéken, vagy a parókia szervezett olcsó túrát valamilyen zarándokhelyre. Háztartási cikkeket gyártó cégek is szoktak egynapos kirándulásokat szervezni nekik, abban reménykedve, hogy áruikat kiárusíthatják a resztvevők között. Natasa ezekről az utakról mindig hozott valami apró ajándékot, mondjuk egy Pio atya képével ellátott tollat, Marcónak. Egyszer egy kagylókompozíciót „Sorrentoi emlék” felirattal, s amint odahajtotta arcát a megköszönő puszira, talán szándékosan, talán véletlenül, ajkával megérintette Marco száját. Hagyta, hogy melegség és az érzelmek hulláma öntse el.

Egymásba feledkezve heves csókolózásba merültek. Marco számára az első ilyen alkalom volt, egyetlen puszit leszámítva, amit még felső tagozatos korában adott évekkel azelőtt, egy osztálytárs lánynak, valamelyik buszkirándulásuk során. A mellette ülő kislány elaludt az úton és álmában Marco vállára hajtotta a fejét. Akkor és ott a fiú megpuszilta az arcát. Ebből a lopott kedvességből óriási botrány kerekedett! A kirándulás hátralévő két napjában Marcót a kisegítő tanár végig maga mellé parancsolta, szigorúan megtiltva, hogy akár csak egyszer is újra a lányok közelébe menjen. Marco nem értette mi történik, látta, hogy a lányok örömmel fogadják a fiúk figyelmét. Csak, amikor visszatértek a kirándulásból, és a lány anyja felhívta az ő édesanyját, akkor kezdte megérteni, a nő olyan hangosan kiabált a telefonba, hogy még ő is hallott minden szót:

– És igen, az rendben van, hogy most a fogyatékkal élők is járhatnak iskolába, de az, hogy egy kis pszichopata perverz alak molesztálja a kislányomat, ez elviselhetetlen. Vigyázzon a fiára, asszonyom, ilyesmi soha többé nem fordulhat elő.”

Marco ekkor látta sírni az apját életében először.

Míg Natasát ölelte, visszatért belé a régi jelenet megalázó emléke és zavartan kiszabadította magát a lány öleléséből:

– Én nem…nekem nem szabad…én nem vagyok…normális. – motyogta

– Oh, te kedves vagy, jó vagy – suttogta Natasa.

Néhány hét múlva Natasa ágyában kötöttek ki. Végtelen szeretettel megtanultak örömet nyújtani egymásnak. Boldogok voltak. Marco szülei is észrevehettek valamit, mert egyik este hosszan elbeszélgettek kettejükről:

– Marco már felnőtt, kész férfi – mondta az apa. Kielégítetlen szexuális szükségletei veszélyeztethetik amúgy is bizonytalan egyensúlyát. Próbálj meg beszélni Natasával, úgy tűnik, kedveli. Ajánlj fel neki egy kis fizetésemelést, talán elfogadja. Végső soron jó megoldás lehet.

A pénz, amit signora Rago másnap átnyújtott neki, azonnal kifordult Natasa kezéből. És úgy maradt a szőnyegen, mozdulatlanul. Akkor is a szobája ajtaját nézte mereven a döbbenettől, amikor az asszony már elment. Szemei megteltek könnyel, szíve hevesen kalapált. Aztán Marcóra gondolt. Együtt töltött nyugodt és zavartalan éjszakáikra, amikor nem kellett félniük, hogy felfedezik őket. És a kis Olgára, akit lassan már kihozatott volna magához. Elmosolyodott, ahogy e két emberre gondolt. És lehajolt, felvette a pénzt.

Signora Rago este beszámolt férjének a történtekről:

– Szerintem elfogadja. Azt is megígértem neki, hogy beköltözhetnek a szomszéd kis lakásba. Persze tudom, Lucának vettük, de neki amúgy sem lesz jó, ha egyszer majd családot alapít. Túl kicsi, míg Marcónak átmenetileg jó lehet.

– Brava! Igen, szerintem is ésszerű megoldás. De azért hadd tegyem hozzá, ezek a kelet-európai nők, még azok is, akik eleinte egész rendesnek tűnnek, szóval azért egy kicsit, mind kurvák.