ültek a jöttmentek a felújított parasztház nappalijában, nézték a városi híreket, ahogy fogynak, és helyi, díjnyertes borokat vedeltek fél áron. fürdőztek a köztes létben a nótbúkkal, hiszen jobb volt idekinn őszintén kommunikálni a semmit a bágyadt napfényben szalonnázgatva, mint odabenn a nagypolgári lakások ebédlőiben kaviáros pirítóst zabálva hazudni a jövőt.

de a legjobb volt mégis kimenni a falu főterére az évi rendes retro-lagziba. ez olyan hobbimenyegző volt, de autentikus. a kulturális hagyományőrzés kedvéért rendezték, és voltak benne lopott motívumok, de némi progresszió is. kábé, mint az ételszínezőktől azúr színű rántották a fővárosi underground bulik után. és volt abban valami felszabadítóan szürreális, ahogy a höcögős népzene keveredett a megkülönbözhetetlenül oda nem illő sramlival, a sör a borral, a betelepülők a tősgyökeresekkel. meg, ahogy szabó tóni, a németből hazatért nyugalmazott rendőr tuszkolta befelé a kocsija csomagtartójába az önkormányzat által a híres helyi keramikusművésztől megrendelt korhű leveses tálakat, amikor már azt hitte, hogy mindenki annyira részeg, hogy úgyse veszik észre. mert tóninak, bár nem látta soha a tűz van babámat, azért volt kelet-európai viselkedéskultúrája. szerinte hamarosan nyugat-német menekültekkel lesz tele a környék, hisz jobb itt élni, mint nyugaton, amit lassan elborítanak a migránsok, meg a kultúrmocsok. becsüljük hát meg ezt az érintetlen szép vidéket, ahol rend van, háznál rendelnek a kistermelők, jól működnek a polgárőrök, és cigányokból is a művészek jutottak, kávéházi képzettségűek, akikből tisztességes, munkaszerető kubikusok lettek, mert kiszorították őket a szórakoztatóipari szintis gézák.

persze van itt most is még vidám multikultúra, hiszen kénytelenek együtt élni a fiatalok az öregekkel és a középkorú nőkkel, akiknek itt lett vége, mert a családfenntartó férjeik visszaköltöztek a városba a titkárnőikhez, ők pedig maradtak három gyerekkel, házzal, hitellel és jógát meg erőszakmentes kommunikációt oktatnak a környékbeli iparmágnás feleségeknek. békésen együtt élnek továbbá a katolikusok az evangélikusokkal, valamint az erdélyiekkel, akik azért telepedtek le itt, mert az éghajlat teljesen olyan, mint kovászna megyében. de itt legalább le is románozzák őket. továbbá jól kijönnek egymással az alapítványisok és az önkormányzatisok, meg az álláspontját tekintve a kettő között elhelyezkedő irénke néni, akinél megtalálható a kultúrház kulcsa vész esetére. és nem utolsó sorban együtt mulatnak az agro-punkok és a vándor hippik a pálinkafőzős sanyi bácsival, aki mindenkinek válogatás nélkül ugyanolyan rossz, szexista vicceket mesél, hogy azt fokozott alkohol fogyasztással sem lehet elviselni.

amúgy ebben a faluban semmi szükség nem volt a kultúrára, mindenki értett a szóból. a világhírű filmrendező műemlék-rezidenciájának ajtaja egy ideje zárva volt a lakosság előtt és a falu sem volt nyitott a világ filmesztétikai trendjeire. igazából szartak ők mindenre, ha jött a szőlőpálinka főzés ideje a hegyen, vagy új játékgép érkezett a kocsmába.