Reméltem, hogy a sekrestye szó egyszer megint szép lesz, például olyan szép, ahogy a „dunántúli” nagyanyám mondta egészen kicsi koromban, mikor felcígölt a sok lépcsőn a gyarmati templomba. Na az szép volt, én meg simán elkóboroltam, mert untam a gyónásra várni, meg az öregasszonyok pletykálkodását hallgatni és a főoltártól balra bebámultam a szobába, ahol öltöztek a ministráns fiúk, és tele voltak a vitrinek, meg asztalok. Díszes tárgyak, ruhák, szekrények, könyvek, edények, kézmosó, imazsámoly és a templom illata, az istenszag, ahogy magamban hívtam. Misztikus volt és izgalmas, mert mi, amikor nem éppen nyaraltunk, nem járhattunk templomba, úttörőbe’ kellett járni, meg kisdobosba’. Otthon az ellen ágáltam, hogy nem mehetek templomba, a sekrestye mániás gyerekeknek meg propagáltam az isten haragja mentes közösségi életet. Kettős világban éltünk, és élünk ma is. Aki hisz, tisztán érez és lát, de mégsem élhet a szíve szerint, az kettéhasad. A „hit” nevében ma is meg akarják mondani a fiataloknak, hogy kit szerethetnek és kit nem szerethetnek, a sekrestyében vagy a sekrestyén kívül, miközben, a nagy megmondók vizet prédikálnak. Legalábbis ez derül ki utóbb.

Boleman Bence és sekrestyéje megerősítette a hitemet: tárgyak esztétikájában, a liturgia tisztaságában, a megtisztulás lehetőségében, a szent tárgyakkal való szent színjátékban, a választás szabadságában, a szertartások, a rítusok, fordulatosságában, drámai színeiben.

Boleman Bence a sekrestyés és keramikus, a fontos isten- és emberszolga, aki az alkotásban, mint szent cselekményben, tudatosan és gyümölcsözően vesz részt. Aki nem burokban született a másvilágra, hanem áttörte a burkot és ismeri jól az evilági életet, miközben a közönsége felé közvetíti azért az isteni szándékot és vica versa, a felkent papok felé a hívek jogos igényeit. Átlép tehát a sekrestyés szerepén és egyenesen a lelki pásztor, vagyis a művész helyére tör. Őszinte és pontos, a művészetét és a munkáját hittel műveli. Hogy ez a hit miféle, ahhoz semmi közünk, az ő dolga, de, amit ebből látni enged, amit belülről felmutat, az olyan, mint egy szellemi fürdő, egy új liturgia. Élete rendes emberé, szeretni nem fél, szolgálati helye a Köztér és a kerámia műhely. Értékes berendezéseket, tárgyakat készít és őriz és gondozza a tanulók képességeit. A Köztér most A sekrestye, benne lakik a sekrestyés, akihez az intés szól: soha ne feledje: olyan az egész munkaköre, mint a tartóra állított mécses!

Közvetlen főnöke nem a mindenkori plébános, hanem a saját lelkiismerete, aszerint kell őriznie a rendet és a sekrestye titkait. A csodás, színes, új liturgikus tárgyakat itt, amelyek újabb és nagyszerűbb szentelmények kiszolgáltatásához szükségesek.

Neo-cibórium, ereklyetartó, kehely, szivárványos monstrancia, kizárólag azok számára, akik egy újfajta miseszándékkal jönnek ide, felszabadulni, előfeltevések nélkül megérteni, megismerni önmagukat és szeretteiket. Mindent a szentnek, semmit a kéznek!

A sekrestyés és a kiállítás megnyitóra összegyűltek közös imája:

Mennyei keramikus Atyám!

Köszönöm, hogy szent műhelyhajlékodban ma is szolgálhatok neked. A mai napot is a Te

ajándékozó jókedvedből kaptam, de tudom, hogy minden pillanatért számadásra kell majd eléd állnom. Add áldásodat mai szolgálatomra, amelyet a kemence és a 3D-s nyomtató mellett fogok végezni. Segíts kegyelmed erejével, hogy keramikusi munkám a Te dicsőségedre legyen, és a Köztér híveinek is lelki javára váljék. A kemence csendjére vigyázni akarok, és

mindenkor úgy akarok viselkedni mellette, hogy a helyhez méltó legyen. Szent kemenceangyalom, akire rábízott az isteni jóság: segíts, őrizz, vezess erényes utakon!

Amen