A Szerk: AZ UTOLSÓ SLUKK | Vulkán Irodalmi Folyóirat

Olvasási idő 3 perc

az utolsó slukk

Sokáig abban sem voltunk biztosak hogy hívták. Egy ügyetlen videó maradt csak utána, amin halála pillanatában wagner-zsoldos orosz katonák káromkodnak, akár a kocsisok. Most úgy tűnik, Oleksandr Matsievsky néven élt, s halt negyvenkét év után. Nem tudjuk ki volt, nem tudjuk miben jeleskedett bő négy évtizedében? Miben volt gyarló? Akik szerették, mit szerettek benne? Egyet tudunk: képes volt bátran szembenézni a halállal. Kivételes, történelmi léptékű ritka erő. Szembenézni gyilkosaival és fizikai megsemmisülésével nyilvánvalóvá tenni, hogy személye, s az általa képviselt ügy, erkölcsileg toronymagasan emelkedik azok fölé, akik megsemmisítették. Matsievsky azt tudta, amit a történelemben kevesen. Nem hogy nem megsemmisült, hanem halálával vált valakivé. Élete legkimagaslóbb tette, a halála lett. „Slava Ukraini” – voltak utolsó szavai, mialatt kivégzői szemébe nézett, majd a filterrel hirtelen elhomályosuló képsorról csak a Matsievsky mellett tátongó, vélhetőleg vele ásatott gödörbe omlását látni, amit az említett orosz gyalázkodások és géppisztolyok kelepelése kísér.

Köznapi életet élünk. S ez így lenne rendjén. Prózait, ha nem hatna furcsán ez a szó itt, a számos prózát közlő oldalon. Kisszerűt, léptéktelent, biztonságosat, óvandóan kellemeset, csak magunknak magunk által tönkreteendőt. És akkor a háború füstfelhőjéből előlép egy mitikus hős. Egy igazi. Nem heroikus pózban, ahogy romantikus festmények igyekeznek ábrázolni a legritkább embertípust. Görbedt, vert kutya testtartás jellemzi a valóságban, szájszegletben fityegő utolsó cigaretta, félelemmel vegyes erős konok tekintet, itt a fronton szó szerint leharcolt loncsos katonaruha. Ez az első háború, amit már nem is a CNN közvetít élő adásban, de sisaskra szerelt fejkamerák révén itt van a szobánkban, az ölünkben világító laptop képernyőjén. Mi pedig ott a lövészárok lábszárközépig tocsogó híg jeges sarában, a csúcsra toluló adrenalintól heves zihálásban, ideges kapkodásban, a lövészárok fölötti szürke égbolton felbukkanó ellenséges katonasziluettben. Majd röpke sorozatlövés után a képből kitűnő immáron halott alakban. Talán nem mindenkinek nyomultak életébe úgy a Bahmut körüli héthónapnyi öldöklés Youtube és Tik-Tok tudósításai, ahogy rajtuk keresztül megélhető a harc, a háború. Pedig történelmi, nemcsak médiatörténeti pillanat ez a mostani. Soha ilyen közel nem volt még komfortbabugyolált életünkhöz a halálos küzdelem. Soha ennyire meg és átélhető nem volt mindaz, mi jelenidőben a tűzvonalban zajlik. Soha ilyen erővel nem szegült szembe téttelen kis életünknek a kérdés, mialatt a hős Oleksandr Matsievsky léte utolsó villanását fürkésszük: vajon milyen lehetett az utolsó slukk keseríze?

– O –

Matsievsky villanyszerelőként dolgozott Kijevben. Az orosz invázió hatására jelentkezett önkéntesnek. A Csernihivi terület 119. különálló dandár 163. zászlóaljának harcosa lett. Nizsin területvédelméhez rendelték. Egy nappal újév előtt Soledar alatt négy bajtársával együtt az orosz túlerővel keveredett harcba, majd a velük addig fennállt kommunikációs kapcsolat végleg megszakadt. Társai eltűntek, meghaltak. Matsievsky haláláról március 6-án került ki video a világhálóra. Holttestét az Oroszország és Ukrajna közötti veszteségcsere keretében adták át. Rokonai, édesanyja és fia, valamint katonatársa egy kijevi hullaházban azonosították.

írások

♦ A SZERK: