Az egyetem zsúfolt előadótermében Julia egy teljesen átlagos amerikai lánynak tűnt, és huszonkét éves koráig valóban semmi sem mutatott arra, hogy valaha is környezetvédelmi témában fog beszédeket tartani. Üzleti tanulmányokat folytatott: 16 éves korában egyetemi hallgató volt, és 18 évesen saját éttermet nyitott. Huszonkét éves korában azonban egy nagyon súlyos autóbaleset (Julia egy barátját vitte haza, amikor egy részeg sofőr beléjük hajtott és a kocsi kormánya a koponyájába fúródott) pontot tett az üzleti életben elért sikerei és az addig megszokott, átlagos életének végére. Az azt követő hosszú felépülése időszakában – közel egy évébe telt míg újra beszélni és járni tudott – sok mindent megkérdőjelezett az életével, a sikerről tartott elképzelésével és az alapvető világnézetével kapcsolatban. 1997-ben Kaliforniába utazott, hogy részt vegyen egy reggie fesztiválon, aminek a célja az volt, hogy az óriás mamutfenyők (Sequoia Sempervirens) megőrzésére gyűjtsenek adományokat. Az erdőben egyfajta spirituális „felébredést” élt át és csatlakozott egy környezetvédelmi csoporthoz, amely a több száz, olykor ezer éves fák kivágása ellen tiltakozott.

A fakitermelést végző a Pacific Lumber Co. tarvágásos gyakorlata miatt a Humboldt megyei Stafford városkát 1996 szilveszterén sártenger temette maga alá. A környezetvédelmi csoport önkéntest keresett arra, hogy egy hetet a fán töltsön. Julia nem habozott, 1997. december 10-én kötelek segítségével felmászott az 55 méter magas vörösfenyőre, amit a holdfényes este emlékezetére Luná-nak kereszteltek. A következő 738 napot Julia egy 50 méter magasan levő, 1,8×1,2 méteres fa platformon töltötte: a lába csak 1999. december 18-án ért újra földet. Hogy miféle megpróbáltatásokat kellett kiállnia, arról a könyvében – The legacy of Luna (Luna öröksége) – részletesen beszámol.

Csak néhány példa: nem csupán a természet erőivel kellett megküzdeni (a fán töltött ideje alatt Észak-Kalifornia legkeményebb tele köszöntött be az El Nino hatására, hatalmas hóviharokkal és néha száznegyven kilométeres széllökésekkel, melyek ellen csupán hálózsákokkal tudott védekezni), de a Pacific Lumber Company is mindent elkövetett, hogy leűzze a fáról. Folyamatosan zaklatták: helikopterek zúgtak méterekre tőle, megpróbálták elvágni az élelmiszer ellátmány feljuttatását, fenyegetésekkel árasztották el. Mégis, ami a saját bevallása szerint a legjobban megviselte, az a fák kivágása volt – folyamatosan látta és hallotta, ahogy a fakitermelő cég láncfűrészekkel nekiesik ezeknek a lenyűgöző, több száz, olykor ezer éves faóriásoknak. „Minden egyes alkalommal elsírom magam, amikor beszélek erről”, vallja egyik videójában, „mert olyan, mintha ott ülnél, és a családodat a szemed előtt gyilkolnák meg. Órákig hallgatod a láncfűrészek zaját, és olyan, mintha a testeden hatolna át…(…) minden egyes alkalommal, amikor egy fa kidőlt, a lényem egy része meghalt. Ez volt a legnehezebb dolog, amin életemben keresztülmentem.”

Julia egy napelemmel tölthető telefon segítségével tudósította a világot a fán töltött idejéről, illetve rengeteg híresség, filmszínész, politikus kereste fel a fát, hogy mobiltelefonon – vagy a bátrabbak, személyesen fent a fán – beszéljenek vele. A nyilvánosságot arra használta, hogy felhívja a figyelmet a veszélyeztetett mamutfenyő erdőkre, melyek valaha négyszáz mérföld hosszan húzódtak végig a tengerparton, Oregontól a kaliforniai Big Sur-ig. 1850-ben Észak-Nyugat Kaliforniának még közel 1 millió hektárnyi területét fedte mamutfenyő erdő. Mivel a fája igen ellenálló és kiváló bútorfa, az első telepesek őrületes tempóban irtani kezdték az erdőket, hogy a faanyagot felhasználják házépítésre, vasúti talpfának, bútoroknak, illetve furnér- és papírgyártásra. Egyes források szerint Los Angeles szinte teljes egészében ezekre a fákra épült. A kétezres évek elejére a hatalmas erdőségek 97%-a kivágásra került, csupán apró foltokban maradtak meg védett területek itt-ott a partok mentén.

Julia rettenthetetlen kitartásának köszönhetően 1999-ben a Környezetvédelmi Hatóság és a Pacific Lamber Co. végül megállapodást kötöttek: a vállalat beleegyezett, hogy nem fogja kivágni Lunát, sőt, körülötte egy hatvan méteres zónát is érintetlenül hagytak. Sajnos 2000 novemberében valaki egy láncfűrésszel komoly vágást ejtett Luna törzsén. Egy „medikus” csapat különféle gyógynövényekkel gyógyította a sebet illetve acélkábelekkel kibiztosította a fát. Luna később a Sanctuary Forest nevű non-profit szervezet oltalma alá került.

Miután elhagyta Lunát, az önmagát „extrém introvertált”-nak leíró Julia a kétezres évek elején évente átlagosan 250 beszédet, előadást, motivációs tréninget tartott. Szerinte pont ez az extrém introvertáltsága segített abban, hogy képes volt kitartani több mint két évig egy fa tetején, és meghallani a fák üzenetét: „Julia, mint amikor egy új országba mész, szükséged van egy tolmácsra…a természetnek is szüksége van egyre. Az idők kezdete óta kommunikálunk egymással, de az emberek elfelejtették, hogyan kell meghallgatni minket, de rád hallgatni fognak, szóval szükségünk van rád”, mesélte egyik interjújában. Mint mesélte, nagyon nehéz volt számára kiállni a nagyközönség elé, de felelősséget érzett a fák iránt.

„Miközben fent voltam Lunán, rájöttem, hogy minden egyes probléma, amivel szembetalálkozunk, egy tünet, az elkülönültség betegségének tünete. Amikor nem kapcsolódunk a Földhöz, amikor nem kapcsolódunk egymáshoz, nem vesszük észre, milyen hatásai vannak a döntéseinknek, mit is jelent a többi élőlény és a jövő generációi számára. Igyekeztem ezt tudatosítani az emberekben: ha csak a tüneteken dolgozunk, de magán a betegségen nem, akkor sosem leszünk képesek meggyógyítani a bolygót.”

Szóval…mi a Te fád???

Források:

Julia Butterfly Hill

Then & Now! Julia Butterfly Hill – Trees Foundation

How L.A. Helped Decimate California’s Old-Growth Redwood Forests | Lost LA | Food & Discovery | KCET

Luna Ancient Redwood Tree – Sanctuary Forest